A gazdasági témájú írások többsége ezekben a napokban a görög válsággal, annak lehető következményeivel és tanulságaival foglalkozik. Szinte már szállóigévé vált, hogy a görögök adták a világnak a demokráciát. Félő, hogy most ők adják azt a felismerést is, hogy a civilizáció jelenlegi fejlettségi szintjén az ilyen típusú demokráciának múzeumban a helye, bukásra van ítélve. Gazdasági okokból kifolyólag.
A helyzet, legalábbis az ó-kontinensen, most talán súlyosabb, mint a globális gazdasági válság kitörésének pillanatában. Az is lehet azonban, hogy akkor még nem látszott, hogy a továbbiakban ilyen fordulatot vesznek az események. A különböző ideológiák, a különféle beállítottságú közgazdasági iskolák más-más okokkal magyarázzák az előállt helyzetet. Az összeesküvés-elméletek kedvelői máris látni vélik, hogy lényegében a „nemzetközi karvalytőke” így szeretné elragadni például a német és a francia adófizető polgárok pénzét. Olyan összeesküvés-elméletek is napvilágot láttak, hogy a világ vezető katonai nagyhatalma így akarja összeroppantani egyik gazdasági riválisát. Más elképzelések szerint a demokrácia bölcsőjének példáján akarják rákényszeríteni a világra a már a múltban is sokat emlegetett „világkormány”, egy mindenek felett álló megmondható és ellenőrző globális szervezet létrehozását. A demográfiai, mentalitásbeli és a társadalmi struktúrákból eredő különbségek alapján talán az olyan, már nem új keletű elképzelés is reálissá válhat, amely szerint Kína lesz a Föld nagy gyártóüzeme, Amerika a világ bankára és fejlesztési laboratóriuma, a demográfiai szempontból is „vén” Európa pedig a világ múzeumává válik. Ha az eseményeket a folyamataikban szemléljük, az is lehet, hogy az előző mondatban már nem is kell a múlt időt használni.
„A vén Európa”
Az Európai Unión belül zajló események a legtöbb elemző szerint azt mutatják, hogy a teljes politikai egység nélküli monetáris unió kísérlete csődöt mondott, megbukott. Kizárólag szakmai szempontból egyébként ebben nincs semmi meglepő. A történelmi tapasztalatokat ismerve és azokból kiindulva szintén nem meglepő az események ilyen alakulása. Az Európai Unió most a teljesebb és hatékonyabb integráció vagy a szétesés közötti, történelmi jelentőségű fordulópont előtt áll. Ha történelmi párhuzamot szeretnénk vonni, Amerika polgárháború előtti időszakával hasonlíthatjuk össze a fejleményeket. Más típusú összehasonlításképpen az egykori Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság példája is felhozható. Az egykori délszláv történések és folyamatok, valamint a mostani események között ugyanis számos párhuzam vonható. Ha megint csak az összeesküvés-elméletek kedvelőinek véleményére szeretnénk visszatérni, vannak, akik úgy vélik, az egykori, szebb napokat is megért állam szétverésén modellezték, hogyan lehet majd egyszer az egységes Európát is felbomlasztani a politikai, a gazdasági és a nacionalizmus felélesztésén alapuló eszközökkel. Persze mindez csak elmélet, a történelmi tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy a birodalmak nem kívülről, hanem belülről kezdték el bomlásukat. Részben ez az elmélet is megállhatja a helyét. A görögök nagy baja ugyanis a magas adósságszint, annak kedvezőtlen lejárati szerkezete, az igen magas költségvetési hiány, a deficit csökkentése előtt tornyosuló, már véres következményekkel járó belpolitikai akadályok és a következő évekre várható igen alacsony, sokak szerint negatív potenciális GDP-növekedési ráta kompozíciója.
A hivatalos európai uniós vezetőség egyelőre nem tartja kritikusnak a helyzetet. Valahogy mintha ismerős volna ez a hozzáállás, úgy tűnik, a vezetőknek mindenütt azonos a mentalitása ilyen helyzetekben. Tény azonban, hogy gondok vannak és néhány alapvető feltételre van szükség az euróövezet középtávú fennmaradásához. Mindenképpen szükség mutatkozik egy válságmegoldó mechanizmusra, melynek felállítását rövid időn belül kilátásba helyezték. A fennmaradás érdekében elengedhetetlen a jövőben a hatékonyan összehangolható költségvetési politika és az euróövezeten belüli komoly aránytalanságok csökkentését megcélzó gazdaságpolitika. Az eurózóna számára a görög események legfontosabb tanulsága a költségvetési politika szigorúbb ellenőrzésének, összehangolásának kényszere. Ahogy mélyül a görög válság, egyre többen vetik fel azt is, hogy a fiskális integráció mélyítése nélkül akár az eurózóna szétesése is komoly veszéllyé válhat, ez azonban, a legtöbb elemző szerint, egyelőre nem fenyeget. Az uniós mentőcsomaggal szembeni német ellenállás viszont azt jelzi, hogy a fiskális integráció már nem állhat azon az alapon, hogy a legnagyobb uniós tagállam a zsebébe nyúl és finanszírozza a költségeit. Amikor pedig azt mondjuk, hogy a zsebébe nyúl, nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy a saját adófizető polgárainak a zsebébe. Ami pedig tudjuk, hogy hosszú távon a politikai radikalizmus erősödését segítheti elő.
A görögországi események valódi tanulsága azonban röviden és egyszerűen foglalható össze. Lehet egy ország egy perspektivikus és jól szabályozott gazdasági közösség tagja, lehet egy országnak jelentős és jövedelmező az idegenforgalma, fejlettek bizonyos iparágai és fejlett a mezőgazdasága, ha az ország folyamatosan többet költ, mint azt a bevételei megengednék, nem kerülheti el a tönkremenést és a komolyabb társadalmi megrázkódtatásokat. A görög válságnak talán ez lehet a legnagyobb és legmegszívlelendőbb tanulsága. Olyan tanulság, melyet az országos, a helyi, a vállalati, de még a családi költségvetések tervezésekor is mindig szigorúan szem előtt kell tartani. Addig nyújtózkodni, amíg a takaró elér!
