2024. december 22., vasárnap

Mali: Idáig több mint hatszázezer fiatal jelentkezett

Siniša Mali pénzügyminiszter a Prva televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy idáig 607 ezer fiatal jelentkezett a pénzsegélyre, majd emlékeztetett arra, hogy a jelentkezés december 15-ig lehetséges – írja a B92 hírportál.

– Azért fizetjük ki ezt az összeget, hogy segítsünk fiataljainknak. Ilyen módon szeretnénk támogatást nyújtani nekik ezekben a nehéz időkben. Segítettünk a gazdaságnak és a polgároknak is – mondta Mali.

Hangsúlyozta, hogy a segély folyósítása december 16-tól kezdődik meg.

– Hétfőn a 2023-as évi költségvetésről vitázunk majd. A legfontosabb számunkra, hogy megvédjük a polgáraink életszínvonalát. Január 1-től a minimálbért 14,3 százalékkal emeljük meg, ami így 40 ezer dinár fölé fog emelkedni. Ez tovább fogja növelni a szerbiai átlagfizetést. Az elkövetkező év decemberében az átlagfizetés 820 euró lesz. A mostani kormány mandátumának végén az átlagfizetés eléri majd az ezer eurót, az átlagnyugdíj pedig a 420/430 eurót. Januártól a közszférában 12,5 százalékos, míg a hadseregnél 25 százalékos fizetésemelés lesz – jelentette ki Mali.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás