A dinár lassan, de biztosan leértékelődik. Ezt lényegében már kész tényként kell kezelnünk. Az utóbbi napokban a jegybank kormányzója sem bizonygatja már olyan hévvel, mint eddig, hogy nem gyengülhet még tovább, nem éri el, vagy haladja meg az egyféle lélektani határértéknek számító százast euróban mérve. Inkább arról beszélt, mennyire kedvező az exportőrök számára, ha gyengül a dinár, valamint, hogy a behozatalnak nem kedvez, és így talán csökkenthető lesz a hatalmas külkereskedelmi mérleghiány. El kell ismerni, hogy ebben is van némi igazság.
A feltétel tehát adott, már csak versenyképes termékekre lenne szükség. Idén a dinár az euróhoz képest értékéből kevesebb mint 3%-ot veszített. Az értékvesztésnek tehát nem annyira a mértéke a nyugtalanító, hanem ami a hátterében húzódhat meg. A fenyegető elértéktelenedés hatására egyre hangosabbak lettek az olyan követelések, hogy vezessük be az eurót fizetőeszközként, úgyis alapvető célunk az európai uniós tagság mielőbbi elnyerése. Ha azonban az érem másik oldalát nézzük, kiderül, hogy egyértelműen nem (csak) a pénz nemétől függ egy ország helyzete, hanem elsősorban a gazdaság teljesítőképességétől. Jó összehasonlítási alap az euróövezethez tartozó, azonban mentalitás és egyéb szempontok alapján Szerbiával rokoni vonásokat mutató Görögország esete. A balkáni országot is „rengeti” a válság. Görögország gazdasági helyzete az elmúlt néhány hónapban odáig romlott, hogy már felmerült az eurózónából való kilépés lehetősége is. Egy tagállam válsága pedig kockázati tényező a többi tagállam számára. Egyben rámutat az unió gyenge pontjaira is. Milyen tanulságai lehetnek a görög helyzetnek a mi szempontunkból? Egészen pontosan ezt majd csak néhány év távlatából lehet elemezni, nekünk viszont addig is stratégiára van szükségünk, hiszen az egy helyben topogás csak a helyzet rosszabbodását eredményezheti. Amíg tehát nálunk szóba kerül az euró bevezetése megoldásként, másutt a megszüntetését fontolgatják, ugyancsak megoldásként. Ez mindenképpen elgondolkodtató tény. Az unió nehéz helyzetbe került Görögországgal kapcsolatban. A szankciók, a büntetés, az uniós támogatások megvonása tovább rontana a már így is katasztrofális helyzeten. Egy esetleges kilépés viszont hatalmas költségekkel járna. Emellett egy ilyen forgatókönyv hatalmas presztízsveszteség lenne mindkét fél számára. Az újra bevezetett nemzeti valuta pedig feltehetően gyorsan elértéktelenedne.
BALKÁNI FORTÉLYOK ÉS PÁRHUZAMOK
Görögországban gyakorlatilag nem létezik az uniós szempontokból értékelhető jelentős ipari tevékenység. A többihez képest viszonylagosan jelentős ágazat, az építőipar 40%-os csökkenést jegyzett a globális recesszió kezdete óta. Az ország két legfontosabb bevételi forrása a kereskedelmi flotta szolgáltatásaiból és a turizmusból ered. Most azonban, elsősorban szintén a külső tényezőknek köszönhetően ezen ágazatok alulteljesítettek. Görögországban, Szerbiához hasonlóan nagyon alacsony a termelékenység, az állam pedig rengeteg pénzt költ el különféle támogatások, segélyek, juttatások formájában. Külföldi elemzők szerint a görögöknek egy igen tekintélyes része nem szeret dolgozni, így irreális, hogy egy ilyen országban 700 eurót tegyen ki a minimálbér, és ennél alig kevesebbet a munkanélküli segély. Történik mindez annak ellenére, hogy Görögország még 1981-ben csatlakozott az Európai Unió elődjéhez, az Európai Közösséghez. Azóta is azonban legtöbbször a „legutolsónak” számított. A közösség egyfajta „ügyeletes fekete báránya” volt. Voltak időszakok, amikor szinte nyíltan az egyesült Európa feneketlen hordójának tekintették, mely lényegében úgy nyeli el a Brüsszelből kapott hatalmas támogatásokat, hogy annak nem volt látható eredménye. A görög kormányoknak az elmúlt közel három évtized alatt csak ritkán akadt elég ereje a politikailag leginkább népszerűtlen, de a hosszú távú gazdasági fejlődés szempontjából fontos, kiegyensúlyozott gazdaságpolitika felvállalásához. Költségvetési fegyelemről a görögöknél többnyire nem lehetett hallani. Mindig kellett a pénz a bajba jutott állami vállalatok veszteségeire. A gyakran háborgó szakszervezeteket is meg kellett nyugtatni. Legtöbbször az alkalmazottak béremelésével „orvosolták” a bajokat. A görög gazdaság viszont kezdettől fogva gyenge lábakon állt ahhoz, hogy az állami kiadásoknak komoly hátteret biztosítson. Állandósult a költségvetés magas hiánya, és nőtt az államadósság. Olyan információk is napvilágot láttak, hogy számos esetben „kicsit kozmetikáztak” makro-gazdasági mutatóikon. Euróra is csak úgy tudták drachmájukat lecserélni.
MENTŐÖV GÖRÖGORSZÁGNAK?
Az Európai Unió lényege és értelme az egyének, a tőke, az áruk és a szolgáltatások szabad áramlásának garantálása a tagállamokon belül és azok között. A mobilitás és a monetáris unió szorosan, kölcsönösen összefügg, a monetáris unióhoz pedig szigorú kritériumrendszer tartozik, a sokat emlegetett maastrichti kritériumok. Lényegében minden tagállamnak folyamatosan teljesítenie kellene az elvárásokat. Ezek nélkül ugyanis az európai egység frázis marad csupán. Merőben eltérő gazdaságpolitikát folytató államok azonban nyilvánvaló, hogy tartósan nem lesznek képesek az egységet fenntartani. Az eurózónába ezért csak olyan államoknak lenne szabad belépni, amelyek képesek tartósan megfelelni a követelményeknek. Mire számíthat Görögország a jelenlegi helyzetében? Állítólag Németország, Franciaország és az euróövezet más, jelentős gazdasági súllyal bíró tagállamai már fontolgatják, hogyan segíthetnék ki az államháztartási csőd felé tartó országot. A körvonalazódni látszó intézkedések szerint részben kétoldalú kölcsönök nyújtását, részben az európai uniós strukturális támogatások átutalásának meggyorsítását fontolgatják. A beavatkozás célja az lenne, hogy elkerüljék egyrészt a görög államháztartás összeomlását, másrészt azt, hogy Athén a Nemzetközi Valutaalaphoz forduljon segítségért. Egy, IMF fémjelezte mentőakció ugyanis, elengedhetetlenül monetáris feltételeket is tartalmazna. Azzal viszont egyben precedens teremtődne, mellyel csorbulna az Európai Központi Bank függetlensége. Azért mert Görögország pénzneme az euró. A görög pénzügyminiszter a napokban kijelentette, hogy döntően európai befektetőkre számítanak hitelfelvételi céljaik elérésében. Ezzel egyúttal cáfolta a már szárnyra kapott híreszteléseket, hogy tárgyalnának Kínával egy kötvényfelvásárlási programról. Azt azonban elismerte, hogy megpróbálják kiszélesíteni hitelforrásaikat, és ennek jegyében ázsiai befektetőkre is számítanak. Mintha ezt is már valahol hallottuk volna?
