2024. október 5., szombat

Tüntettek a kragujevaci fegyvergyár munkásai

Belgrádban, a köztársasági képviselőház épülete előtt tüntettek csütörtökön a kragujevaci Zastava oružje fegyvergyár munkásai, amiért a parlament anélkül fogadta el a fegyverzetről és a katonai felszerelésről szóló törvényt, hogy figyelembe vette volna követeléseiket.

Azt szerették volna elérni, hogy ezt a gyárat ne lehessen privatizálni. A munkások levelet adtak át a parlament iktatójában Maja Gojković házelnök számára, s ebben közlik, hogy nem értenek egyet a törvény rendelkezéseivel.

Dragan Ilić, a fegyvergyár Önálló Szakszervezetének elnöke a tiltakozó megmozduláson azt mondta: évek óta igyekeznek rámutatni a privatizáció minden végzetes következményére, de senki sem reagál.

„Meg szeretnénk őrizni kincsünket, s elvárjuk, hogy az illetékesek kezdjenek tárgyalásokat a munkásokkal. Nem lehet őket mindenből kizárni” – mondta Ilić.

A tiltakozók azt hangoztatták, hogy „a privatizáció végső célja a hadiipar megszüntetése”, s feltették a kérdést, az-e az állam szándéka, hogy 160 év után egyáltalán ne legyen az országnak hadiipara. „Rablók, rablók!” – skandálták a fegyvergyáriak, és a megmozdulás végén piros lapot mutattak fel azoknak, akik meghozták a törvényt.

A Zastava oružje dolgozói a fegyverzetről és a hadifelszerelésről szóló jogszabály javaslatának parlamenti eljárásba kerülése előtt többször is figyelmeztető sztrájkot tartottak, mert elfogadhatatlannak tartják azt a törvényszakaszt, amely szerint a szerbiai védelmi ipar gyárai tőkéjének 49 százalékát privatizálhatják. A törvényt szerdán fogadta el a parlament.