Megfigyelhető emberi tulajdonság, hogy amikor valami jót ígérnek, azt hajlamosak vagyunk akkor is elhinni, ha reálisan gondolkozva nem minden stimmel körülötte. Általában úgy vagyunk vele, hogy azok, akik ígérnek, többet tudnak a dolgok alakulásáról és általában véve is okosak és több információ áll a rendelkezésükre. Miért ne lehetne akkor reális alapja annak, hogy hamarosan jobb lesz az élet?! Hosszabb idő távlatában azonban az a keserű tapasztalat, hogy a jó ígéreteknek a többsége valamiért nem szokott megvalósulni, vagy ha megvalósul, nem éppen olyan formában és mértékben, ahogyan azt ígérték. Az is megfigyelhető ugyanakkor, hogy azok, akik az ilyen ígéreteket teszik, nagyon hihetően és döbbenetes logikával meg tudják magyarázni, hogy a tőlük teljesen független külső körülmények miatt, miért nem váltak be az ígéretek.
Nézzük csak vázlatosan és a teljesség igénye nélkül, hogy hogyan is kellene ma élnünk, ha teljesült volna az ígéreteknek csak a töredéke. A beáramló külföldi tőkének és a hazai serkentő intézkedéseknek köszönhetően folyamatosan bővülne a munkaerőpiac, az a kisszámú munkanélküli pedig, aki még nem tudott elhelyezkedni, hamarosan jól fizető munkahelyben bízhatna. A bruttó hazai össztermék folyamatos növekedésének függvényeként, valamint a stabil és megbízható hazai valuta jóvoltából a bérek is folyamatosan emelkednének, az átlagbér pedig legalább 500 eurót tenne ki. Zsebünkben az ezer eurót érő ingyenrészvényekkel azon járna az eszünk, hogy eladjuk-e, vagy várjunk, amíg a tőzsdén többet fizetnek érte. Egészen közel állnánk ahhoz, hogy hivatalosan az Európai Unió teljes jogú tagjaként a mindennapi életünkben is érezzük az uniós támogatások pozitív hatásait. Egy minden szegmensében fejlődő és modernizálódó társadalomban a lakosság zöme jól érezné magát, a falvak és városok tiszta, barátságos és egészséges élőhelyet képeznének. A fekete- és a szürkegazdaságot a megfelelő intézkedésekkel visszaszorítanák egy elviselhető szintre, a korrupció pedig, az erélyes fellépésnek köszönhetően megszűnne. Helyszűke miatt talán abba kellene hagyni az ígéretek felsorolását, ami egyébként egy idő után még unalmassá is válhat. Ugyanakkor fájdalmassá is, hiszen a jelen egészen más képet mutat.
A rideg valóság sajnos távol áll attól, ami az elmúlt években az ígéretekben megfogalmazódott. A munkanélküliek száma tovább emelkedik, sajnos olyan kilátások nélkül, hogy a közeljövőben javulna a helyzet. Az általános életszínvonal csökken, a cégek nagy része likviditási gondokkal küzd és tevékenységének egy részét megszünteti vagy „feketén” folytatja. A beígért ezer eurós részvények végül lehet, hogy a kilátásba helyezett összeg tized részét sem éri majd. A korrupció mértéke nem csökken, és úgy tűnik mégis távol állunk attól, hogy uniós tagállammá váljunk. Sőt, lehet hamarosan már unió sem lesz.
A válság valóban jó ürügy, hiszen létrejöttéhez tényleg semmivel nem járultunk hozzá. Vannak azonban olyan ígéretek is, melyek teljesítése nem közvetlenül a gazdaság helyzetétől függ, de azok esetében sem nagyon tapasztalható előrelépés. Egyedül magyarázatokból és újabb ígéretekből nincs hiány. Talán mondani sem kell, hogy többnyire olyan ígéretek hangzanak el, melyek valami jóval kecsegtetnek. Mi pedig, talán a saját és utódaink sorsa miatti aggodalomból hajlamosak vagyunk hinni az ígértekben. Reménykedni mindig kell, és a dolgok is talán előbb-utóbb jobbra fordulnak. Addig azonban lehet, hogy még évek telnek el. Nehéz, válságos évek. Hiszen egyértelmű, hogy nincs még vége a recessziónak. Ígérni pedig ezeken a tájakon csak szépet és jót illik. Mintha csak folyamatosan tartana a választási kampány. Az itteni mentalitású ember pedig arra szavaz, aki akár még felelőtlenül is, de ígér. Ezen a tájon nem lenne nyerő, ha valaki nem ígérne mást, csak könnyeket, vért és verítéket. Ezen a tájon él az a mentalitás, hogy önmagunkat is becsapva azoknak hiszünk, akik többet ígérnek. Pedig az ilyen ígéretek mára már olyanná váltak, mint a lottón nyertes kombináció. Csak ritkán, és keveseknek jön be!
