A Nemzetközi Valutaalap Belgrádban tartózkodó küldöttségével folytatott tegnapi tárgyalását követően Aleksandar Vučić kormányfő kijelentette, a közszférában, tehát a közigazgatásban is mindenkinek megemelik az idén a fizetését, s nagyobb lesz a nyugdíjasok bevétele is. Sajtóértekezletén a miniszterelnök azt állította, hogy a közszférában annyira jó a pénzügyi helyzet, hogy a Nemzetközi Valutaalapnak egyetlen kifogása sincs, márpedig ilyen még sohasem fordult elő a múltban. Ezek szerint van lehetőség az idén a bérek és a nyugdíjak növelésére.
– Az év első két hónapjára 27 milliárd dináros hiányt irányoztunk elő, nekünk viszont februárral bezárólag 5-6 milliárd dináros többletünk lesz, azaz a 240 millió eurós mínusz helyett 40 millióval pluszban leszünk – mondta a kormányfő. Megismételte, hogy a jobb élet feltétele a kivitel növelése, a több beruházás és a nagyobb fogyasztás. Alapvető fontosságú a magánszektor fejlesztése.
– A médiumok nagy részét az érdekli, mit fogunk tenni a közszférában. Az a célunk, hogy erősítsük a magánszektort. A magáncégekben nagyobb fizetéseket kell osztani, ne legyen a jövőben álom az állami hivatalokban való elhelyezkedés – fogalmazott a sajtótájékoztatón Vučić, aki szerint problémaként vetődik fel a nagyberuházásokra szánt pénz elköltése, jobbára csak a napi költekezésre vagyunk képesek. Hárommilliárd eurót különítettek el nagyberuházásokra, ebből azonban csak egymilliárdot költöttek el. A kormányfő újságírók előtt kijelentette, nem megy el az idén a kopaoniki Üzleti fórumra, ehelyett „gyárakat fog megnyitni, és a munkásokkal tölti az időt”.
IMF: Ez most nem felülvizsgálat, azt májusban jövünk majd elvégezni A Nemzetközi Valutaalap munkacsoportja James Roafnak, a pénzintézet itteni küldöttségvezetőjének az elnökletével Belgrádban tárgyalásokat kezdett a kormány reformterveiről. A szakértők a látogatás befejeztével, március 6-án közlik észrevételeiket – tudta meg a Tanjug az IMF washingtoni székházában. Azt is közölték, hogy a Valutaalappal 2015 februárjában kötött, három évre szóló elővigyázatossági hitelszerződés hetedik felülvizsgálata a tervek szerint májusban kezdődik. Az IMF igazgatóbizottsága a hatodik revízió sikeres lezárása után jóváhagyta, hogy a következő ellenőrzéseket félévenként ejtsék meg. |
– Jó úton haladunk, de még több beruházót kell idecsalogatnunk. Azért is mindent megteszünk, hogy fejlesszük a politikai stabilitást – mondta Vučić, miután Belgrádban megbeszéléseket folytatott Volker Bouffierrel, Hessen német tartomány kormányfőjével. Kiemelte, hogy a hesseni cégek (Stade, Norma Group, Continental) Szerbiában több mint 8000 embert foglalkoztatnak. A Hessennel való kereskedelmi árucserében többletet jegyzünk, tavaly a csere értéke több mint a duplája volt a hat évvel ezelőttinek, elérte a 314,6 millió eurót.