2024. október 5., szombat

Gondban az épületgondnokok

Néhányan már fel is mondtak, mások pedig munkára várnak

Az alacsony fizetés, a túl sok kötelezettség és a követelőző lakók miatt egyre több újonnan megválasztott épületgondnok nyújtja be felmondását. Míg mások a nyilvántartási folyamatok lassú üteme miatt még munkába sem állhattak.

Az új, lakhatásról és épületkarbantartásról szóló törvény a tömbházak felelős vezetőjének kinevezésével a tömbházak sikeresebb működése érdekében jött létre, a tapasztalatok azonban mindeddig nem a pozitív irányú fejlődésről tanúskodnak. A lakók elégedetlenek az év eleje óta uralkodó rendezetlen állapotok miatt.

A Szerb Gazdasági Kamara jelenleg 699 licenccel rendelkező épületgondnokot tart nyilván. Az engedély megszerzéséhez négyéves középiskola, valamint a kamara által szervezett tanfolyam elvégzése szükséges. A vizsga megszerzéséért, az engedély kiadásáért és a nyilvántartásba vételért 15 600 dinárt kell fizetni.

(Dávid Csilla illusztrációja)

(Dávid Csilla illusztrációja)

A lakóközösségek nyilvántartásba vételének kötelezettségét mielőbb teljesítésre sarkalló felhívások folytán néhányan a törvényi előírások ismerete nélkül fogadták el az épületgondnoki tisztséget. Belgrádi hírlapok arról számolnak be, hogy az újonnan megválasztott épületmenedzserek néhol nem győzték teljesíteni a lakók követeléseit, és már a felmondásukat is beadták. Újvidéken azonban még munkához sem foghattak az új épületkarbantartásról szóló törvény által bevezetett eljárások lassú folyamata miatt. A mintegy 13 ezer lakóépület nyilvántartásba vétele és az épületgondnokok megválasztása az idén januárban vette kezdetét. A legtöbb újvidéki lakótömbben jelenleg átmeneti állapotok uralkodnak.

Ú. László újvidéki lakos elmondta, hónapok óta számos probléma vár megoldásra abban az épületben, amelyikben lakik.

– Nem égnek a lámpák, az év eleje óta az épület karbantartására senki sem ügyel. Vízvezeték-problémák folyamatosan vannak, a bejárati ajtót hónapok óta nem tudjuk kulccsal bezárni, mivel a zár elromlott. Ez komoly problémát jelent a biztonság szempontjából, mert bárki bejöhet. Senki sem szeretné a saját pénzéből fizetni a mesterek munkáját. Szerintem a régi rendszer sokkal jobb volt, mint az új. Régebben szerződésünk volt az ügynökséggel, egy közös költségvetés révén pedig fedezni tudtuk a károk javítását. Baj esetén pontosan tudtuk kihez fordulhatunk – mondta Ú. László.

Jelenleg nincs hivatalos gondnoka az épületnek, meghibásodás esetén mindenkinek úgy kell feltalálnia magát, ahogyan csak tudja.

– Állítólag a lakóépületnek van új gondnoka, viszont a városházán történő nyilvántartásba vétel még mindig tart, s jelenleg amíg e folyamat nem fejeződik be, nem tartozunk sehova. A város még nem jegyezte be azt a hivatalos céget, amely a karbantartásért felelne, ezért az a személy, aki korábban végezte ezeket a feladatokat már nem intézkedhet, az újonnan választott épületgondnok pedig csupán a nyilvántartásba vétel után kezdheti meg a munkáját.

Maja E. szintén arról számolt be, hogy a köztes állapot miatt jelenleg kérdésessé vált, ki fog felelni az újvidéki lakótömbben felmerülő problémák megoldásáért.

– Az utóbbi időben több ügynökség is kínálkozott a karbantartási munkálatok elvégzésére. Versengés alakult ki, fenyegetések is elhangzottak. Jelenleg nincs tisztázva, hogy pontosan ki a felelős az épületünk karbantartásáért. Viszont felfigyeltem arra, hogy pár nappal ezelőtt ki volt tűzve az ellenőri felszólítás a szükséges intézkedések végrehajtására – mondta Maja E.

Mi a teendő, ha az épületgondnok nem végzi megfelelően a munkáját és emiatt a lakók elégedetlenek? Az Építészeti Közlekedésügyi és Infrastrukturális Minisztérium illetékesei szerint két megoldás létezik a problémára: az épületmenedzser szerződésének felbontása, vagy egy másik személynek az alkalmazása. Az épületgondnokok leváltásáról a lakóközösség is dönthet, a menedzserek munkáját azonban a községi kommunális ellenőrök felügyelik.