2024. október 5., szombat

Szerb kiállítók a prištinai gazdasági vásáron

Marko Čadež, a Szerbiai Gazdasági Kamara elnöke tegnap arról számolt be, hogy a közép-szerbiai vállalatok érdekeltek a Prištinában megrendezésre kerülő Nemzetközi Gazdasági Vásáron való részvétel iránt. Főként a kis- és középvállalkozások jelezték részvételi szándékukat, emelte ki Marko Čadež a Szerbiai RTV-nek adott nyilatkozatában.

A 19. Nemzetközi Gazdasági Vásárt április 18-ától 21-éig tartják meg. A mintegy 174 vállalat közül, 70 Szerbiából érkezik a rendezvényre, adta hírül a Koszovói Gazdasági Kamara. Safet Gržaliju, a kamara elnöke elmondta, hogy 86 külföldi vállalat is részt vesz a vásáron. Reményei szerint a rendezvény hozzájárul a Koszovóról kialakult kép javításához is, és ezáltal jobb fényben kerül bemutatásra a külföldi országok előtt.

Aleksandar Vučić államfő felhívta a hazai vállalkozók figyelmét, hogy minél többen vegyenek részt a rendezvényen. A prištinai Nemzetközi Gazdasági Vásáron évek óta folyamatos a szerbiai üzletemberek jelenléte.