A politikai üzenete mellett valós gazdasági alapja is van annak a figyelmeztetésnek, melyet egyre többször hallunk mostanában, és mely szerint az év végéig gondok lehetnek a szerbiai költségvetés bevételi oldalával. Az elemzők szerint nemcsak Szerbia, de az egész régió, a közép-kelet-európai országok gazdasági növekedése enyhén lassulhat az idén. Ez többek között ciklikus okokra is visszavezethető, hiszen az elmúlt évek erőteljes bővülése után az inflációs kockázatok növekedésnek indultak, amely ellen a központi bankok már megkezdték a védekezést a kamatok emelésével.
A májusi választások után még folynak a koalíciós tárgyalások Szerbiában, amelynek kimenetele meghatározó lehet az ország külpolitikája és gazdasági fejlődése szempontjából. Szerbiában a gazdaság az elmúlt néhány évben csak fokozatosan és elég lassan stabilizálódott. A hazai politikai irányvétel mellett ebben jelentős szerepe volt a nemzetközi szervezetek által is felügyelt szigorú monetáris politikának, a szilárd hazai fizetőeszköznek, a beáramló jelentős külföldi támogatásnak és a külföldi tőkebefektetések 2003 óta tapasztalható, viszonylag magas szintjének. Teljes egészében azonban a gazdasági alapok helyreállítása még nem sikerült. A kilencvenes években elszenvedett jelentős gazdasági veszteségek következtében az egy főre jutó GDP alig éri el az európai átlag 20 százalékát.
A másik súlyos feszültségforrás a jelentős külgazdasági egyensúlyzavar, a külkereskedelmi mérleghiány. Az elemzések legnagyobb része az exportálható hazai termékek hiányára utal. Az olyan termékekből, melyek szinte korlátlanul exportálhatóak lennének, gyakran nem tudunk megfelelően nagy mennyiségeket folyamatosan felkínálni, míg más termékeink nem ütik meg a külföld által támasztott minőségi követelmények alapvető színvonalát. A politikai és gazdasági helyzet érezhető javulása ellenére a gazdaság általános teljesítménye még mindig gyenge osztályzattal minősíthető.
A piacgazdasági struktúra kiépítéséhez szükséges jogszabályok többségét a törvényhozók elfogadták ugyan, a gyakorlatban azonban nem minden szinten tapasztalhatjuk a piac egyensúlyteremtő jótékony hatását. A szerkezetváltás viszont talán most már visszafordíthatatlan. A magángazdaság súlya a GDP-ben túlnőtte az 50 százalékot. Az ország, gazdasági erejéhez viszonyítva, jelentősnek mondható devizatartalékokkal rendelkezik. A reformok folytatásához és az ország gazdasági stabilitásának megőrzéséhez az elkövetkező években azonban továbbra is jelentős külföldi segélyekre, támogatásokra lenne szükség. A gyorsabb növekedéshez szükséges belső feltételek korlátozottak. A szigorú pénzügyi politika, mely bizonyos szempontokból szükségszerű, nem teszi lehetővé az állam gazdaságélénkítő szerepének további növelését. Jelentős a nemzetközi szervezetek nyomása a kiegyensúlyozott költségvetés biztosítására, az állami támogatások további leépítése és a közszférában foglalkoztatottak keresetének korlátozása. Ugyanakkor a monetáris politika szinte már durván restriktív, az infláció alacsonyan tartása érdekében, amit elsősorban a monetáris tartalékolási előírások szigorával és az árfolyam stabilizálásával érnek el. Ez az elmúlt években jelentős reálfelértékelődést eredményezett.
Ezek a gazdaságpolitikai eszközök a köz- és a egyéni fogyasztás terén is jelentős visszafogó hatást eredményeznek, szűkítik a hitelfelvételi és egyben a beruházási lehetőségeket is. A szigorú monetáris és költségvetési politika együttes hatása miatt is erős hazai fizetőeszköz hozzájárul a folyó fizetési mérleg rendkívül kedvezőtlen alakulásához, és tovább rontja az amúgy is nehézségekkel küzdő exportőrök helyzetét. Ilyen gazdaságpolitikai feltételek mellett a fenntartható és esetleg gyorsuló növekedésre csak olyan szerkezeti változások, rugalmas alkalmazkodás esetén lenne lehetőség, amelyeknek eredményeképpen a privatizált vállalatok és a zöldmezős tőkeberuházások hosszabb távon is jelentős exportexpanziójára kerülne sor. Bár elkezdődött a szerkezet átalakítása, és a külföldi tőke által vezérelt termelő-beruházások is megindultak, egyelőre mégsem érezhető mindezek folyamatos gazdaságélénkítő hatása.
Ezért nem látható az, hogy a külföldi támogatások további csökkenése vagy megszűnése után milyen pályára lesz képes állni a gazdaság.
A meglévő gazdaságpolitikai feltételrendszerben a kibocsátás csak lassan növelhető. A lakosság rendelkezésére álló jövedelem pedig viszonylagosan nagyon kicsi. A munkanélküliség hivatalos szintje 30 százalék alatti ugyan, de a rejtett munkanélküliségre vonatkozó becslésekkel együtt elérheti a 40 százalékot is. Egyes régiókban pedig még ennél is rosszabb a helyzet.
További probléma a társadalmi feszültségek lehetséges éleződése a makro-stabilizációs politika hatására. Több olyan ágazat és vállalat is van, amelyeknél az állami támogatás csökkentése és az átalakulás felgyorsítása kedvezőtlen hatást fog gyakorolni a foglalkoztatási és jövedelmi viszonyokra. Ilyenek az energiaszektor és a közszolgáltatások, az egészségüggyel és a vasúttal az élen. A gazdasági növekedés fenntarthatósága sajnos még évekig kétséges marad, nagymértékben a nemzetközi gazdasági-pénzügyi szervezetek, valamint a külföldi magánbefektetők beruházási kedvétől függ majd.
