A Szerbiai Vasutak közvállalat már évek óta csupán veszteséget termel, meglehetősen lerobbant állapotban vannak szerelvényei és sínpárjai is. Állami támogatásért folyamodtak, amott pedig nagyszabásű ünnepséget rendeztek, amelyre megfogadták az egyik legmenőbb hazai énekest, Željko Joksimovićot. Ezért az egy fellépéséért nem kevesebb mint 30 ezer eurót fizettek ki.
A napokban érkezett hozzánk a köztársasági gazdasági és régionális fejlesztési minisztérium bejelentése, mely szerint kölcsönkamatokra érvényes támogatást nyújtanak a hazai ipar egyes ágazatainak ( minden bizonnyal a hadi felszereléseket gyártó vállalatokra gondolnak, és a vasúti szerelvények előállításával foglalkozó cégeknek). Állítólag, a megcélzott iparágnak juttatott támogatás 100 millió dinár lesz, s ennek köszönhetően a bankok akár egymilliárd dinár értékű kölcsönt is jóváhagyhatnak számukra, amelyet majd kétéves határidővel kell három százalékos kamattal visszafizetniük, de hozzáteszik azt is, hogy mindez csak azokra a cégekre vonatkozik, amelyeknél az állam a többségi tulajdonos, s ezen a területen mintegy 9 ezer foglalkoztatott dolgozik. Kikötötték azt is, hogy a célirányú kölcsönt csakis a kivitel serkentésére lehet fordítani, tehát nem használhatják fel meglévő kölcsönök átütemezésére vagy visszafizetésére, s igen szigorúan ellenőrizni fogja a felhasználást a honvédelmi minisztérium.
A gazdasági minisztérium által támogatott másik ágazat a Szerbiai Vasút, esetükben 2,1 milliárd dináros szubvenciót hagytak jóvá. Ebben az iparágazatban 2300 foglalkoztatott tevékenykedik. A Szerbiai Vasút igazgatója Milovan Marković, még meg sem kapták a támogatást, máris kijelentette, hogy megtervezték mire fogják hasznosítani a pénzt: 109 használt utasszállító szerelvényt és 500 használt teherszállító vagont fognak vásárolni, valamint 100 új teherszállító vagont és 12 mozdonyt. Ez mind szép és dicséretes. Az egyedüli felmerülő gond azzal magyarázható, hogy bizony jól tudjuk, hogy a vasút veszteséges, meglehetősen lerobbant állapotban van, s ennek ellenére a minap jutott a tudomásunkra, hogy nagyszabású ünnepséget rendeztek, amiért tetemes összeget fizettek. Az az érzés támad az emberben, hogy előre ittak a medve bőrére, tudták, hogy majd a minisztérium pénzt ítél meg a számukra, s úgy gondolták, akkor a meglévő eszközöket miért ne mulathatnák el.
Arról van szó, hogy Romantika elnevezésű turistajáratot indítottak Belgrádból Zlatiborra, s az első alkalommal nagy ünnepséget rendeztek ennek tiszteletére. Megfogadták a világhírű hazai énekest, Željko Joksimovićot, hogy emelje a rendezvény színvonalát, s ezért az egy fellépéséért nem kevesebb mint 30 ezer eurót fizettek ki. Ezenkívül nagystílű tűzijátékot is rendeztek a turistajárat végállomásán, Mokra gorában. Úgy viselkedtek, mintha gazdagok és önellátóak lennének. Pedig régen tudjuk, hogy a vasutat az állam tartja el, egyáltalán nem rentábilisan működő cég, ennek ellenére nem tartja be a szabályt, hogy addig nyújtózkodjon, amíg a takarója ér. Állítólag a Mokra gora-i természetvédelmi park részéről is érkezett követelés, mely szerint 1 153 000 dinárral tartozik nekik a vasút, ezen felül a szemétkihordásért még 500 000 dinárt kellene fizetniük.
Szóval valami nagyon nincs renden a vasút portáján, mert évtizedek óta arra panaszkodnak az utasok, hogy Belgrád és Užice vagy a Montenegró irányába vezető útszakaszon borzasztó állapotok uralkodnak, lerobbant és elrothadt talpfák, megrongálódott sínek és rozoga vagonok és szerelvények haladnak errefelé. Utoljára 1973-ban újították fel a vasúti síneket azon a vidéken, s legtöbb helyen 50 kilométernél nagyobb sebességgel nem haladhat a vonat. Állítólag valamikor Belgrád és Užice között 2 óra és 40 perc volt szükséges ahhoz, hogy befusson a gőzös, ma ez 4 óra hosszát vesz igénybe, de még így is sokszor nagy-nagy késés tapasztalható és teljesen bizonytalan, hogy egyáltalán célba ér-e a közlekedési eszköz. Józan ésszel nem lehet felfogni, hogy miért kellett Joksimovićnak egy röpke fellépésért 30 ezer eurót kifizetni, amikor ezen a pénzen legalább ezer vasúti talpfát lehetett volna vásárolni és felújítani egy hosszú útszakaszt, arról nem is szólva, hogy számtalan használt szerelvényt szerezhettek volna be ugyanekkora összegért. A vasút vezetése nem tud józan ésszel felfogható választ adni a felvetődő kérdésre, csak jajveszékelnek, hogy minden tönkrement, mindent fel kellene újítani, s nekik nincs rá pénzük, viszont az ünnepséget is kénytelenek voltak megszervezni. Talán akik anyagilag nem állnak a legjobban ebben az ínséges időben elgondolkodhatnának azon, hogy mire mennyit költenek, és jobban meg kellene fontolniuk, hogy érdemes-e elmulatni a szerelvények és a talpfák árát.
