2024. október 4., péntek

A mosogatástól a szüretelésig

A nyári idénymunkák külföldön több pénzt ígérnek

A munkanélküli fiatalok többnyire külföldön kínálkozó nyári munkák után kutatnak, az alkalmi munka itthoni felhozatala úgy tűnik, nehezen tud versenybe szállni a külföldi bérekkel. Szívesebben töltik a nyarat a fiatalok a görög vagy a montenegrói tengerparton, ahol – a nyaralást egybekötve a munkával – havi 800–2000 eurót kereshetnek a 150–250 dináros szerbiai órabér helyett.

Gyümölcsszüreteléssel napi 1500–2500 dinárt lehet itthon megkeresni (fotó: Beta)

Gyümölcsszüreteléssel napi 1500–2500 dinárt lehet itthon megkeresni (fotó: Beta)

A legjellemzőbb egyetemi hallgatóknak kínált munka Újvidéken az árufeltöltés, raktározás, szórólapozás – tudtuk meg a Pravi pobednik Ifjúsági Szövetkezett igazgatójától. Valentina Krstić- Budimirović elmondta, hogy jelenleg mintegy 600 fiatal szerepel a szövetkezet nyilvántartásában.

– A most kezdődő nyári időszak során leginkább a vendéglő- és kávézótulajdonosok keresnek fel bennünket, akik főként mosogatásra, kiszolgálásra, italcsapolásra keresnek munkaerőt. Mindemellett gyakori a berakodás, költöztetés, az építőipari munkák, ügynökök és a különféle termékbemutató személyek iránti kereslet. Az órabér 150–300 dinár, a nehezebb fizikai munkák esetében pedig 300 dinár – mondta az ifjúsági szövetkezet igazgatója.

Az itthoni alkalmi munkák iránt alábbhagyott az érdeklődés az utóbbi években a fiatalok tömeges elvándorlása miatt, így számos ifjúsági szövetkezet megszűnt.

– Harmincéves korig adhatunk munkát azoknak a fiataloknak, akik előzőleg beléptek az ifjúsági szövetkezetbe. Határozott időre, meghatározott munkafeladatok végzésére keresnek a vállalatok munkásokat, de nem munkaviszonyról hanem, csupán alkalmi munkáról. A szövetkezeten keresztül történő munkavállalásnak azonban számos előnye van, a fiatalok átlátható módon juthatnak munkához, és tanácsért is fordulhatnak hozzánk – ecsetelte Valentina Krstić- Budimirović.

A hazai mezőgazdaságban folyamatosan jelen van az igény a szezonmunkások iránt, a fiatalok azonban leginkább az ilyen jellegű munkától menekülnek, és vagy külföldön vagy pedig a legközelebbi tengerparton próbálkoznak munkához jutni. Az eper, a málna, az áfonya, az alma, a szilva és más gyümölcsök szüretelésével napi 1500–2500 dinárt, vagyis havonta 300 eurót lehet itthon megkeresni, de a tengerparti városokban is van igény gyümölcsszüretelést végző fiatal munkavállalókra. Üvegházakban való munkát, felszolgálást, szobák karbantartását kínálják még a nyár folyamán. A horvátországi, montenegrói vagy görögországi tengerpartokon folyó munkák többnyire a pincéreket és a szakácsokat érdeklik. Néhány évvel ezelőtt Montenegróban töltötték legtömegesebben a nyarat pénzkereséssel, jelenleg azonban Horvátország keresi legnagyobb intenzitással a munkaerőt, így sok szerbiai polgár horvátországi vendéglátóhelyeken dolgozik, havonta 800–1000 euróért, emellett a borravaló összege sem elhanyagolható a nyári hónapokban. A szakácsok azonban jelentősen többet, akár 2000 eurót bért is kaphatnak havonta a horvát tengerparton. Budván, Tivaton, Barban és Kotorban az idénymunkások bére valamivel alacsonyabb, 400 és 600 euró között mozog havonta, a borravaló összege azonban itt is jelentősen növelheti a havi bevételt. A vízimentők és strandőrök havi keresete elérheti a 600 eurót. A ,,legkevesebbet” a szobalányok keresnek, 500 euró jár havonta a munkájukért, a szállás és az étkezés biztosításával.

Magyarország is egyre vonzóbb – nem csupán – nyáron a vajdaságiak körében munkavállalás céljából. A munkaerőhiány miatt Magyarország egyszerűsítette a munkavállalási engedély megszerzésének feltételeit, így az uniós útlevéllel nem rendelkezők is könnyebben juthatnak munkához. Főként olyan munkahelyeken helyezkednek el, amelyek nem igényelnek képesítést. Egyre többen vállalnak munkát az autógyártásban, havi 500–600 euróért. A diákmunkának szintén nagy hagyománya van Magyarországon, a Meló-Diák Országos Diákvállalkozási Hálózat honlapján a legtöbb munka a Balaton partjára invitálja a fiatalokat felszolgáló, fagylaltárus, árufeltöltő munkakörökben, 500–600 forintos órabérért.