2024. október 2., szerda

Újabb országos sztrájk a kataszteri hivatalban

Ismét szünetel az ingatlanbejegyzés

A kirendeltségek tegnap országszerte újból beszüntették a munkát, így semmilyen ügyet nem lehet intézni a kataszteri hivatalban. A foglalkoztatottak képviselői azt mondták, hogy a sztrájk a követelések teljesítéséig tart. Az egy hónapja aláírt megállapodás szerinti bérezést követelik, konkrétan azt, hogy a 2018-ban 35 százalékkal csökkentett fizetésekhez adják hozzá a korábban megvont bérpótlékokat. Azt állítják, hogy az intézet vezetősége nem tartotta tiszteletben az aláírtakat, sőt nagy nyomást gyakorol a dolgozókra. A szakszervezetek közölték: azt kérik a köztársasági kormánytól és a hivatal vezetőségétől, hogy állapítsák meg, ki a felelős a megállapodás be nem tartásáért, és ezt a személyt vagy személyeket váltsák le.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

A sztrájkbizottság közleménye szerint megerősítették a döntést arról, hogy február 27-én országszerte, azaz minden szervezeti egységben beszüntetik a munkát. A sztrájk idején új kérelmeket nem fogadnak, dokumentumokat nem adnak ki, kivéve a polgárok egészség- és szociális védelmének érvényesítésére.

Predrag Miljković, az RGZ fővárosi szakszervezetének képviselője kijelentette, hogy a köztársasági kormánnyal január 21-én kötött megállapodást durván megsértik.

„A cég vezetősége a hatásköröket levitte a szervezeti egységek szintjére, és az önkormányzatokban egyes főnökök nem akarják aláírni a bérpótlékok kifizetését. Ez különösen Vajdaságban kifejezett. Az intézet dolgozóinak nem a kormánnyal vagy Đorđević miniszterrel van gondjuk, hanem a cég vezetőségével. Értesítést kaptunk arról, hogy bizonyos számú alkalmazottnak felmondtak, konkrétan azoknak, akiket határozott időre vettel fel” – nyilatkozta Miljković, hozzátéve, hogy a dolgozók és a szakszervezetek már egy évtizede küzdenek jogaikért.

A Köztársasági Földméréstani Intézet vezetősége viszont azzal vádolja a szakszervezeteket, hogy megkísérlik „az utcai tiltakozásokat erőszakos úton az állami intézményekbe áthelyezni”, és arra szólította fel az illetékes állami szerveket, hogy akadályozzák meg a „polgárokkal szembeni erőszakot”.

„A politikailag irányított szakszervezetek törvénytelen sztrájkba szólították a dolgozókat, noha az intézet vezetősége és a Szerb Kormány eleget tett minden követelésüknek, ami a január 21-ei megállapodásba bekerült” – állítja a földméréstani intézet közleménye, valamint azt is, hogy Belgrádban incidens is történt. „A polgárokat nem engedik be a hivatal irodáiba, a telefonok állandóan csörögnek, az emberek nem tudják, hogyan érvényesítsék törvény adta jogaikat. Vannak, akik akarnak dolgozni, de a sztrájkolók akadályozzák őket. A hivatal menedzsmentje mindent megtesz annak érdekében, hogy a szolgálatokban megszervezze a munkát. A Szabad és Független Szakszervezetek Társulása és a Függetlenség szakszervezet az utcai tiltakozások támogatásával nyilvánvalóvá tette, hogy a geodéziai intézeti sztrájk is politikai indíttatású, s nem azért szervezték meg, mert a foglalkoztatottak megélhetése aggasztja őket. Manipulálnak az állami hivatalnokokkal. Az elszámolási osztályára egyetlen írásos kifogás nem érkezett a bérelszámolással kapcsolatban” – írja közleményében a hivatal vezetősége. (B92, Blic, 021)