A Luxolnak az elmúlt néhány év alatt viharos sorsa volt. A Jugoremedija gyógyszergyár keretében egy időre még a székhelyét is áthelyezték Nišbe. Aztán a privatizációs szerződésük megsemmisítése után visszakerültek oda, ahol a XIX. század második felében megalakították őket. Jelenleg a Jugoremedijaé a részvényeik 75 százaléka, míg a kisrészvényeseké a gyár tulajdonának a 25 százaléka. A válságos időszakot remélhetőleg a maguk mögött hagyták, 30 százalékkal növelték a termelékenységüket, pénzügyileg talpra álltak, és remélik, hogy megmaradtak a kozmetikagyártó cégek erős mezőnyében. Jelen pillanatban talán mégis az a legjelentősebb, hogy a munkaerő-fölösleg ellenére senki sem kap felmondást.
A nagybecskereki kozmetikai gyár egyike a legkevésbé reklámozott hasonló házaknak. Erre nem is volt nagyon szükségük, hiszen a hatvanas években kötött szerződésnek köszönve a világhírű Helen Curtis kozmetikai ház termékeinek a gyártói a Balkáni régióban. Termékeik között van számos női és férfi bőr- és hajápoló szer, amelyek közül a legismertebb a hajbalzsam és a Helenton hajfesték.
A Luxol (az 1884-ben alakult magáncég, gyertya- és szappangyártással kezdte) kozmetikai cikkeket gyártó ház az idén ünnepeli fennállásának 125. évfordulóját. A három évtizeden átnyúló múltról egy korábban híres termékük visszahozásával szándékoznak megemlékezni. Mert hamarosan a hazai és a külföldi piacra kerül egy kiváló minőségű, a legjobb hazai, természetes nyersanyagokból (méz, boróka) készült, és a svájci Luz kompánia könnyű olajával illatosított, különleges szappan, Marsall néven. A neve pedig onnan ered, hogy ezt a szappant a múlt század hatvanas és hetvenes éveiben személyesen Josip Broz Tito számára gyártották – méghozzá káros tartósítószerek nélkül. A szappant az eredeti minta szerint gyártják majd, speciális ötvözetből készült eredeti kaptafában, melyen eredeti metszet van. A szappan fehér színű, kerek alakú, súlya pedig 150 gramm. „Tito szappanja” mellett hamarosan elkezdik gyártani az angol szabadalmazású „Nodi” név alatt ismertté vált szappant is.