Gazdasági szempontból egy újabb nehéz évet hagyunk magunk mögött. Ilyenkor az év vége előtt már bevett szokásnak számít szépeket és jókat kívánni, illetve ígérni. A magas infláció, a csökkenő életszínvonal, a nagyarányú munkanélküliség, az elmaradottság és a fojtogató, a családi és társadalmi lét minden területén visszahúzó szegénység emlegetése valahogy nem illik bele az ünnepi hangulatba. Hajlamosak vagyunk ilyenkor elhallgatni, hamis ábrándokat keltve megszépíteni rideg valóságunkat. A karácsony, majd az újév kezdete mindig a reményekről, a várakozásokról szól. Szebb és boldogabb holnapot kívánunk magunknak és másoknak, esetenként a realitások figyelmen kívül hagyásának árán is. Ha belegondolunk, hogyan is hangozna például egy olyan újévi jókívánság, melyben azt mondanánk, az elkövetkező évben legyen csak egy kicsit rosszabb, mint ebben volt. Alapjában véve ezzel rosszat kívánnánk, hiszen kívánni mindig jobbat szoktunk. A valóság viszont arra ébreszthet rá bennünket, hogy a legjobb, ami az elkövetkező évben történhet velünk, hogy életszínvonalunk nem csökken jelentős mértékben. Természetesen átlagosan értendő dolgok ezek, hiszen egyedi esetekben egészen biztosan lesznek olyanok, akiknek jelentős javulás, és sajnos olyan is, akiknek jelentős romlás következik majd be az életminőségében.
LEHET-E TERVEZNI?
Már egy kicsit elcsépelt szólamként hangzik, hogy az élet minden területén, hosszú távon kell tervezni. Tudományos szempontokból is igazolható a hosszú távú tervezés előnye, ugyanakkor egyáltalán nem mellékes az sem, mi történik, vagy mi történhet velünk rövidtávon. A tervezéssel kapcsolatban az egyik jeles sakknagymesterhez fűződik egy anekdota. Amikor megkérdezték tőle, hogy egy ilyen eredményes játékos hány lépést lát előre a táblán, ő azt válaszolta: mindig csak egyet, de a legjobbat! Kormányunk a jövő évre a gazdasági tevékenység növekedését irányozta elő. Az ország legtekintélyesebb gazdasági szakértői kidolgozták Szerbia válságutáni, 2011-től 2020-ig terjedő gazdasági növekedési és fejlődési modelljét, mely egy hosszú távú gazdasági stratégia tervként fogható fel. A modell szerint országunknak a második évtized végén, 2020-ban a jelenleginél 400 ezerrel több új munkahellyel kell rendelkeznie. Az átlagos gazdasági növekedésének pedig éves szinten meg kell közelítenie a hat százalékot. Az exportra, a kivitel növelésére alapoznak a modell kidolgozói, a hazai fogyasztás jelentős emelkedése még a hosszú távú tervben sem szerepel. Ahogyan már megszokhattuk, a tervnek vannak lelkes dicsőítői és esetenként még alaptalan vádakkal élő kritikusai is. Egyesek nyíltan csak minden reális alapot nélkülöző kívánságlistának minősítették a stratégiát, mások szerint viszont az egyedüli járható út a gazdasági felemelkedés irányában, ebben a stratégiában van felvázolva. Ismerve a világgazdaságban továbbra is meglévő bizonytalansági tényezőket, annyit lehet csak megállapítani, hogy a jelenlegi helyzetben nemhogy tíz évre, de még néhány hónapos időszakra is nagyon nehéz tervezni. Ami azért természetesen nem jelenti azt, hogy nem kell hosszú távon tervezni. A hosszú távú tervnek viszont ebben a helyzetben a végletekig rugalmasnak kell lennie, hiszen valóban nem tudni, mi fog történni globális szinteken. A világgazdaság még mindig ki van téve egy „W” alakú recesszió veszélyének. A számunkra lényeges külkereskedelmi partnernek számító Európai Unió, azon belül pedig az eurózóna belső gondokkal kénytelen szembenézi, de a világ más részein is gondokkal terhes állapotok uralkodnak.
VAN, AMI RAJTUNK MÚLIK
A külső tényezők bizonytalansága mellett számos belső tényező is megkérdőjelezi a gazdasági fellendülést. A még mindig hézagosnak nevezhető gazdasági jogrendszer, a nehézkes és túlméretezett bürokrácia, a gazdaságra nehezülő politikai nyomásgyakorlás, a korrupció és az egyéb „visszahúzó” tényezők nem sok jóval kecsegtetnek. A hőn áhított, sokat emlegetett, és gyakran politikai poénok szerzésére is felhasznált Európai Unióhoz való közeledés esetenként csigalassúságúnak tűnik. A hágai törvényszékkel való együttműködés, a vagyon-visszaszármaztatás és egyéb, a szerbiai politikum számára még kényes kérdés hátráltat bennünket. A külföldi tőkebeáramlás egyszerre függ majd attól, mennyire teremtünk vállalkozásbarát légkört, valamint attól is, mennyire lesz kritikus a helyzet a világgazdaságban. A jelenlegi vezetés egyik következő vizsgatétele lesz majd az is, hogyan tudják felhasználni a Telekom értékesítéséből befolyó pénzt. Úgy tűnik, hogy a fogyasztói árak növekedése, valamint a dinárárfolyam csökkenése a következő évben is folytatódik. A Szerb Nemzeti Banknak nehéz lesz a tervezett nyolcszázalékos szint kereteiben tartania az inflációt, mely egyébként így is az egyik legmagasabb a térségben, de világszinten mérve is. A magas élelmiszerárak előreláthatólag még egészen a következő év derekáig gerjeszteni fogják az inflációt. A gondot a bérek és nyugdíjak növekedésével kapcsolatos inflációs várakozások csak fokozzák. Nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy a következő év, választásokat megelőző év. Már közismert tény, hogy ilyenkor a hatalmi garnitúra lazít kicsit „gyeplőn”, esetenként még populista osztogatásba is kezd. A gazdasági elemzők többsége mégis úgy véli, hogy nem kerül majd sor nagy engedményekre a fogyasztás terén, hiszen a kormányt kötelezi az új, a költségvetési rendszerre és a pénzügyi fegyelemre vonatkozó törvény. Az elmúlt évben az átlagbér 380-ról 320 euróra zsugorodott, életszínvonalunk és a dinár árfolyama folyamatosan csökkent. Az újévtől újabb drágulásokkal kell számolni, a közszférában a tervezett béremelés elmarad a tervezett infláció mögött, a versenyszférában foglalkoztatottak pedig feltehetően még a közszférában esedékes béremelés mértékével sem számolhatnak. Mindezek után lehet, hogy már nem is hangzik annyira furcsán, vagy ünneprontóan, ha azt kívánja valaki, hogy az elkövetkező év ne legyen sokkal rosszabb, mint amit magunk mögött hagyunk.
