Az aratás befejeződött, a múlt hét derekán azonban Bánátban még javában tartott a munka. Ott a termelők az átlagnál nagyobb területen vetettek búzát. Ez azért van így, mert a bánáti talaj szerkezete megfelel a kalászosoknak, a kenyérgabonának, s az ottani liszt hírneve mesze földön ismert...
Tamásfalva (Hetin) határa mintegy 2500 hektár területet ölel fel. Ahogy a település felé közeledtünk, szembeötlő volt, hogy bizony a termelők nem nadrágszíjparcellákon dolgoznak. Tíz-húsz láncos parcellákon 2-3 kombájn aratott, 4-5 pótkocsi vesztegelt a dűlőúton.
Fodor Adriánt munka közben állítottuk le egy pillanatra. Jobban mondva, ő állt meg, amikor a pótkocsiba ürítette a „bunkerból” a búzát. Egy-két perc múlva a léghűtéses kabinban beszélgettünk a gazdával az aratásról, az ottani gazdák földműveléssel kapcsolatos problémáiról, tudnivalókról. Közben lenyűgöző látvány volt, hogy a hatalmas Claas Tucano 440-es típusú kombájn alig tudja „elnyelni” a sűrű búzatermést:
Fodorék átvevőhelye (Fotó: Ótos András)
– Szeretik a boszniai pékek a kemény, acélos búzát, különösen az Ingénio és Euklide fajtákat – mondja Adrián, aki mintegy 200 lánc földön gazdálkodik. A bánáti gazdák szigorúan betartják a vetésforgót. A területnek egyharmadán kalászosokat termelnek, majd további egyharmadán kukoricát, a maradék részen pedig napraforgót. Redukált talajműveléssel termelünk, ez jellemzi a hetinit is, mert itt a föld olyannyira kötött, hogy a szántással nehezen lehetne megművelni a földet, törik-szakad minden. Öt évből talán egy olyan, amikor szántani lehet. Ezért van, hogy altalajlazítóval és gruberrel sokkal gyorsabb és olcsóbb, egyben minőségibb talajművelést végzünk – mondja Adrián, aki mintegy 200 láncon gazdálkodik. Közben a Claas kombájn kabinjában lévő számítógép jelzi: hektáronként 10-11 tonna a hozam, 83,8 gramm a hektolitersúly...
Fodoréknak átvevőhelyük is van. Adrián édesapja, Károly, aki éppen jelen volt, elmondta, hogy Tamásfalván az idén nagyon jó a búzatermés, holdanként meghaladja a 5 tonnát is. Látogatásunkkor azonban a gazdák még nem tudták a felvásárlási árát, csak azt, hogy kilójának előlegezett ára 16 dinár körül alakul. Fodoréknak mintegy 2000 tonna kapacitású silójuk van, egyike annak a háromnak, amely a faluban található.
Tamásfalván szövetkezet is működik. Petar Nešković igazgatótól megtudtuk, hogy a Budućnost nevű birtoknak mintegy 500 hektár termőföldje van. Igaz, 1991 előtt 700 hektár termőföldje volt, de akkor az állami tulajdonban levő területeket az állam elvette a birtoktól, majd a termelők között kiosztotta bérlet formájában. A birtokon 6,5 tonna volt a búza átlagtermése. Ennek egy része a vetőmagbúzára vonatkozik. A birtok az MK Commerce és a szabadkai Agroseme Panonijával működik együtt. A termelőkkel is együttműködik, műtrágyát, permetszert biztosít számukra, méghozzá úgy, hogy a kölcsönre megvásárolt alapanyagok értékét euróban számolják el, és az átadott termésből vonják le az adósságot.
– Nehezményezzük azt, hogy az állam mostohán viszonyul a szövetkezetekhez, függetlenül attól, hogy a mi szövetkezetünk adásvételi szerződések alapján vásárolta meg a saját 500 hektárját. Az állam társadalmi tulajdonként tartja számon ezt a területet, és ez gyakorlatilag arra utal, hogy a mi státusunk rendezetlen, nem tudjuk, hogy mi lesz ezzel a földdel. Elveszik-e tőlünk egy nap, azaz privatizálják-e – hallottuk az igazgatótól.
– Gazdaságunk nem nyugszik egészséges alapokon, erre csak egy példa: birtokunknak évi egymillió kapacitású brojlercsirkefarmja volt, 1,1 millió dollár volt az értéke. A későbbi átszervezés során a begaszentgyörgyi (žitištei) Agroživ keretébe került, majd Matijević szerezte meg. Ezzel együtt Matijević lett annak a 8 hektáros területnek a tulajdonosa is, amelyen a farm fekszik, és ami ennél nagyobb baj, az a transzformátor is, amelyet mi építettünk ki saját eszközeinkből. Matijević jóakaratától függ, hogy a közelben levő birtoképületünk, a műhelyek kapnak-e áramot. Igaz, nem panaszkodhatunk, most korrekt az együttműködésünk – mondta beszégetőtársunk.
Tamásfalván nem csak az itteni gazdák találják meg számításukat, a szemfüles méhészek is ide hozzák a méheket a gazdag napraforgó-legelőkre. A svilajnaci Milorad Jankovićtyal éppen akkor találkoztunk össze a dűlőúton, amikor a falusi boltból igyekezett vissza a határba. Megkérdeztük tőle, hova viszi a vizet:
– Tizennyolc évig dolgoztam Ausztriában. Megbetegedtem, majd visszajöttem, és 3-4 évvel ezelőtt elkezdtem méhészkedni a Svilajnac melletti Dubnica faluban. Most kamionnal hoztam ide Szerbiából Tamásfalva határába a mintegy 25-26 család méhet. Tíz napja vagyok itt, s még legalább egy hétig maradok, amíg a napraforgó virágzik. Mennyiért adom a mézet? Nagyban 4,5 euróért, a hazai piacon pedig 700 dinárért tudom értékesíteni.
