Miközben Szerbiában a gazdasági helyzet egyre reménytelenebbnek tűnik, a világgazdaság több szegmenséből is bíztató jelek érkeznek. Egészen optimista elemzések, jóslatok és jövendölések láttak napvilágot az év kezdete óta. Vannak olyan, komolytalannak nem nevezhető analízisek, mi szerint az elkövetkező húsz évben eddig még soha nem látott prosperitás jellemzi majd a világgazdaságot.
A jelenség mozgatója elsősorban a technológiai újítások gyors globális elterjedésén alapszik, ami kétségkívül megfigyelhető. 2030-ig globálisan és átlagosan 4,5 százalékos gazdasági növekedést jósolnak, régiókra és térségekre kivetítve pedig az Európai Unió 2,5, az Egyesült Államok 2,7, Latin-Amerika 6, Kína pedig a legrosszabb esetben is 7-8 százalékos átlagos évi növekedési tempóban fejlődik majd. Az Indiával kapcsolatos előrejelzések pedig egyenesen átlagosan 10 százalék körüli bővüléssel számolnak. Gazdasági válságok és ciklikus mozgások, azóta léteznek, amióta létezik gazdaság. Az ismertté vált, Marx által példaértékűen leírt, a kapitalizmusra jellemző ciklikus válságok voltaképpen a 19. században általában mintegy 10 évig tartó beruházási ciklusok voltak. Az úgynevezett Kondratyev -féle hosszú ciklusok viszont a kapitalizmus fejlődésének olyan, átlagban ötvenéves periódusait írják le, amelyekben hosszú felívelő ciklusokat ugyanolyan hosszú, lassú periódusok követik. Az emberi élet véges, ezért a hosszú ciklusok megfigyelése testközelből lehetetlen, mert egy ember élete során közvetlenül legfeljebb egy, vagy másfél ciklust tapasztalhat meg. Kondratyev 1926-ban jelentette meg művét, amelyben előre jelzett egy közeli recessziós időszakot. Később az 1929-ben kezdődött gazdasági világválság komoly érv lett a teória helytállósága mellett. Kondratyev megfigyelte, hogy a legtöbb nagy háború és forradalom a róla elnevezett ciklusok fordulópontjához köthetők. A mélypontok körül az addigra már tartósnak és elviselhetetlennek számító gazdasági visszaesés komoly szociális feszültségeket okoz. Valóban jó példa erre például a Kondratyev által is említett 1789-es francia forradalom, ami éhséglázadásnak indult. A néhány évvel korábban lezajlott amerikai függetlenségi háború is illeszkedik a teóriához, mely a gazdasági okokat kutatva felfogható úgy is, hogy lényegében az adóemelések miatt robbant ki. Illeszkedik az elméletbe az 1848-ban Európa nagy részén végigsöprő nemzeti forradalmi hullám is. A ciklusok alapján felismerhető, hogy a fellendülési időszakok végén jellemzően a gazdasági erőforrásokért, a nyersanyagokért és a késztermékek felvevőpiacaiért indítottak háborúkat.
Nem nehéz erre sem szépen illeszkedő tipikus példákat találni a történelemben. Az 1810 körüli időszakban a napóleoni háborúk, 1866-ban a porosz–osztrák háború illetve 1870–71-ben a porosz–francia háború, sőt az első világháború is szépen illeszkedik a ciklushoz. Az első hosszú, mintegy fél évszázados ciklus kezdetét ugyanis Kondratyev az 1790-es évekre, az első ipari forradalom időszakára tette. Ez a ciklus, Kondratyev számításai szerint az 1840-es évek második felében zárult. A második ciklus vége az 1890-es évek végére tehető, a harmadik pedig az 1930-as években zárult le. A negyedik ciklus egészen az 1990-es évek elejéig tartott, az ötödik pedig napjainkban ért fordulópontjához. Az új ciklusok kezdetét, illetve a korábbiak végét általában a technológia elterjedésének bizonyos sajátosságaival szokták meghatározni. A 2008-as gazdasági világválság, mint a hanyatló szakasz utolsó éveinek időszaka, a Kondratyev-féle hullámgörbékbe jól beilleszkedik. A válság így szemlélve bevezető a Kondratyev-ciklus szerint következő lassú fellendüléshez, ami eltarthat egészen 2030–2040-ig. A fellendülés időszakának első évei az eddigi tapasztalatok alapján gyakran vezetnek társadalmi viharokhoz. A viharok szele már érezhető. Amennyiben viszont hinni lehet az elméletben, a viharok elülte után mintegy negyed százados fellendülés, a haladás korszaka, az emberiség egy újabb aranykora következik. A legjelesebb közgazdászok, a Nobel-díjasok között is vannak olyanok, akik hisznek benne, és vannak, akik elvetik Kondratyev elméletét. A Kondratyev-ciklus léte a mai napig nehezen bizonyítható vagy cáfolható, mivel a ciklusok hosszúak, a kapitalista világrend pedig viszonylag fiatal. Ha elfogadjuk az elméletet, akkor mindössze 4-6 teljes ciklus történhetett eddig. A Kondratyev-ciklusok húzóereje az új találmányok, újításokon és felfedezéseken alapuló találmány-családok bevezetése és elterjedése. Bizonyos kutatók felfedeztek a Kondratyev-ciklustól még hosszabb, 150-200 évenként váltakozó ciklikus gazdasági mozgásokat is, ami szintén nehezen bizonyítható, vagy cáfolható, viszont érdekes vizsgálódási terület. Lehetséges ugyanis, hogy az ilyen szuperciklusok szempontjából is egy új korszak kezdődik éppen most, az emberiség történelmében. A rövid és hosszabb távú ciklusok vége és kezdete ugyanis bizonyíthatóan általában egybeesik.
Az említett optimista jövőelemzések lényegében illeszkednek a ciklus-elméletekhez. Azt jövendölik, hogy feltörekvő gazdaságok vezetésével a világgazdaság eddig soha nem tapasztalt fellendülést produkál majd. Olyan szuperciklus előtt áll az emberiség, melyhez hasonlót is csak kétszer sikerült azonosítani a 18. században lezajlott ipari forradalom óta. Az egyik negyven évvel előzte meg az első világháborút, a második pedig harminc évvel a második világháborút követően indult meg. Történelmi léptékkel szemlélve ezek valóban az emberiség afféle aranykorának tekinthetőek. Az elmélet hitelessége mellett szól az is, hogy a világban valóban egy elképesztő technológiai átalakulás tapasztalható, amit a gazdasági világválság sem tudott jelentősebben lefékezni.
RÁÉRÜNK?
Feltehetően, tehát globális szinten, egy jelentős átalakulási folyamat kezdetén állunk. Hatalmi átrendeződések, egyensúlyi eltolódások várhatóak ezzel egyidejűleg. Az is kétségtelen, hogy a folyamatnak nemcsak nyertesei, de vesztesei is lesznek. Nyilván illuzórikus azt gondolni, hogy amennyiben a kedvező folyamatok beindulnak, elég lesz ölbe tett kézzel azt várni, hogy hozzánk is begyűrűzzenek, és kifejtsék pozitív hatásukat. A gazdaságilag versenyképtelen szerkezettel, az elöregedő lakossággal, és alacsonyan szakképzett munkaerő-kínálattal rendelkező országok nyilván a vesztesei lesznek majd a globális gazdasági „boom”-nak, amennyiben valóban bekövetkezik. Az élelmiszerárak emelkedése azonban megállíthatatlannak tűnik, ami az mellett, hogy a hazai lakosságot is sújtja majd, egyben páratlan történelmi esélyként jelentkezik. Az esély kihasználáshoz azonban azonnali sürgős szerkezeti reformokra, merőben más hozzáállásra lenne szükség. A Pató Pál uras hozzáállás további jelentős leszakadást eredményez. Amennyiben pedig elmulasztjuk az újabb lehetőségeket, lehet, hogy 50-60 évig várhatjuk majd az esetleges ciklusok újabb kedvező hullámait. Vagy valóban Pató Pál urasan ráérünk arra még? Mit nekünk az 50 év?
