A legtöbb ember meglepődve, vagy szörnyülködve veszi tudomásul azokat a dolgokat, melyek szűkebb környezetünkben és a világban zajlanak. Éhséglázadások, forradalmak, természeti katasztrófák, az élelmiszer-, és üzemanyagárak szédületes emelkedése nem kellemes, de talán nem is meglepő tény. Nagyon sokan már évekkel ezelőtt megmondták, leírták előre, hogy ez be fog következni. Az emberiség lélekszáma az elmúlt száz év alatt meghétszereződött. Az ipari tevékenység olyan környezeti változásokat okozott, melyek visszafordíthatatlanná váltak. A sok szempontból sikeresnek és hatékonynak mondható globális gazdasági rendszer pedig olyan aránytalanságokat eredményezett, melyek nyomán milliók éheznek, ugyanakkor az anyagi javak aránytalanul magas hányada kisszámú tulajdonos kezében összpontosul. Ami most történik, az mindezek következménye.
Sokan már évekkel, sőt évtizedekkel ezelőtt figyelmeztettek rá, hogy ezek a dolgok be fognak következni. Vannak, akik úgy vélik, a jelenlegi helyzet megoldása, az ajándékgazdaság bevezetése jelentené. Az ajándékgazdaság a társadalomtudományok leírása szerint egy olyan társadalmi rendszer, amelyben a javak és szolgáltatások mindenféle azonnali vagy jövőbeni jutalomra vonatkozó kifejezett egyezség nélkül cserélnek gazdát. A valamit valamiért elv megszűnik. Az anyagi javaknak az adott közösségen belül egy időben történő, vagy ismétlődő keringését, illetve újraelosztását szolgálja. Az ilyen gazdaság ellentétben áll mind a cseregazdasággal, mind a piacgazdasággal. Az ajándékgazdaságra jó példa az élelemelosztás szokása bizonyos, még ma is kőkorszaki körülmények között élő vadászó-gyűjtögető társadalmakban. Ott az ilyen elosztási rendszer védelmet jelent az egyének nélkülözésével szemben.
A kőkorszakban tehát az ajándékgazdaság a gyakorlatban is megvalósult, megszűntét pedig paradox módon éppen a termelőerők fejlődése segítette elő. Sokak szerint hozzájárult még a fokozódó emberi kapzsiság. Többször történtek kísérletek a történelem során az ajándékgazdaság visszaállítására. A próbálkozások egy része az utópistákhoz kapcsolható. A múlt század 30-as éveiben, Spanyolországban az anarcho-kommunisták konkrét kísérletet tettek arra, hogy néhány faluban bevezessék a pénz nélküli ajándékgazdaságot. A javakat és szolgáltatásokat közösségi boltban osztották szét, ahol mindenkinek joga volt, hogy elvegye és felhasználja azt, amire szüksége van. Ugyanakkor a megtermelt javakat beadták a közösbe.
A VILÁGHÁLÓ MINDENKIT MEGAJÁNDÉKOZ
Az ajándékgazdaságra az archaikus társadalmakon kívül a mostani modern korban is egyre több példát találhatunk. Ez megjelenhet baráti körökön belül, nemzeti községekben, de szép példája az internetes hálózatokon egyre inkább terjedő forma. Információs korszakban élünk, az információ fogalma jellegzetesen kapcsolódik a modern kori ajándékgazdasághoz. Az információ birtoklása sok esetben egy nem a piaci értelemben vett versenyjelleget ölt. Lényegében költségek nélkül továbbítható, illetve olyan kis költséggel, ami elhanyagolható. A kutatók például felfedezéseiket, megállapításaikat, eredményeiket különféle konferenciákon, vagy a világhálókon keresztül teszik hozzáférhetővé. Mások pedig felhasználhatják az eredményeket, anélkül, hogy bárminemű ellenszolgáltatást adnának érte. Sokan a fájlmegosztó rendszereket az ajándékgazdaság tipikus példájának tekintik. Bárki letölthet bármit, anélkül, hogy közvetlenül fizetne érte. Közben a birtokában lévő fájlokat is megoszthatja másokkal, amivel lényegében a közösség jólétét segíti elő. A nyílt forráskódú szoftverek szintén tipikus példát képeznek. A Linux közösség tagjai gyakran beszélnek úgy magukról, mint egyfajta ajándékgazdaság elvén működő csoportosulás. A Wikipédiát is ebbe a kategóriába lehet sorolni. Ez egy mindenki számára hozzáférhető enciklopédia, melynek nagyszámú szerzője és szerkesztője anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzi el a feladatokat. A fájlmegosztóknak köszönhetően az internetezők adnak és kapnak is, ugyanakkor a hálózat olyan globális jelleget öltött, hogy mindenki összehasonlíthatatlanul többet kaphat, mint amennyit valaha is adni képes.
ÖNKÉNTES RABSÁG
A piacgazdaság is egyre inkább él az internet adta marketing-, és egyéb lehetőségekkel. Emellett egyre nagyobb teret hódít az internetes ajándékgazdaság, mely nem piaci elveken működik. Feltehetően jó ideig létezik majd még egymással párhuzamosan az említett két forma. Esetenként egymást kisegítve, más esetekben egymás ádáz ellenségeiként. Mind több olyan hirdetéssel találkozunk, melyben valamit ingyen kínálnak. Ingyen e-mail, ingyen zene, ingyen térkép, ingyen tárhely, ingyen lebeszélhető mobilpercek, ingyen SMS. Hemzsegnek a reklámok az ilyen kifejezésektől. De nemcsak szolgáltatások, hanem tárgyak, használati cikkek is kaphatóak már ingyen. Az új korszak kezdete, vagy egyszerűen csak új marketingfogásról van szó a folyamatosan éleződő piaci viszonyok közepette? Az emberiség történelmében most nő fel az első olyan generáció, mely számára az internet már születésük óta jelen van. Ezek az emberek bizonyára új lehetőségeket és új módszereket találnak ki, hogy tovább formálják a digitalizálódó világot. Ennek eredményeként pedig a jövőben a szó valódi értelmében vett ingyenesség nem csak álom lesz, hanem mindinkább a kézzelfogható valóság. A fosszilis energia, az élelem, a természeti kincsek, a víz viszont egyre szűkösebbek. Egyre kíméletlenebb használatuk hiányhoz és árrobbanáshoz vezetett. A folyamat most vesz nagyobb lendületet. Ami anyagból van, az a hiány és a magas ár felé tart, ami információból áll, az ingyenesség felé, hiszen ha egyszer valaki megalkotta, szinte semmibe nem kerül millióknak továbbítani. Ami digitalizálható és szoftverré változtatható, az a jövőben feltehetően ingyenes lesz, ami viszont nem, annak ára robban. Lehet idealizálni az ajándékgazdaság fogalmát, mélyrehatóbb vizsgálattal azonban megállapítható, hogy az ajándék mindig maga után von valamiféle elköteleződést, így mégsem nevezhető szabadnak. Az ajándékgazdaság az elkötelezettségek bonyolult hálózatával egyenlő. Az árucsere, vagy vétel viszont nem eredményez ilyen elkötelezettséget. Étienne de La Boétie 1548-ban, 18 éves korában írta: Önkéntes szolgaság című könyvét. Ebben fogalmazta meg, azt az úgy tűnik ma is élő paradoxont, mely szerint: „szabadok vagyunk, ám ennek a szabadságnak az eredménye mégis tömeges önkéntes rabság?” Közel ötszáz év után is mennyire időszerűnek hangzanak ezek a szavak! Amikor a krumpli ára meghaladta az egy eurót, a legújabb tudományos kutatások eredményei pedig ingyen letölthetőek. Vajon paradoxonról van szó, vagy csak logikus folyamatról?
