2024. október 4., péntek

Elkezdődött a 16. Kárpát-medencei Kémiatábor Zentán

Húsz előadó és közel nyolcvan tanuló vesz részt a háromnapos táboron

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumban pénteken délután elkezdődött sorrendben a 16. Kárpát-medencei Kémiatábor, amelyre Vajdaságból, Magyarországról és a Kárpát-medencéből is érkeztek fiatalok. A tabort hivatalosan Bakos Tímea, az intézmény igazgatója nyitotta meg a Kiszsinagógában, ahol alkalmi műsort is láthattak a jelenlévők.
Fajka Valéria az iskola kémiatanára elmondta, hogy a tábor nagy hagyománynak számít az iskolában, amelyre neves előadók is érkeznek.
– A hétvégi táborban főként magyarországi professzorok népszerűsítik a kémiát a tanulók körében, de érkeznek hazai orvosok, fizikusok és biológusok is. Összesen 20 előadóval és nagyjából 80 tanulóval vágunk neki a tábornak, az előadásokra pedig a bolyaiban kerül sor. Különböző műhelymunkákon és gyakorlati órákon is részt vesznek azok az általános és középiskolás tanulók, akik jelentkeztek a táborba– mondta a tanárnő.

Nyitókép: Az ünnepélyes megnyitóra a Kiszsinagógában került sor (Gergely Árpád felvétele)