Oroszország, pontosabban az Orosz Föderáció a világ legnagyobb területű országa, a népesség szempontjából pedig a Föld országai között a hetedik helyen áll. Oroszország népessége jelenleg, kerekítve mintegy 144 millió fő, ennek 73%-a városban él. Tizenhárom olyan városa van, amelyben a lakosság lélekszáma meghaladja az egymillió főt. Magában Moszkvában többen laknak, mint egész Szerbiában. A népesség nagyobb hányada az európai részen található. Az ázsiai részeknek alacsony a népsűrűsége.
Oroszországban is komoly gondot jelent az utóbbi években a folyamatos népességcsökkenés, ami a statisztikai adatok szerint 0,37 százalékot tesz ki évente. Ezért 10 év múlva „csak” mintegy 136-138 millió ember él majd az országban. Amennyiben azonban még évtizedeken keresztül folytatódna is a népesség számának csökkenése, akkor is a világ egyik legnagyobb felvevőpiaca marad majd, hiszen az éghajlati és egyéb adottságokból kifolyólag folyamatosan bizonyos élelmiszer-ipari termékek behozatalára szorulnak. Ásványi kincsekben a Föld leggazdagabb országa, hatalmas kőolaj-, szén-, és földgázkészleteket rejt a föld mélye. A kommunizmus bukása utáni időkben kialakult nehéz gazdasági helyzetet is a nyersanyagok és energiahordozók exportjából származó jövedelmeknek köszönhetően sikerült konszolidálni. Nagyhatalmi pozícióit ma már kevésbé a katonai erejére, mint inkább a nyersanyag és energiakészletek feletti hatalmára alapozza. Kétségtelen, hogy kis híján 145 millió lakosú ország piaca komoly lehetőségekkel kecsegtethet bárkit, aki egyre kifinomultabb igényű fogyasztók kegyeit meg tudja nyerni. Az elmúlt években „botladozó” mezőgazdaságunk bajaira is sokan gyógyírként ajánlották az Oroszországba irányuló kivitel fellendítését. Lényegében már meg is vannak az első negatív és az első pozitív tapasztalatok is, az oroszokkal való ilyen jellegű üzletelésben. Volt olyan év, amikor a gyümölcsöket, elsősorban az almát extra áron sikerült értékesíteni. Beszélnek azonban olyan esetekről is, amikor az orosz cég előbb egy kisebb, majd mind nagyobb mennyiséget vásárolt, amit példásan ki is fizetett, majd amikor a legnagyobb szállítmányt is „elvitték” nem jelentkeztek többé, utólag pedig kiderült, hogy fantomcégről volt szó. Olyan tapasztalatokról is hallani lehetett, hogy bizonyos szállítmányokat visszaküldtek, az orosz minőségi előírások ugyanis sok esetben még az európai uniós követelményeknél is szigorúbbak. Hallhattunk viszont afféle összehasonlítást is, hogy az a piaci felesleg, amit nálunk élelmiszerből termelnek, azt az oroszok havonta elfogyasztanák egy alkalommal, egy vodka után, „csája”, azaz tea mellé reggelinek. Ami képletes ugyan, de a korlátlan lehetőségekre utal. Egyesek politikai és ideológiai szempontból tekintenek az orosz–szerb gazdasági kapcsolatokra is. Természetesen a beállítottságtól függően elvetik, vagy támogatják a szorosabb együttműködést. Ahogyan a „Keresztapa” című film legendás mondata hangzik: az üzlet, az üzlet – lehet tehát, hogy nem kellene túl nagy jelentőséget tulajdonítani az egyéb tényezőknek. Ugyanakkor az is tény, hogy az orosz üzleti élet mozgatói azok a politikai befolyással is bíró oligarchák, akik az utóbbi időben tettek szert mesés vagyonokra. Részben ugyanez elmondható a szerbiai gazdasági életről is. Az ellenzők szerint pedig éppen ezek az oligarchák profitálnak csupán az egészből, másoknak csekély haszna van.
AZ OROSZOK A SPÁJZBAN VANNAK?
Kevés bíztató hírt hallhatunk mostanában a szerb gazdaságról. Az esetenkénti pozitív folyamatok pedig a fokozódó szociális elégedetlenség következtében kialakult helyzet árnyékában maradnak. Az év kezdetén azonban arról számoltak be a médiumok, illetve azt tanúsították a statisztikai adatok, hogy pl. növekvő tendenciát mutat a Németországba irányuló kivitel. A február 7-e és 11-e között Moszkvában megrendezett Prodekspo elnevezésű gigantikus élelmiszer-ipari kiállítás és vásár kapcsán kapott nagyobb publicitást az a tény, hogy 2010-ben Szerbia Oroszországba irányuló kivitele is 15 éves rekordot döntött és mintegy 55 százalékkal emelkedett a 2009-ben jegyzett értékhez képest. Nominális értékben az oda irányuló kivitel értéke 541,1 millió dollárt tett ki, ugyanakkor a behozatal értéke tavaly 2 160,5 millió dollárt tett ki. Sokan jelentős eredménynek tartják, hogy a behozatal kivitellel történő lefedettsége az előző években szokásos 12-15 százalék után tavaly elérte a 25 százalékot. Vajon azt mutatják ezek az adatok, hogy máris elkezdtünk élni a lehetőséggel, vagy csak valamiféle szezonális jelenségről van szó. Amennyiben azt vizsgáljuk, milyen árucikkeket exportáltunk, arra a következtetésre juthatunk, hogy nem szezonális fellángolásról lehet szó, valamint, hogy valóban vannak még további lehetőségek. Gyógyszereket, zöldség-, és gyümölcsféléket, akkumulátorokat, autógumikat, különbözőképpen megmunkált rezet, csomagolóanyagokat szállítottunk ki. A lehetőségek mellett szól az is, hogy Szerbiának olyan kereskedelmi megállapodása van az Orosz Föderációval, amilyent az oroszok rajtunk kívül csak néhány ma „baráti” – egykori szovjetköztársasággal kötöttek, és mely alapján az árufajták 96 százaléka vámmentesen forgalmazható. Valóban vannak tehát lehetőségek, de olyan tényezők is, melyek jelentős hátrányokat jelentenek. Ezek közé sorolható az a megkerülhetetlen tényező, hogy a már hagyományos orosz–szerb lelki közelség ellenére nagy a földrajzi távolság. Egy nyergesvontatónyi áru (kb. 20-25 tonna) odaszállítása legalább 3-4 ezer euróba kerül, ami rontja a versenyképességet. Az elmúlt néhány év gazdaságpolitikájának eredményeképpen pedig a szerbiai üzemanyag-ellátás már az oroszországi kőolajtól és földgáztól vált függővé, néhány más országhoz hasonlóan. Hogy a jövőben ez a nagyméretű függőség milyen pozitív, vagy negatív következményekkel jár majd, azt forrongó világunkban nehéz lenne megjósolni. Noha földrajzilag messze vannak, az oroszok már lényegében itt vannak a spájzban, ahogyan az egy másik híres filmben már elhangzott.
