Különböző, esetenként egymásnak ellentmondó információk jelentek meg a sajtóban a kilátásba helyezett nyugdíjreformmal kapcsolatos fejleményekről. A tények röviden foglalhatók össze. Több ezren tüntettek a tartományi székváros főterén a kilátásba helyezett reformok ellen. A belgrádi kormány szinte ezzel egy időben, ideiglenesen levette napirendről, illetve visszavonta a törvénymódosítási javaslat parlamenti vitáját. A sajtóban, sok esetben már a tényeket is elferdítették. Olyan hírek jelentek meg, hogy az Önálló Szakszervezeti Szövetség megmozdulásáról volt szó.
Máshol öt szakszervezetről írnak. A visszavonás körülményeiről is különböző dolgokat olvashatunk. Van, ahol a szakszervezeti megmozdulás sikereként tüntetik fel, máshol úgy írnak róla, mintha csak véletlen egybeesésről lenne szó. Olyan hírek is szárnyra keltek, hogy kormányunk a Nemzetközi Valutaalap nyomására vonta vissza a javaslatot. Maguk a tüntetők is esetenként ellentmondásba keveredtek saját magukkal, hiszen elsődlegesen úgy volt bejelentve, hogy a tervezett módosítások ellen tiltakoznak. A bekiabálások, valamint a felvonultatott táblákon olvasható szövegek alapján azonban, a nyugdíjkorhatár emelése ellen is tiltakoztak, holott az már előzőleg megtörtént. Még 2005-ben elfogadták, hogy a nők esetében 60, a férfiakéban 65 év lesz a nyugdíjkorhatár. Az újvidéki székvárosban viszont most ez ellen is tiltakoztak. Olyan feliratokat láthattunk, hogy: „nem akarunk 65 éves korunkig dolgozni”. Más bekiabálások is elhangzottak, melyek nem kapcsolódnak a törvénytervezetben szereplő módosításokra. Biztosan senki sem állíthatja, de feltételezhető, a tiltakozók közül sem volt mindenki pontosan tisztában azzal, hogy pontról pontra hogyan is néz ki a törvénytervezet, valamint, hogy pontosan mi ellen tiltakoznak.
Előzőleg már más városokban is szerveztek hasonló megmozdulásokat, az időzítés azonban most, a Nemzetközi Valutalap képviselőivel esedékes tárgyalások előtt, talán nem véletlen. Vannak, akik eleve megkérdőjelezik, hogy mennyire nevezhető a szakszervezet önálló akciójának a hivatalosan az általuk szervezett és bejelentett megmozdulást. A kétkedők szerint „valakik” a Franciaországban és más országokban zajló hasonló tiltakozások nyomán kialakult nemzetközi légkört szerették volna kihasználni arra, hogy egyrészt a valutaalap álláspontját felpuhítsák, másrészt a közvélemény figyelmét is eltereljék más dolgokról. Vannak, akik szerint a kormány szándékosan kiprovokálta, mások szerint a háttérből egyenesen szervezője volt a történéseknek.
Van mit megreformálni
Szerbiában a nyugdíjrendszer a mindenki számára kötelező állami nyugdíjrendszeren alapszik. Másik pillére a magánpénztári alapokon nyugvó rendszer lehetne. Jelenleg tíz ilyen működik, de szerepük csekély annak ellenére, hogy az állam támogatja az önkéntes nyugdíjpénztári tagságot. A nyugdíjak összege állítólag a szerb GDP 13 százalékát teszi ki, de olyan számítások is napvilágot láttak, melyek szerint mára már 14 százalékát. Az összegnek csak kicsivel több mint a fele folyik be a járulékokból. Folyamatosan mintegy 45 százalékot az állami költségvetés fedez. A nyugdíjjárulék-fizetési fegyelem, akárcsak az elmúlt években, továbbra is nagyon gyenge. Bizonyos források és kimutatások alapján kamatokkal együtt 150 milliárd dinár járulékkal tartoznak az államnak. Amennyiben a cél valóban a rendszer igazságos megreformálása akar lenni, arra is összpontosítani kellene, hogy ezen a területen működni kezdjen a jogállam. Egyrészt, hogy ne lehessen kibújni a kötelezettség alól, hogy a bejelentett dolgozók után mindenkinek fizesse a nyugdíjbiztosítási járulékot. Másrészt pedig, hogy minden foglalkoztatottat jelentsenek be, miután az előző mondatban leírtak lépnének érvénybe.
Egyik hivatalosan megfogalmazott követelése az újvidéki megmozdulásnak az volt, hogy a mindenkori nyugdíj ne lehessen kevesebb a mindenkori átlagbér 60 százalékánál. Az átlagnyugdíj most az átlagbérnek körülbelül a 60-62 százaléka, mintegy 20 ezer dinár havonta. Igen nagy viszont az átlagon belül a statisztikai értelemben vett szórás. Azoknál, akik a különféle cégekből, vállalatokból vonultak nyugdíjba, az átlagos járandóság összege 21 ezer dinár körül van, míg a földműveseké csupán 8 ezer dinár körüli. Szerbiában a nyugdíjkiadások közé sorolják a rokkantsági támogatásokat, ápolási költségeket, amelyek nélkül a nyugdíjkiadások a GDP-nek „csak” a 11 százalékára rúgnak. Ha tüzetesebben vizsgálnánk, valószínűleg meglepő dolgokat, visszásságokat tapasztalhatnánk ezen a területen is. Sokat meg lehetne tehát spórolni megfelelő szabályozással, a befolyó eszközöket pedig az előbb említett fizetési fegyelem és a szürkegazdaság felszámolásával lehetne növelni. A helyzet hosszú távon, a jelenlegi irányzatok megmaradása mellett, még mindig fenntarthatatlan lesz. Rövidtávon azonban sokat lehetne javítani. Más nézőpontból szemlélve a történéseket körvonalazódni látszik a törekvés, hogy a játék mire megy ki. Mindig egy nappal közelebb kerülünk a parlamenti választások ismeretlen, de behatárolható időpontjához. Az 1,6 millió nyugdíjas szavazata pedig sorsdöntő lesz majd.
Elöregedőben
Elvonatkoztatva a, kétségkívül, politikai indíttatásoktól sem mentes fejleményektől, a nyugdíjrendszer szempontjából társadalmunk elöregedése az alapvető gond. Az alacsony népszaporulat következtében az aktív polgárok száma egyre fogy. Az átlagéletkor viszont emelkedik. Ezek következményeként az idősek aránya növekszik a lakosság egészén belül. Az előálló probléma különféle fogalmi kereteken belül vizsgálható, lényege azonban ettől nem változik. Az állami felosztó-kirovó nyugdíjrendszer hosszú távon egyszerűen fenntarthatatlan, mert megfogynak az aktív polgárok, akik befizetéseikkel finanszírozzák a nyugdíjasok esedékes, már előzőleg megítélt járadékát. Felfogható a dolog úgy is, hogy megfogynak az állam aktív járulékfizető hitelezői, így az nem képes a mindenkor esedékes hitelfelvételéből teljességgel tovább finanszírozni a mindenkor esedékes adósságtörlesztéseit. Egyetlen nyugdíjrendszer lényegi alapja sem különbözik ettől, egyik sem működhet másként, legyen az felosztó-kirovó, tőkefedezeti vagy más rendszer. A nyugdíjak tőkefedezete önmagában nem fedezet semmire, amennyiben nincs egy fiatal, aktív generáció, mely állandó jelleggel lecseréli a nyugdíjasok „felhalmozott megtakarításait” a maga saját folyó megtakarításaival. Valójában az állami nyugdíjrendszer csak a korosztályok közötti hitel-csere. A társadalom elöregedésével ez válik problematikussá. Az aktívak számbelileg nem termelődnek újra. Ettől bomlik meg a nyugdíjrendszerek egyensúlya. A távoli jövőben lehet, hogy nem lesz más megoldás, mint a forgalmi adóhoz hasonló, szinte mindenre kiterjedő adónem bevezetése, melyből a nyugdíjakat fedezné az állam. Az ugyanis nehezen képzelhető el, hogy a közeljövőben jelentősen megnő a népszaporulat, vagy az életszínvonalunk akkorát emelkedik, hogy az átlagfizetés 60 százalékánál jelentősen kisebb hányada is tisztességes megélhetést biztosít idős polgártársaink számára.
