Szokás mondani, hogy akinek alaptalanul a halálhírét keltik, sokáig fog élni. Az viszont, hogy mit jelent a sokáig, nagyon viszonylagos. Ha abból indulunk ki, hogy semmi sem tart örökké, akkor néhány évtized is soknak számít. Más szempontból nézve, valamint ahhoz, hogy pontos következtetéseket vonhassunk le, viszont nagyon kevés. A közös európai valuta, az euró, mindössze alig több mint egy évtizedes múlttal büszkélkedhet. Ebben az évben viszont már többször is a „halálhírét” keltették. Amennyiben valóban befellegezne a közös pénznek, az valószínűleg egyben az Európai Unió szétesését is jelentené. Egy történelmileg eddig egyedülálló, közgazdasági szempontból pedig rendkívül izgalmas vállalkozásnak tekinthető az euró bevezetése.
Természetesen nemzetgazdaságok eredményessége, milliók életszínvonala, boldogulása áll, vagy bukik azon, hogyan alakul az euró sorsa, ugyanakkor majd néhány évtized távlatából nagyon sok közgazdasági összefüggés, tanulság lesz leszűrhető abból, ami eddig történt, most történik, és ami az elkövetkező egy-két évben az euróval történni fog. Vannak olyan vélemények, hogy érdekes, de hibás elmélet volt, hogy hosszú távon is működni fog az euróövezet. A gazdaságok túlságosan eltérőek ahhoz, hogy az Európai Központi Bank kezelni tudja a felmerülő gondokat, melyek országonként merőben különbözőek lehetnek. A mostani helyzetet szemlélve, Görögország még mindig pénzügyi krízisben van, Írországban a bankszektor összeomlása váltotta ki az újabb, de a görögországi történéseknél egyelőre kisebb pánikot okozó megingást. Spanyolországban lakáspiaci buborékról, Németország esetében pedig már „terhes” külkereskedelmi többletről beszélnek. Ezek a dolgok mára azon elemzők vesszőparipájáva váltak, akik az euró végéről regélnek. Tagadhatatlan tény, hogy az euróövezet létrehozásának és fennállásának első évtizede lényegében szerencsésen egybeesett a világgazdaság töretlen és páratlan fellendülésével. Ezek a körülmények jótékonyan elfedték a közös valuta esetlegesen lappangó szerkezeti és intézményi gyengeségeit.
ELSŐRANGÚ ÉS HARMADRANGÚ TAGORSZÁGOK
A közös pénzzel kapcsolatos európai stabilitási és növekedési egyezmény inkább politikailag, mint közgazdaságilag elfogadható minimális költségvetési fegyelmi követelményekre épült. Az euró tehát inkább politikai projektumnak tekinthető. Közgazdasági szempontokból nézve, talán valóban létre sem kellett volna hozni. Az állami költségvetésekre vonatkozó 3 százalékos hiánykorlát és a 60 százalékos maximális államadósság kritériuma is inkább politikai, mint közgazdasági elveken alapszik. Már évekkel ezelőtt precedens teremtődött, amikor Franciaország és Németország is három százalék feletti államháztartási hiányt produkált – következmények nélkül –, ami eleve megkérdőjelezte a maastrichti konvergencia-követelmények hitelességét. Az unió két legbefolyásosabb tagjával az Európai Bizottság tehetetlennek bizonyult. Ekkor vált világossá, hogy az eredetileg egyenlő jogokkal rendelkező tagok között vannak erősebbek és gyengébbek, befolyásosabbak és kevésbé befolyásosak. Az unióra rosszindulattal tekintők egyenesen elsőrangú és másodrangú vagy harmadrangú tagországokat emlegetnek. A stabilitási és növekedési egyezmény eleve nem tartalmaz kitételeket arra az esetre, mi történjék, ha valamelyik tagállam kilépne, vagy büntetésképpen ki kellene zárni. Ebből világosan látszik, hogy politikailag nem ilyen forgatókönyvet vázoltak. Politikailag az a cél, hogy az euró hosszú távon fennmaradjon. A történések pedig úgy is szemlélhetőek, mint a piaci folyamatok és a politikai lavírozás állandóan változó viszonya. Görögország volt az első olyan euróövezeti tagállam, mely komolyan megingott. Az ország gazdasága az egész euróövezetet tekintve elhanyagolható méretű, mégis sikerült a rendszert alapjaiban megrengetni. Az eset tanulsága pedig azt mutatja, hogy az euróövezet tagjai költségvetési válság esetén kölcsönös és korlátlan segítséget hajlandóak nyújtani egymásnak. A közösségen belül azonban megmutatkoznak az olyan típusú feszültségek, melyek a történelemben már észak-dél ellentéteként ismertek. A közösségen belül Franciaország és Németország feltehetően a jövőben is megtartja vezető szerepét. Nemcsak a gazdasági fejlődésben, hanem a konkrét országoknak nyújtandó segítség, valamint a költségvetési fegyelem mechanizmusának megreformálása területén is. Az euróövezet országaiban pedig várhatóan megértik, hogy szükség van mind a költségvetési hiány szabályozása, mind a költségvetési politika új paramétereinek bevezetésére. Az eurózóna mára már nem egyszer bizonyította túlélési képességét. Az pedig, hogy a most kialakult írországi helyzettel kapcsolatos tárgyalásokban részt vesznek a Nemzetközi Valutaalap képviselői, alátámasztja az euró szerepét, mint az egyik vezető világvalutáét.
DOMINÁNS A DOLLÁR ÉS AZ EURÓ
Az euró körüli fejleményekkel kapcsolatosan sokat mondó tény, hogy a Nemzetközi Valutaalap a napokban döntött arról, hogy változtatás nélkül hagyja a tartalékvaluták kosarát. Továbbra is az amerikai dollár, az euró, a font és a japán jen szerepel a képletes kosárban. Az arány is csak némileg módosult. A dollár és a jen esetében csökkent, az eurónál és a fontnál viszont nőtt a részesedés. Lehet tehát az eurót politikai tákolmánynak titulálni, a neoliberális elvekről ismert Nemzetközi Valutaalap továbbra is megbízható fizetőeszköznek tartja, ami sokatmondó tényként kezelhető. A csökkenés ellenére a legerősebb helyzete továbbra is a dollárnak van – 42 százalékos részesedéssel. Az euró aránya 37,5 százalék, a fonté több mint 11, a jené valamivel kevesebb, mint 10 százalék lesz január 1-jétől. Ötévenként történik a „kosár” tartalmának felülvizsgálata. A kiválasztási feltételek régóta változatlanok. A kiválasztottak közé azoknak az országoknak illetve ország csoportoknak a valutái kerülnek, amelyeknél öt év alatti viszonylatban összegszerűen kifejezve legnagyobb az áruk és a szolgáltatások exportjának volumene. Az utóbbi évben többször is voltak olyan javaslatok, hogy a kínai jüant is tegyék be ebbe a kosárba. Ugyanakkor az IMF-nél kiemelik, hogy ennek egyik feltétele lenne a szabad piaci forgalom. Peking viszont mesterségesen fékezi a jüan esetleges növekedését. Pedig Kína az utóbbi tíz évben szédületes tempóban fejlődött, miközben gazdaságában nem volt egyetlen komoly krízis sem. Ugyanakkor a gazdasági folyamatok fejlődésében észlelhető a ciklusosság. Ezért vélik úgy, hogy Kína előbb-utóbb szembekerülhet egy belső gazdasági válság problémájával.Állítólag a Nemzetközi Valutaalap ezért nem siet jelentősebb rangra emelni a jüant. A gyors fejlődés gyors esést vonhat maga után. Ne vegyünk tehát továbbra sem jüant a sarki kínai boltban – maradjunk az eurónál –, mert a legtöbb elemző szerint, a gondok ellenére az eurózóna szétesése egyelőre nem fenyeget.
