A nagybecskereki cukorgyár megmentése újra időszerű, miután a gyár vezetősége azzal a követeléssel fordult Mirko Cvetković szerbiai kormányelnökhöz, hogy írja ki a harmadik felhívást a gyár eladására.
Egyelőre arról tájékoztatták őket, hogy a javaslatot továbbították a gazdasági és regionális fejlesztési minisztériumnak, a Szerbiai Privatizációs Ügynökségnek és a Részvényalapnak, amelyek véleményezésére várnak. Nagybecskereken remélik, hogy a végső döntésre azért nem kell még sokat várni, mert a cukorgyár agóniája már amúgy is régóta tart. A dolgozók továbbra is hisznek abban, hogy a cukorgyárnak van létjogosultsága és van esély arra, hogy megfelelő vásárlót találjanak. Különösen, ha az állam eltörli, vagy átütemezi a gyár ki nem fizetett adósságait. Mivel a nagybecskereki cukorgyár többségi tulajdonosa (60,54 százalékban) az állam, így ő is érdekelt az egykori gyáróriás talpra állításában. A gyárban azt állítják, hogy a harmadik felhívásra három komoly vevő is jelentkezni fog.
A cukorgyár első eladási kísérlete két évvel ezelőtt azért nem sikerült, mert senki sem jelentkezett. Másodjára pedig az egyetlen komoly jelölt a svájci székhelyű UBA Holding, illetve Filip Zepter üzletember volt, de hét hónapi tárgyalás után visszalépett, mert túl soknak tartotta azt a 19 millió eurót, amit be kellett volna fektetnie a gyárba. Az általa felkínált egy eurós szimbolikus árat (amivel persze vállalta volna a gyár adósságainak a törlesztését) pedig az állam nem fogadta el, hanem 1,4 millió eurót, és a termelés legalább ötévi fenntartását és a több mint kétszáz dolgozó szociális helyzetének a biztosítását követelte. Zepter kiszámította, hogy erre valójában 19 millió eurót kellett volna befektetnie – amit sokallott.
A nagybecskereki cukorgyár egy évszázadon keresztül, 2003-ig folyamatosan dolgozott. Ekkor álltak le először. Egy évvel később újra begyújtották a mészkemencét, de a 2004-es kampány befejezése egyben a nagybecskereki cukorgyártás végét is jelentette. Ettől kezdve az állam ideiglenes intézkedéseket vezetett be és azóta is eredménytelenül keresi rá a vevőt. Ezzel leállt a község iparának az egykori támasza. Sokan emlékeznek rá, hogy az új élelmiszer-ipari létesítmények egyik legnagyobb anyagi támogatója éppen a cukorgyár volt. A gyár dolgozói azt remélték, hogy majd most, amikor bajba jutottak, akkor majd viszonozzák nekik a segítséget. De nem így történt.
A nagybecskereki cukorgyárnak jelenleg 208 dolgozója van, akik 37 hónapja nem kaptak fizetést, ráadásul a státusuk is bizonytalan, mivel a gyárban hivatalosan nem indult csődeljárás. Harmincan járnak be a gyárba (portások, könyvelők) míg a többiek formálisan fizetett szabadságon vannak. Családjaikkal együtt súlyos anyagi helyzetben vannak, ezért szociális juttatás reményében nemrég a mezőgazdasági minisztériumhoz fordultak. Az elmúlt néhány év alatt, elsősorban a létbizonytalanság következményeként, tíz cukorgyári munkás halt meg, többen súlyos betegségben szenvednek.
