Valószínűsíthetően a legtöbb problémánk arra vezethető vissza, hogy társadalmunkban már nincsenek elfogadott viselkedési normák. Elcsépelten hangzik, de tény, hogy értékválságban vagyunk. Gyakran a legjózanabb megközelítéssel is nehéz megítélni, mennyire számítanak bizonyos dolgok morális szempontból elfogadhatónak, vagy éppen kivetendőnek, elítélendőnek. Sokak szerint eljött az ideje, hogy akár a közösségi oldalakon, akár a sajtóban és más fórumokon kialakuló „közvita” során megpróbáljunk valamiféle rendet tenni, normatívákat lefektetni. Párbeszédre mindig szükség van, de tudni kell, hogy nem helyettesítheti az intézményes formákat. A jól működő független intézményeknek, a mindenkire érvényes játékszabályoknak van a legnagyobb hatásuk arra, hogy egy adott ország hogyan teljesít. A rossz beidegződéseket meg kell változtatni. Kimondani egyszerű, de sok esetben nehéz megítélni, mi az, ami etikailag nem ildomos, még ha törvényileg rendben is lenne. Jó példa erre, amikor épp a napokban a Köztársasági Képviselőház Adminisztratív Bizottsága előbb meghozta, majd hatályon kívül helyezte a döntést, mely szerint a szerbiai hivatalos átlagbérnél kevesebbet kereső, a parlamenti hivatalokban dolgozó alkalmazottak egyszeri segélyben részesülnek. Mintegy 300 személy kapott volna 19 ezer dináros egyszeri juttatást. A háttérszemélyzet most mégsem kap egyszeri segélyt.
A laikusok is tudják, hogy a közpénz „kifolyatása” az állami rendszerből számos csatornán keresztül zajlik. Nem a parlament háttérszemélyzetének nyújtott egyszeri segély tenné tönkre az országot, és nem is az menti meg, hogy ezt most mégis megspórolják. Elvekről van szó. Az effajta bizonytalanság – amikor egyszer úgy döntenek, jár, majd visszavonják (mert nem jutott?) – azt bizonyítja, hogy felsőbb szinten sem tudják pontosan, hol van a határ, mik azok a célok, amelyek érdekében etikus a közpénzt elkölteni. A közszférában sajnos ritka, amikor a vezetők jó gazda módjára irányítják a rájuk bízott intézményeket, közvállalatokat. Sokan nem fogták fel, hogy változtatni kell a régi sémákon. Az állami döntéshozatal során a közérdeket részben vagy egészében kiszorítják-e a magán- és a pártérdekek. A politikai és a gazdasági elit összefonódását kell megszűntetni, ami nem kis feladat, az előttünk álló évben dől el, hogy sikerül-e.
Boldog új év?
Többször vizsgálták már tudományos módszerekkel, és mindig az derült ki, hogyha egy ország gazdag, ez nem jelenti azt, hogy az ott élők is boldogok. Az anyagiak mellett, illetve az felett az elégedettséget befolyásolja, ha az emberek gyanakvás helyett bízhatnak a körülöttük élőkben, a vezetőkben, és nem utolsósorban az intézményekben. Nagy visszhangot váltott ki, amikor Richard Easterlin amerikai közgazdász a 70-es években közzétette kutatásainak eredményeit. A szakma azóta Easterlin-paradoxon néven emlegeti. A kutatás azt bizonyította: ha egy adott pillanatban megnézzük, hogy milyen gazdag egy ország és mennyire boldogok az ott élő emberek, a kettő nincs egymással ok-okozati kapcsolatban. Gyakorlatilag ez azt jelenti, ha nőnek a jövedelmek, az nem jár együtt automatikusan az emberek boldogságszintjének növekedésével. A kutatás egy adott ország jövedelme és az ott élők elégedettségi szintje között hosszú távon együttmozgást mutatott ugyan, ennek ellenére megállapították, hogy ez nem tekinthető ok-okozati kapcsolatnak. Ennek kapcsán fontos megjegyezni, mi a különbség az együttmozgás és az ok-okozati viszony között. Gyakran idézett példa, hogy egy amerikai államban – szintén a 70-es években – kimutatást készítettek arról, hogy milyen összefüggés van az egyes tűzesetekhez kiküldött tűzoltók száma, és a helyszínen keletkezett anyagi kár között. Ebből kiderült, hogy a kettő között erős pozitív irányú statisztikai kapcsolat áll fenn: több tűzoltó kiküldése rendre nagyobb kárral jár együtt. A tanulság az lehetne, ha kevesebb tűzoltót küldenek ki, akkor az együttmozgás szerint kisebb lesz a kár. Természetesen ez viccként fogható fel, hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy van egy harmadik tényező – ez esetben a tűz nagysága –, amely befolyásolja az anyagi kár mértékét és a kiküldött tűzoltók számát is.
2010-ben Easterlin ismét megerősítette a paradoxon létezését egy 37 ország bevonásával lebonyolított nemzetközi kutatás alapján. Lehetünk, lehetnénk tehát jövőre boldogabbak annak ellenére, hogy a kormány sem ígér gazdasági növekedést. Easterlin-paradoxona alapján így nem tekinthető perverznek, sem cinikusnak, ha boldog új évet kívánunk…
