Már évekkel ezelőtt a külföldiek ezt találták mondani: végleg elmúlt a kiállítások ideje. A mi politikusaink megértették az üzenetet, és villámgyorsan döntöttek: minél előbb magánosítani kell az Újvidéki Vásárt. Érkeztek is az első ajánlatok, és a vásáron dolgozók már számolgatták, hogy ennyi meg annyi ezer euró üti majd a markukat, s hogy ha megkapják a magánosításból származó végkielégítést, életük végéig nem kell dolgozniuk, legfeljebb horgászni járnak el a Dunára...
Közben ripsz-ropsz megépült a Master Központ is, hogy öregbítse a különben is nagy tekintélynek örvendő vásár hírnevét, meg persze azért, hogy eladása esetén növelje a kezdeti árat. Aztán mégsem kótyavetyélték el a vásárt? Vajon miért?
Az egyik lehető válasz talán éppen a most zajló 78. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron látottakban rejlik. Lehet, hogy a kiállítások ideje elmúlt, de az Újvidéken hagyományosan májusban megrendezésre kerülő mezőgazdasági kiállítás megmarad – legalábbis egy ideig.
Az igaz, hogy évről évre kevesebb a kiállító (ezt természetesen a vásár vezetősége nem vallja be), s hogy egy egész sor cég az elmúlt néhány évben egyszerűen lemondott a vásáron való bemutatkozásról. Például a požarevaciBambi, amely a Master Központban szokott hagyományosan óriásstandot felállítani. Vagy például a külföldi kézbe került hazai sörgyárak, tejgyárak... De minek is jönnének? Ők már elérték azt, amit akartak: megszerezték a piacot, a vásárlókat, és már egy jó ideje vödörrel viszik ki az országból a profitot... És egyáltalán nincs szükségük további horribilis összegű kiadásokra, például arra, hogy az Újvidéki Vásáron történő bemutatkozásukért többmilliós összeget gomboljanak le... A semmiért, azaz csupán azért a néhány négyzetméter területért, amelyet bérelnek arra az egy hétre. Igaz, az idén valamelyest csökkentek a bérleti díjak, például tavaly 100 négyzetméter alapterületért a nyitott ég alatt 800 000 dinárt kellett fizetniük a kiállítóknak, az idén valamivel kevesebbet, mintegy 630 000 dinárt (állítólag az idén az árba beleszámolták a víz- és áramcsatlakozást, azaz használatot, amelyet külön számláznak az Újvidéki Vásáron!
A látogatók azonban özönlenek. Mintha nem érdekelné őket, hogy évről évre „laposabb” a rendezvény, hogy a kiállítók száma csökken, hogy nem újítottak a vásáron semmit, hogy a traktorok alá már évek óta nem szórnak fehér apró kőzúzalékot, hogy a vásárnak nincs vásári illata, ragyogása... És persze az sem mellékes, hogy már nincsenek kóstolók, apró ajándékok, amiért minden halandó eljött minden évben a vásárra, ha másért nem, hát csak azért, hogy ha hazamegy, eldicsekedhesse a szomszédnak: Voltam a vásáron, ott kaptam ezt a micit, csacskót, csokit... Mindez a múlté. A kiállítók nem adnak ingyen semmit, ha pedig valaki valamit megkóstolna, akkor fizesse meg ezt az élvezetet... Pedig minden vállalatnak van reprezentációra elkülönített pénze... De hát ezt a pénzt nagyon könnyű elkölteni Újvidéken, amely messze ismert éjszaki mulatóiról...
