Szerbia jelenlegi gazdasági helyzetét a világgazdasági válság hatásai mellett a belső gondok, a felgyülemlett és megoldásra váró problémák is nehezítik. Mindez az ország be nem fejezett reformfolyamatainak, valamint a gazdaság szerkezeti átalakításának következménye. Az okozati tényezők több fajtáját különböztethetjük meg. A hozzá nem értés, a politikai akarat hiánya, valamint a hatalom megtartásának ösztöne hozta létre a mostani helyzetet. Amikor az egész világ a legsúlyosabb pénzügyi, és az ebből eredő gazdasági válsággal találta szemben magát, akkor nálunk emellett olyan problémák is felszínre kerültek, mint a szervezett bűnözés, a korrupció, valamint a sok esetben sikertelen magánosítás következményei. Országunkban a reálgazdaság hosszú távú fejlődése és a makrogazdasági egyensúlyi mutatók megőrzése közötti ellentmondást kellene valahogyan, lehetőleg fájdalommentesen, megoldani. Az újnak nevezett gazdasági stratégia egyik alappillére, hogy az állami beruházások növelésével szeretnék előmozdítani a fejlődést. A huszadik században nagyon ritkán történt meg, hogy egy kis, elmaradott ország néhány év leforgása alatt virágzó, gazdag állammá vált volna. Európában az írek és a finnek, az egész világon meg talán csak Dél-Korea, Katar, Kuvait és Szingapúr tudott látványos áttörést elérni. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ország gazdaságának felemelkedéséhez feltehetően többre van szükség, mint ami eddig nálunk történt. A második világháborúban szétrombolt japán gazdaság a huszadik század második felében szédületes tempóban fejlődött. Ezt azonban úgy sikerült elérni, hogy állampolgárai szorgalmat és takarékosságot gyakoroltak. Évtizedeken át keményen dolgoztak, míg közben a személyes fogyasztást és a közfogyasztást alacsony szinten tartották. Az előrehaladást segítette a leértékelt hazai valuta, a hazai ipar védelme, valamint a képzésbe, az oktatásba történő jelentős befektetések.
Nyilván ebbe az irányba kellett volna terelni az eseményeket Szerbiában is, még 2000-ben, a tulajdonképpeni rendszerváltás évében. Akkor azonban, – utólag nézve – vissza nem térő alkalmat szalasztottunk el, hiszen a világgazdaságban a konjunktúra volt az uralkodó irányzat, a fejlett államok pedig kimutatták hajlandóságukat a gyermekcipőben járó szerb demokrácia megsegítésére. Ma az egyik legelmaradottabb ország vagyunk Európában. A mintegy 34 500 dináros átlagfizetéssel a szerbiai polgárok a legszegényebbek a régióban. Az előrejelzések szerint a bérek reálértéke 2011-ben tovább csökken. A fizetések és a nyugdíjak minimális, jóformán szimbolikus növelése nem versenyezhet majd az élelmiszer-, az energiaárak szinte biztosra vehető növekedésével és a kétszámjegyű inflációval. Szerbia pénzügyminiszter asszonya a napokban jelentette be, hogy a közszférában dolgozók fizetését 2011-ben háromszor növelik: januárban, áprilisban és októberben. A versenyszférában dolgozók viszont feltehetőleg még szerény béremelésre sem számíthatnak. Az egykori jugoszláv tagköztársaságok közül Szlovéniában keresnek a legjobban, havonta átlagosan 940 eurót vihetnek haza. Horvátországban az átlagfizetés 720, Montenegróban 460, Bosznia-Hercegovinában 460, Macedóniában 350 euró. A dinárnak az elmúlt néhány napban tapasztalt erősödése ellenére Szerbiában az átlagbér nem éri el a 350 eurót sem, ami az egykori tagköztársaságok közötti legalacsonyabb, a macedón szintet elérné, viszont ott az árak alacsonyabbak, mint nálunk.
Van hitelünk
A szerbiai lakosság nagy részének van valamilyen hitele. A magánszemélyek tartozása meghaladja a két és fél milliárd eurót. Nagyon sokan vannak olyanok is, akik nem hitelképesek, vagyis fizetésük nem éri el azt a minimumot sem, amennyi egy gépkocsi- vagy lakáshitel pozitív elbírálásához szükséges. Ezen polgárok egy része felvenne ugyan hitelt, de nem jut hozzá, ami talán abból a szempontból nem is nagy baj, hogy feltehetően később gondjaik lennének a törlesztőrészletekkel. Nagyon sokan vannak azonban olyanok, akik még a válság előtt felvették a hitelt, bevételeik viszont csökkentek, esetleg stagnálnak, de kiadásaik megnövekedtek. Emelkedőben van azok száma is, akik valutaalapú hiteleik részleteit nem tudják időben fizetni. Ingatlanhitelek esetében megoldás lehet magának az ingatlannak az eladása. Az ingatlanpiac azonban jelenleg telített. A kínálat hatalmas, viszont a kereslet szerény. Ezért ha hosszas próbálkozás után el is tudják adni a házat vagy a lakást, árát jócskán le kell engedniük, így az eladási ár vagy elegendő lesz a fennmaradt hitel és a kamatok fedezésére, vagy nem. Annak ellenére, hogy a bankok eddig mindössze néhány esetben kényszerültek a hitelre vásárolt lakás, ház vagy gépkocsi árverezésére, bizonyos információk szerint jogilag felkészültek arra, hogy nehéz időszak vár rájuk. A polgárok egyre nehezebben tudják törleszteni a hiteltartozásukat. A legfrissebb adatok szerint hitelkártyát 850 ezer polgártársunk használ, közülük 7,3 százalék állandóan késik a visszafizetéssel. A bankok mintegy 330 millió eurónyi kölcsönt hagytak jóvá a folyószámlákon keresztül is. Ebben az esetben a felhasználók 8,7 százalékának van elmaradása. A statisztikai adatok szerint mind többen vesznek fel pénzt a már meglévő hiteleik törlesztésére. Ilyen célokra a bankok az idén mintegy 400 millió eurót hagytak jóvá. Történik mindez olyan körülmények között, amikor még mindig azt lehet mondani, hogy a hazai fizetőeszköz megtartotta viszonylagos stabilitását. Elemzők szerint ez nemcsak a jegybank és a kormány hatékony ténykedésének köszönhető. Ahogyan a Nemzetközi Valutaalap és az egyéb nemzetközi szervezetek kölcsönei és a külföldi hitelek és adományok sem lettek volna elegendőek, ha Szerbia nem kapná folyamatosan más forrásokon keresztül is az „infúziót”. Sokak szerint fizetőeszközünk már régen elértéktelenedett volna, ha nem lennének a külföldön dolgozó hazai állampolgárok, a vendégmunkásaink által befolyó pénzek. Mivel azokat az országokat is sújtja a válság, amelyekben a legtöbben dolgoznak, azzal lehetett volna számolni, hogy az általuk hazaküldött, hazahozott, vagy bármi módon Szerbiába juttatott pénz is csökkenni fog. Ennek viszont az ellenkezője tapasztalható. Nem hivatalos becslések szerint az év eddig eltelt időszakában több pénzt utaltak haza külföldön dolgozó polgártársaink, mint a tavalyi év azonos időszakában. Első ránézésre ellentmondásosnak tűnhet ez a jelenség. A válság miatt Európában is egyre kedvezőtlenebb a munkapiaci helyzet. Az elemzők azt állítják, hogy az említett pénzek nélkül még itt sem tartanánk, vendégmunkásaink pedig egyre többet küldenek haza. Saját, apadó forrásaik ellenére is. Nem az ország pénzügyi rendszerének stabilizálására, hanem azért, mert tudják, hogy az itthoniaknak egyre nagyobb szükségük van rá.
