2024. október 4., péntek

Folytatódjanak a bértárgyalások!

Az oktatási miniszter szerint a 12 százalékos fizetésemelés a maximum

Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter a tanügyi dolgozók szerdai sztrájkja után a bértárgyalások folytatására szólította fel a reprezentatív szakszervezetek képviselőit. Jelenleg nincs pénz a jövő évi, 12 százalékot meghaladó emelésre, mondta az oktatási miniszter a Szerbiai RTV műsorában.

– A kezdő tanárok fizetése 2000-ben 59 ezer dinár volt, ma 86 ezer dinárt tesz ki, azé a most munkába állt fiatal tanáré pedig, aki osztályfőnökséget is vállal, 93 ezer körülre tehető. A 12 százalékos emeléssel ez az összeg 105 ezer körül alakul majd – mondta a miniszter. Úgy fogalmazott, a januártól esedékes 12 százalékos emelés nem önkényesen megállapított szám, hanem a rendelkezésre álló források alapján történő bérnövekedés. Arra nincs mód, hogy olyan mértékben emeljék a fizetéseket, hogy a legalacsonyabb havi juttatás megegyezzen a köztársasági átlagbérrel.

– A pénzügyi számítások szerint jelenleg nem tudunk többet emelni. Az oktatásügyön kívül minden más szektorban kisebb, nyolc százalékos béremelés lesz – mutatott rá Slavica Đukić Dejanović.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy jelenleg is folyik a közvita a büntető törvénykönyv módosításáról, és arra kérte az oktatásügyi dolgozókat, hogy vegyenek részt ebben és mondják el javaslataikat. Mint közölte, az év végéig életbe lép a büntető törvénykönyv módosítása, és a pedagógusokat ért bántalmazás hasonló jogi következményekkel jár, mint az ügyvédek esetében.

Nyitókép: Beta/Milan Obradović