Adventi fények, meghitt dallamok

Az élő adventi ablaknyitogatás, más néven kalendárium nem számít újdonságnak. Magyarországon már többéves hagyománya van, de térségünkben is egyre több közösség hangolódik ily módon az ünnepre. A „játékszabályok” szerint az adott település más-más pontján adventtől karácsonyig mindennap díszbe öltözik és felfénylik egy ablak, amelyen látható az aznapi dátumot jelző szám is, majd a játékba bekapcsolódó helyiek a szervezők rövid útmutatásai alapján felfedezik a kalendárium ablakait. Sok helyütt megvendégelik vagy elrejtett édességgel jutalmazzák a felfedezőket.

Temerinben Adventi kalendárium az ablakban elnevezéssel, az idén harmadik éve szervezték meg ezt az ünnepi akciót. Az azonos nevű, mintegy 250 tagot számláló Facebook-csoportból is értesülhettünk az előkészületekről. A népi hagyományok éltetéséről és népszerűsítéséről ismert Szabó család két hölgy tagja, Szabó Gabriella és lánya, Szabó Zsuzsanna kezdeményezésére indultak sétára a temeriniek, a játékszabályok azonban ebben a közösségben egy kicsit másképp alakultak. Szabó Zsuzsanna avat be a részletekbe.

‒ A karácsonyi ünnepkörhöz köthető népi hagyományokhoz hozzátartozik az angyalozás, illetve kántálás szokása. Az adventi időszakban a gyerekek, fiatalok, néha az idősebbek is énekelve járták végig a falut, énekeltek az ablak alatt vagy a házban, ahol erre engedélyt kaptak. Ezt a hagyományt szerettük volna feleleveníteni és ötvözni az ablakdíszítés szokásával. A mi eseményünk abban más, hogy közösségteremtő és -építő jellege van, mert a séták nem önszerveződéssel zajlanak, mint más településeken, hanem mi együtt keressük fel az aznapi ablakot, eléneklünk ott néhány karácsonyi dalt, beszélgetünk kicsit. A kezdetektől van egy 15-20 fős társaság, de alkalmanként negyvenen is szoktunk sétálni. A Facebook-csoportban mindennap követhető, hogy adott napon hol találkozunk, és egy térképes útmutatót is közlök, hogy hová sétálunk aznap. Semmi sem kötelező, mindenki az elfoglaltságaihoz mérten csatlakozhat bármikor. December 6-án, Mikulás napján szoktuk felkeresni az első ablakot, december 23-án pedig az utolsót. Szenteste már nem sétálunk, de egy bizonyos órában az összes feldíszített ablak felvillan, a járókelők számára is jelezve az ünnep beköszöntét.

Szabó Zsuzsanna azt is elmondta, nagyon örül a sok pozitív visszajelzésnek és támogatásnak, annak pedig különösen, hogy intézmények is felkarolták a kezdeményezést. A Kókai Imre Általános Iskolában és a Veljko Vlahović Iskoláskor Előtti Intézményben tavaly és az idén is díszítettek ablakot, még szélesebb körben népszerűsítve ezt a szép szokást.

‒ Sokan jelezték, hogy számukra ettől lesz ünnep az ünnep, a közösségi ráhangolódással. Séta közben jó alkalom nyílik a beszélgetésre, a Messenger-csoportunkban is élénk eszmecsere folyik. A tagok dekorációs ötleteket, recepteket, ajándéktippeket osztanak meg egymással. Az volna az ideális, ha évről évre cserélődne az ablakdíszítők köre, ha nem minden évben ugyanazokat az ablakokat keresnénk fel. Az idén ez 1-2 kivétellel meg is valósult. Akkor teljes az örömünk, ha a családok teljes létszámban vesznek részt mind a sétálásban, mind az ablakdíszítésben ‒ mondta Szabó Zsuzsanna.

A temerini Góbor család teljes létszámban sürgölődött, amikor december 13-án, Luca napján felkerestem őket. András és Rózi, a két idősebb csemete az utolsó simításokat végezte az ablakdíszeken, Viktória, az anyuka ellenőrizte a tűzhelyen rotyogó, vendégváró bort és teát, Csaba, a családfő pedig Jázmint, a család legkisebb tagját próbálta visszafogni abbéli igyekezetében, hogy minden folyamatból példaértékű lelkesedéssel vegye ki a részét. A temerini születésű apuka és a szabadkai származású anyuka évekkel ezelőtt Szegeden találta meg a boldogulást, viszont úgy döntöttek, hazaköltöznek. Ezt tavaly nyáron sikerült megvalósítaniuk, azóta is aktív részesei minden temerini közösségi programnak.

‒ Minden alkalmat megragadunk, hogy ismerkedjünk, kapcsolatokat építsünk ki, beilleszkedjünk, így tavaly, amikor megláttam a Temerini Újság hirdetését, azonnal eldöntöttük, hogy mi is jelentkezünk ablakot díszíteni. Akkor még nem ismertem senkit, de ez egy év alatt rengeteget változott. Nagyon jó kis közösség kovácsolódott össze, így az idén már nem a beilleszkedés motivált, a hangulat miatt jelentkeztünk ‒ közölte Viktória. Miközben a vendégváró falatokat tányérokra rendezgette, a hazaköltözésük körülményeiről is beszélgettünk.

‒ Leginkább az szólt a hazaköltözés mellett, hogy ott nem volt az a meghittség, amit itthon tapasztalunk. Míg Szegeden éltünk, minden hétvégén hazajártunk, de szétszakadtunk. Ott sem volt mikor kapcsolatokat építeni, de itthon sem tudtuk érdemben megélni a közösségi pillanatokat. A koronavírus-járvány idején fogalmazódott meg bennünk végleg, hogy ezen változtatni kell. Amikor bezártuk az ajtót Szegeden, nem volt kitől elbúcsúzni. Egyedül a gyerekeket féltettem, a életükben hatalmas változást hozott a költözés, de meglepően gyorsan megtalálták a helyüket ők is a közösségben. Nagyon sok program van, ami segíti a beilleszkedést.

‒ Ez a közös adventi ráhangolódás azt a célt is szolgálja, hogy kicsit lelassuljunk, elmélyüljünk. Ti is így élitek meg?

‒ Családunkban a hazaköltözés után is folyamatos a pörgés, ehhez az is hozzájárul, hogy ugyan rugalmas időbeosztással, de mindkettőnket továbbra is Magyarországhoz köt a munkánk. Egyébként is nagy a jövés-menés, ha nincs éppen közösségi program, akkor vendégségbe megyünk, vagy Szabadkára a szüleimhez, esetleg hozzánk jön valaki. Mondhatni teljesen hozzászoktunk a folyamatos mozgáshoz. Ha a lelassulást nem is, az ünnepre hangolódás élményét és érzésvilágát, főleg a gyerekekben megerősíti az adventi élő kalendárium. András fiam úgy fogalmazott, hogy sokkal több szeretetet érez és lát ebben az időszakban. Ki is fejtette, hogy számára az a jó, hogy ilyenkor sokat vagyunk együtt, és találkozunk olyan barátokkal, hozzátartozókkal, akikkel máskor nem ‒ részletezte Góbor Csúszó Viktória.

Közeledett az este hét óra, az ablaknyitogató társaság már úton volt. Az udvaron előkészített asztalra lassan kikerült a vendégváró Luca-pogácsa, keksz, sütemény és meleg ital. Miközben házigazdáink sürgölődtek, a hétéves András megajándékozott egy csodálatos karácsonyi verssel, majd megérkeztek Csaba szülei és testvére is a családjával, hogy együtt várják az éneklő társaságot. A forralt bor illatával telt estében lassan felfénylett a 13. számot viselő ablak.