Nem kell nagy szakembernek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, a gazdasági helyzet még mindig kritikusnak mondható. Világszinten, Európában és természetesen Szerbiában is. Az itteni átlagember talán azért viseli jobban az előállt helyzetet, mert lényegében Szerbia már 25-30 éve hosszabb-rövidebb ideig tartó „kis” gazdasági válságokon megy keresztül. Eddig is voltak tehát nehéz időszakok, a mostaninál még nehezebbek is.
Lényegében már megtanultunk ezzel a „betegséggel” együtt élni. Amíg 25-30 évvel ezelőtt, már csak a társadalmi berendezkedésből kifolyólag sem voltak hatalmas életszínvonalbeli különbségek, mára jelentős társadalmi rétegezettség alakult ki. Az „átkosban” majdnem ismeretlen volt a munkanélküliség fogalma. Ma viszont ez az egyik legnagyobb probléma, melynek megoldódása rövidesen nem is várható. Természetesen nem arról van szó, hogy a szocializmusban a teljes lakosságot sikerült volna effektíven foglalkoztatni. A rengeteg kitalált munkahely politikai és szociális célokat szolgált. Ennek ellenére az ország gazdasága rendelkezett a piacgazdaság alapvető elemeivel. A modern technológiák alkalmazásának köszönhetően a nemzetközi versenyképesség színvonala mai szemmel nézve irigylésre méltónak számított. Politikai okokból az állami, valamint a virtuális tulajdonforma, a társadalmi tulajdon dominált. Lényegében ez azt jelentette a gyakorlati életben, hogy a politikai elit a gazdaságot teljesen irányítása alá vonta. A sok, kisebb-nagyobb egymást követő válság pedig utólag szépen nyomon követhető a politika tükrében. A világgazdasági folyamatok pedig akkor is rendre begyűrűztek hozzánk, akárcsak most. A politikai folyamatok aztán a '90-es években olyan irányba indultak el, hogy egy szűk társadalmi réteg a politikai befolyását kihasználva, máig vitatható módon és eszközökkel, mértéktelenül meggazdagodott. A pénz azonban, amióta csak létezik, mindig is a hatalomgyakorlás eszköze volt, így a folyamatok egy idő után kezdtek megfordulni. A háborús időszak és az annak nyomán bevezetett gazdasági büntető intézkedések – később pedig a tranzíció –, aláásták az akkor meglévő, valljuk be őszintén, nem minden szegmentumában elvethető értékrendszert. Nehéz azonosítani ennyi idő távlatából, hogy mikortól tettek szert az újsütetű pénzemberek akkora befolyásra, hogy jórészt már ők kezdték irányítani a politikát, vagy legalábbis hatni tudtak annak a gazdaságot érintő döntéseire. A szerb állampolgárok többsége még nagyon jól emlékezik azokra az időkre, amikor mesébe illő feltételek mellett folyósított bankkölcsönöket, esetenként árukölcsönöket csak nagyon kevesen kaphattak. Akik viszont úgymond „közel voltak a tűzhöz”, azok igen. Ők, ezen javakkal üzletelni kezdtek, míg az emberek nagy része még a kis megtakarított pénzét is elveszítette. Minden megváltozott azokban az években.
Utólagosan most tapasztalhatóak olyan törekvések, hogy a dolgokat felülvizsgálják, valamint, hogy némileg ki is javítják. Valljuk be őszintén, nehezen, sőt egyáltalán nem képzelhető el, hogy majd utólag minden visszaélésre fényt derítenek. A vétkesektől elveszik jogtalan vagyonukat, majd pedig azt Robin Hood módjára a szegényeknek adják. Esetleg, ahogyan többször is elhangzott: úgymond társadalmilag hasznos célokra fordítják. Azonban maga a gesztus és a téma felvetése mindenképpen figyelemre méltó és támogatandó. Azért mert hozzájárulhat egy új, ezen a tájon nagyon hiányzó értékrend kialakításához.
Eszembe jut ugyanakkor, hogy mit mondott egyik jogász ismerősöm még a '90-es évek második felében. Láttuk, milyen gátlástalanul ömlesztik át egyesek a közvagyont a saját zsebükbe, cégeikbe. Akkor mondta, hogy meglátom, végül ők fognak majd rendet tenni, ők fogják majd megszüntetni az olyan helyzetet, melyben a törvényesség mezsgyéjén lavírozva, illetve azt áthágva, mesés vagyonokat lehet szerezni. Teszik ezt azért, hogy a saját, a már említett módon szerzett vagyonukat megóvják a jövő „vállalkozó szellemű kalandoraitól”. A privatizáció véget ért. Elvégeztetett. A dolgokat pedig most szentesíteni kell!
MÁS FAJSÚLY
Szinte mindenütt a világon megfigyelhető, hogy az üzleti szféra megpróbálja erőteljesen kiterjeszteni a politikai befolyását. A kisebb és elmaradottabb országokban ez még kifejezettebb. Az országok kormányai a belső politikai alkuk és csatározások közepette nem mindig tudnak az ilyen típusú nyomásgyakorlásnak ellenállni. Ezért lehet pozitív hatása annak, ha egy ilyen ország egy olyan nagyobb közösség tagja, mint például az Európai Unió. Példaként lehetne említeni a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság és a magyar kormány esetét. Az Európai Bizottság még 2009-ben megkezdte az olyan állami intézkedések vizsgálatát, amelyek a MOL-t előnyös helyzetbe hozták. Az unió legfőbb végrehajtó testülete megállapította, hogy a magyar kormány és a legnagyobb magyar olajipari cég 2005-ben kötött megállapodása, valamint a magyar bányászati törvény 2008-as módosítása olyan pénzügyi előnyt jelentett a MOL számára, amely az uniós állami támogatási szabályok értelmében nem engedhető meg. A vizsgálat során bebizonyosodott aztán, hogy a MOL a versenytársakénál alacsonyabb bányajáradékok fizetésével jelentős pénzügyi előnyhöz jutott. Az Európai Bizottság megállapította, hogy a MOL-nak nyújtott pénzügyi előny olyan működési támogatásnak minősül, ami nem hagyható jóvá az uniós állami támogatási szabályok értelmében. A számítások szerint a MOL ily módon mintegy 112 millió euró támogatást kapott. A brüsszeli bizottság határozata szerint kamatokkal megnövelve köteles (lenne) visszafizetni az államnak.
A MOL-csoport a magyar vegyipar egyik meghatározó szereplője. Hozzá tartozik még a Tiszai Vegyi Kombinát Nyilvánosan Működő Részvénytársaság, a szlovákiai Slovnaft olajipari társaság, az ausztriai Roth kis- és nagykereskedelmi vállalat. Stratégiai partnere a horvát INA-nak. A régió tíz országában működtetnek több mint 1000 töltőállomásból álló multi-brand hálózatot. Kutatási és termelési területei a Közel-Keleten, Közép-Ázsiában és Észak-Afrikában, Oroszországban és Pakisztánban vannak. Részvényeit jegyzik a budapesti, a luxemburgi és a varsói értéktőzsdén. Az értékpapírjaikkal kereskednek az Egyesült Államok OTC, illetve a londoni International Order Book rendszerében. Egyértelmű tehát, hogy a cég kinőtte saját országának határait, ezzel együtt pedig feltehetően befolyás szempontjából is „túlnőtte” magát. Egy kis ország kormánya pedig, még szilárd politikai háttérrel sem biztos, hogy elég „erős” ilyen téren is. Ha viszont az Európai Bizottság határozatáról van szó, annak már más fajsúlya van. Többek között ezért (lenne) előnyös az uniós tagság.
