A mögöttünk álló esztendőben megszámlálhatatlanul sok alkalommal írtuk le és mondtuk ki a válság szót. Ez végül már az élet minden területén érezhető folyamatok afféle gyűjtőfogalmává lépett elő. Elsősorban azonban gazdasági válságról beszéltünk, melynek hatásait a saját bőrünkön, vagy talán találóbb a kifejezés, ha azt mondjuk, hogy a zsebünkön éreztük.
A gazdasági visszaesés mértékéről most már napokon belül napvilágot látnak a számadatok a cégek, az országok, régiók és a világgazdaság egészét illetően. Az előzetes adatokból azonban máris megállapítható, hogy leginkább lélektani szempontokkal indokolható, hogy az elmúlt időszakot világszerte súlyosnak ítélték meg az emberek. Az összesített adatok ugyanis, amennyiben természetesen nem lettek „kozmetikázva”, nem is olyan lesújtóak.
A Nemzetközi Valutaalap legújabb felmérése már – mérsékelten ugyan – bizakodó, 3,1 százalékos növekedést jósol jövőre a világgazdaságban a 2009-től várt 1-2 százalékos visszaesés és a tavalyi, 3 százalékos növekedés után. E tények tudatában megállapítható, hogy maga a kifejezés, a válság szó már eleve nem állja meg a helyét, legalábbis közgazdasági értelemben. Válságról ugyanis akkor, és csak akkor lehet beszélni, ha a GDP (bruttó nemzeti össztermék) 10 százalékot meghaladó mértékben csökken. Az ennél kisebb csökkenés ugyanis „csak” az, el kell ismerni, hogy szintén fájdalmas, de a válságnál enyhébb recessziót jelöli. A recesszió közgazdasági fogalom, az üzleti ciklusnak a gazdasági aktivitás visszaesésével jellemezhető szakaszát jelenti. A legelterjedtebben használt meghatározás szerint a recesszió a GDP csökkenése, illetve gyakori tudományos megfogalmazásban negatív növekedése, legalább két egymást követő negyedévben az előző negyedévhez viszonyítva. Tény, hogy nem tudhatjuk pontosan, hogy melyik fázisában lehetünk egy recessziós vagy esetleges kezdődő válságspirálnak. A világ vezető elemzői, közgazdászai, analitikusai is óvatosan fogalmaznak ezzel kapcsolatban. Ha azonban beválnak az optimista jóslatok, amilyen a valutaalapé is, ha a világgazdaság ebben az évben már növekedést tud produkálni, meg lehet állapítani, hogy nem is válság, csak recesszió volt az, amit átéltünk. Valahogy ahhoz hasonlít ez, mint amikor az egyszeri kisgyerek a címben idézett választ adta arra a kérdésre, hogy látott-e már szaxofont? Láttuk a válságot is, csak az nem az volt…
Szerencsére más szempontokból, más mutatók alapján sem állja meg a helyét a válság kifejezés. Ha a munkanélküliségi ráta alakulását szemléljük, akár a hazai, akár a válság elindítójaként megbélyegzett Egyesült Államokban, akkor megállapíthatjuk, hogy az adatok nem annyira lesújtóak, mint azt a visszaesés kezdetén jósolták. Az, hogy a munkanélküliség növekedése lényegében messze elmarad a sokat emlegetett 1929-es adatok mögött, tény, de még mindig nem tudni pontosan, mi rejtőzik a felszín alatt. Mára már olyan elképesztő magyarázatok is napvilágot láttak, hogy az egész globális gazdasági felbolydulás elindítója egy el nem olvasott SMS-üzenet volt. Ha hinni lehet a mesében, Warren Buffett megakadályozta volna a bankcsődöket elindító Lehman Brothers összeomlását. A világ egyik legsikeresebb befektetője azonban nem tudta a mobilját kezelni, sőt azt sem, mi az az SMS, így nem tudta elolvasni a részleteket, minek nyomán csődbe ment a Lehman Brothers, mely pillanatot sokan a folyamatok elindítójaként tartják számon. A gazdasági és a pénzügyi folyamatoknak azonban rengeteg összetevője van. Nehéz elképzelni, hogy egyetlen befektető egyetlen SMS-e megakadályozhatott volna bármit is. Ugyanakkor teljes mértékben ez sem zárható ki, hiszen tudjuk azt, hogy bizonyos láncreakciók elindításához elegendő egy parányi szikra. Ugyanakkor továbbra sem zárható ki teljes egészében a különféle összeesküvés-elméletek létjogosultsága. Talán csak az idő múlása, bizonyos történelmi távlat tud majd magyarázatokat adni, hogy mi történt/mi történik valójában. Az előállt helyzetet jobb híján még több hitellel próbálja kezelni a világ, és ennek az ördögi körnek most már részesei a kormányok és a nemzeti költségvetések is. A a válság lényegi vesztesei pedig a világ adófizető polgárai, akiknek a pénzét ilyen formában simán átömlesztették – valahova, máshova…
A pénzügyi válságon a világ nagy jegybankjai úgy próbáltak tehát úrrá lenni, hogy különböző csatornákon elképesztő mértékű extra likviditást zúdítottak a piacokra. Ez nem volt eredménytelen, az tény. Mára megszűnt a pénzszűke, a piacok sok tekintetben normalizálódtak. Sőt, talán túlságosan is sikeresek voltak az akciók. Most már egyre többen tartanak attól, hogy újra olyan buborékok alakulnak ki, amelyek ha kipukkannak, újabb megrázkódtatásokat okozhatnak. Most tehát az ilyen extra pénzek eltüntetésére lesz szükség. Nem mindegy azonban, hogy mikor, milyen tempóban és milyen módon. Ha túl korán, túl gyorsan vonják ki a jegybankok az extra likviditást, azzal visszataszíthatják a recesszióba az éppen csak éledező reálgazdaságot. Ha viszont túl lassan történik a visszarendeződés, akkor olyannyira túlértékeltté válhatnak egyes pénzpiaci eszközök, például a kötvények és részvények, hogy az magában hordozza egy kipukkanás veszélyét – vélik a szakemberek.
Megdönthetetlen bizonyítékok hiányában nem lehet elvetni a válság, pontosabban a recesszió keletkezésével kapcsolatos elméletek egyikét sem. Lehet, hogy valóban egy el nem olvasott SMS-üzenet, lehet, hogy összeesküvés, lehet, hogy a piac önszabályozó mechanizmusa váltotta ki a jelenséget. Bizonyos aránytalanságokat, visszásságokat, szerkezeti problémákat azonban a felszínre hozott. A gazdasági erőviszonyok terén is további változásokat tapasztalhatunk. Fontos tanulság az is ebből a hercehurcából, hogy a hagyományos közgazdaságtan, úgy tűnik, nem képes a mostanihoz hasonló válságok előrejelzésére. A makrogazdasági modellek leegyszerűsítők, matematikai és nem pszichológiai alapokon nyugszanak, és a befektetők hirtelen hangulatváltozásaival, vagy az esetleges irracionális döntéseivel nem számolnak. A tények arra mutatnak rá, hogy a közgazdászoknak a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítaniuk az emberi motivációk és a döntések tanulmányozására, hogy magyarázatot adhassanak az irracionálisnak tűnő cselekedetek következtében kialakuló egyensúlyhiányra. A jövő közgazdászainak magas fokú matematikai, ugyanakkor magas fokú tömegpszichológiai ismeretekkel is rendelkezniük kell. Fura szerzet egyébként a közgazdász „faj”. A legtöbben nem látták előre mi van kialakulóban, viszont egy újabb felmérés szerint a legtöbbjük utólag nem ismeri be, hogy nem látta. Illetve, és itt újra vissza lehet térni főcímünkhöz: látta, csak az nem az volt!
