Korszakalkotó felfedezéseink mellett az emberiség szédületesnek nevezhető gazdasági teljesítménye egyszerűen annak köszönhető, hogy rendkívül olcsón tudunk erőforrásokat kitermelni. Ahhoz ugyanis, hogy bármit előállítsunk, gyártsunk, szállítsunk, ahhoz, hogy kényelmesen éljünk, energiára van szükségünk. Sok elemző és szakember állítja, hogy a válság kitörése előtt elértük az olajhozam-csúcsot. A helyzet mostani állása szerint 2008 júliusában tetőzött a kitermelés a legmagasabb szinten. Majd elkezdődött a folyamatos csökkenés. Egyre többen vetik fel azt a teóriát, hogy az ősmaradványi erőforrásokra épülő emberi civilizáció, nem tartható fenn sokáig. Hamarosan nem lesz több olcsó energiaforrás.
Előbb-utóbb elfogy a kőolaj. A gazdasági válság kirobbanása némileg elodázta az olajkészletek gyors felhasználását és ezzel együtt jelentős apadását. Tavaly globális szinten 0,3 százalékkal kevesebb olajat használtunk az előző évhez viszonyítva. A trendek alapján idén már 0,6 százalékos csökkenés várható. Jelenleg még mindig csúcsközelben van a kitermelés. Több olajat termelünk, mint amennyire a recesszióban lelassult világgazdaságnak szüksége van. Mégis érvényes a prognózis, hogy miközben az olajhozam-csúcs után a termelés várhatóan átlagosan 0,5–3 százalékkal csökken majd évente, az igény ugyancsak globális szinten évi 2 százalékkal nő. A fogyasztás súlypontja pedig már a közeljövőben áttevődik Kínába, Indiába és Brazíliába. Rohamosan bővülő gazdaságuk és az ezzel járó fokozott energiaigény felülmúlja a nyugati világ olajfüggőségének fokozatos csökkenését. Eközben kifogyóban vannak az olcsón kitermelhető kőolajkészletek. A világ jelenleg naponta 84 millió hordó olajat használ fel. Ez valamivel több, mint 13 milliárd litert jelent. Ebből az Egyesült Államok mintegy 20 millió hordónyit használ. Kína 8,5 millió hordót. Itt azonban a növekedés tükrében is érdemes a számadatokat vizsgálni. 2000-ben ugyanis Kína még „csak” napi 4,8 millió hordót használt fel. Ma a világ olajfogyasztásának harmad részét ebben a két országban használják el. Egy főre kivetítve az adatokat, egy átlagos amerikai termékvásárlásaival 22 hordó olajat fogyaszt el évente, míg egy kínai ennek csak mintegy a 10 százalékát, 2,4 hordót.
Elértük tehát az olajcsúcsot. Ez azt jelenti, hogy a jövő olaja egészen biztosan drágább lesz. A megújuló energiákra való átállás nemcsak környezetvédelmi szempontból lenne előnyös, hanem létszükségletté válik. Amíg azonban a kőolaj olcsóbb lesz, mint az alternatív forrásokból eredő energiatermelés, addig a piaci folyamatok – az „olajbiznisz” – arra ösztönöz, hogy kitermeljék és felhasználják az utolsó kifizetődő cseppig. A világ teljes olajfogyasztásának körülbelül csak a fele megy el a járműforgalomra. Civilizációnk tárgykultúrája, eszközkészlete is az olajra épül ma már. A rézkorszakot a bronzkorszak, majd a vaskorszak követte az emberiség történelmében, míg mára elértünk a műanyag korszakhoz. A kőolajszármazékokból készülnek a műanyag zacskók, a flakonok, az elektronikai készülékek külső borítása. A festékek alapanyagait is ez képezi, a ruházati cikkektől a nyílászárókon át a játékszerekig már szinte mindent belőle készítenek. Az ellentmondás viszont abban rejlik, hogy az egyik leginkább ilyen jellegű termékekre épülő ágazat a mezőgazdaság és az agráripar. Amitől egyébként azt várják, hogy majd a megújuló energiahordozók termelésével megoldja az emberiség gondjait. Minden egyes ételkalória előállításához 10 szénhidrogén-kalóriát fogyasztunk el világátlagban a termelés során. Talán nem szükséges ecsetelni, hogy ez miért nem fenntartható folyamat.
MEGFÚRJÁK AZ OROSZOK A SARKOT
Az emberi tevékenység hasznosnak nem nevezhető mellékhatásaként – és talán utolsó felvonásaként – újabb készletek felhasználása válik lehetővé. A globális felmelegedés következtében eltűnő jégtakaró lehetővé teszi az Északi-sark alatti ásványkincsek kitermelését. Az ott található kőolaj- és földgázkészletek az óceánban egykor élt és elhalt, majd a tengerfenéken nagy tömegben felhalmozódott élőlények maradványaiból keletkezett. Bolygónkra azonban az elemzések szerint végzetes csapást mérhet a több tízmilliárd tonna olaj és földgáz elégetése. Emellett a Jeges-tengerben még kockázatosabb az olajkitermelés, mint a Mexikói-öbölben. A hidegebb és viharosabb vizekben nehezebb megfékezni az olajszennyezést. Az állatvilágra nézve is nagyobb lehet az ökológiai kár, hiszen itt van a világ legtöbb fajt tartalmazó vadon élő állatvilága. Öt állam – Kanada, Oroszország, az Egyesült Államok, Dánia és Norvégia – verseng azért, hogy érvényt szerezzen az arktikus tengerfenékre formált jogainak. Több tíz milliárd tonnára becsülik a most még a jeges víz alatt nyugvó kőolaj mennyiségét. Különböző tanulmányok szerint ez a térség rejti magában a Föld még feltáratlan kőolaj- és földgázkincsének 25-30 százalékát. Az északi-sarki tengerek egyes részei Kanada, Dánia, Norvégia, Oroszország és az USA fennhatósága alá tartoznak. Mindegyik a partjaitól 320 kilométeres távolságra mondhatja magáénak a vizet. Ha viszont bizonyítani tudja, hogy a kontinentális padka vagy párkány hosszabban húzódik meg a víz alatt, akkor további 240 kilométerre tarthat igényt. Oroszország és Norvégia szeptember 15-én pontot tett egy több mint 40 éve húzódó területi vita végére egy szerződéssel, amely rögzíti az északi-sarkvidéki talapzat eddig vitatott, mintegy 175 ezer négyzetkilométeres részének megosztását és rendezi az ottani együttműködést. Az orosz nemzeti össztermék, a GDP 11, illetve az export 22 százalékát termelik meg a sarkkörön túli területeken, noha az ország lakosságának csak az 1,5 százaléka él ott. Oroszország 2026-ra már 154 millió tonna kőolajat és 278 milliárd köbméter földgázt szándékozik ott kitermelni, és az orosz területek tartalékait összesen 51 milliárd tonna kőolajra és 87 trillió köbméter földgázra becsülik. Több tudós azonban arra figyelmeztet, hogy a felmelegedésnek nemcsak a nyersanyaghoz való hozzájutást könnyítő, hanem azt nehezítő hatása is lehet. Megfigyelhető, hogy szeszélyesebbé, és szélsőségesebbé váltak az időjárási viszonyok. Ezek a tengereken is a korábbinál nagyobb viharokat okozhatnak. Akkorákat, melyek komoly katasztrófákat eredményezhetnek, jelentős környezetszennyezés formájában. A derűlátó és a borúlátó jóslatok is az utolsó felvonásként emlegetik az Északi-sark ásványkincseinek a kiaknázását. A derűlátók szerint a hatalmas készletek még hosszú időre biztosítják az emberiség számára a szükséges energiát, minek nyomán új perspektívák tárulnak majd fel. A borúlátók szerint viszont, a sarki készletek kiaknázása egyben az emberiség létezésének utolsó felvonása lesz majd.
