Nem kell komoly szakembernek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, a világ pénzügyi rendszere annyira bonyolulttá, átláthatatlanná, ellenőrizhetetlenné vált, hogy lényegében bármelyik pillanatban összeomolhat. Valahogy olyan dolog történt, mint amikor egy szerkezet működése túl bonyolulttá válik, túl sok az érzékeny pont, a kockázati tényező, valamint a különböző irányokból tapasztalt behatás, minek nyomán sok jóban már nem, esetleg csak a szerencsében bízhatnánk, viszont a régi, de mindig bevált Murphy törvény is kimondja, hogy ami elromolhat, az előbb-utóbb el is romlik. Mind több olyan, esetenként pánikhangulatú jövendölést hallhatunk, hogy a dollár, de az euró is borotvaélen táncol. Napok, hetek, esetleg hónapok, maximum egy-két év kérdése, hogy mikor omlanak össze. Az összeomlással kapcsolatban is különböző forgatókönyvek íródnak, egyesek szerint már folyamatban van és lassú, de biztos kimenetelű agóniával zajlik majd, más forgatókönyvek szerint néhány nap alatt dominószerűen omolhat össze a pénzügyi rendszer, ami maga alá temeti az egész globális gazdaságot. Még olyan forgatókönyvek is vannak, mi szerint lehetőség mutatkozik majd egy stabilabb, biztosabb és jól működő új monetáris rendszerre történő áttérés, ami azonban csak akkor valósul majd meg, mikor már a meglévő rendszer működési rendszere elviselhetetlenné válik, addig pedig a kaotikus helyzetet még sokan kihasználják arra, hogy spekulatív nyereségre tegyenek szert. Annyi azonban már biztosan látszik, hogy a helyzet valóban kritikus, a világon nem létezik olyan intézmény, világhatalom, vagy szervezet, mely kontrollálni tudná az eseményeket. Az összeesküvés-elméletek egyik verziója szerint a helyzetet szándékosan gerjesztik, azért, hogy végül ne legyen más kiút, mint egy mindent ellenőrző, mindenre befolyással bíró globális világkormány felállítása.
ELVONÁS, VAGY TÚLADAGOLÁS
A jelenlegi helyzetben egy részről nehéz felfogni, hogy a világ aktuális és nagy hatalmú vezetői között nem létezik egy intelligens, mindent átfogó egyeztetés és párbeszéd a fennálló problémák megoldásáról. Nyilván azt a lehetőséget sem szabad kizárni, hogy létezik ilyen, csak olyan titkos formában, mely a szélesebb néprétegek számára ismeretlen marad. Sajnos valószínűbb azonban, hogy nem létezik ilyen típusú párbeszéd, hiszen a legnagyobb hatalommal bíró politikusok is leggyakrabban egy-egy érdekcsoportosulás bábjai csupán, ezek a csoportok pedig továbbra is vakon, de legalább is rövidlátó módon, még mindig abban bíznak, hogy saját érdekeiket tudják majd érvényesíteni, saját hatalmukat és befolyásukat megszilárdítani, akár mások, esetenként az egész emberiség kárára. Ilyen körülmények között nem kell azon csodálkozni, hogy a világ legtöbb információval bíró, legnagyobb tudással rendelkező lángelméi sem tudják előrelátni, mi fog a jövőben történni velünk. A bizonytalanságot, a tanácstalanságot csak fokozzák az olyan megnyilvánulások, amikor az amerikai központi bank szerepét betöltő FED elnöke és magas beosztású tisztségviselői egy-két hónap különbséggel, előbb arról beszélnek, hogyan kellene megszabadulni a „felfúvódást” serkentő többlet likviditástól, majd pedig arról, hogy a növekedés serkentése érdekében hogyan lehetne még több pénzt pumpálni a rendszerbe. Arra figyelmeztet mindenki, hogy az amerikai dollárinjekciók nyomán valóban elszabadul az infláció, melynek a hivatalosan közzétett mértékét látva, az amerikaiak többsége már most is csak nevet, vagy mosolyog.
TRANSZFERUNIÓ
Folyamatosan gondok vannak az euróövezettel, ezzel együtt pedig a közös pénzzel, az euróval is. Az elképzelések szerint a valutaunió tette volna a jövőben egységesebbé, a világon pedig domináns tényezővé a „vén” Európát. A valutaunió modellje még akkor született, amikor a globális gazdasági válság még nem kezdődött el, és azt is bolondnak nézték, aki esetleg utalt rá, hogy bekövetkezhet. A jelenlegi helyzetben viszont a valutaunió transzferunióvá válhat, melyben a gazdagok segítik ki folyamatosan a szegényeket, ami ideig-óráig fenntartható és politikailag elfogadtatható, hosszú távon viszont semmiképp. Az euróövezeten belül repedések alakultak ki, egyrészt ott vannak azok az országok, és azok polgárai, melyek folyamatosan kisegítik a gyengélkedőket, másrészt a gyengélkedők is folyamatosan elégedetlenek, hiszen a segítségért cserébe reformokat, megszigorításokat kérnek tőlük, ami esetenként annyira leegyszerűsíthető, hogy csak azt kérik, ne költsenek többet, mint amennyit megkeresnek. Az egész kezd gazdasági vitává fajulni, ami kezeletlenül biztosan a felbomláshoz vezet, viszont a lehetőség még nem úszott el, hogy európai mércék, és értékrend alapján közös megegyezéssel megoldás szülessen. Mindenesetre figyelmeztető lehet a tény, hogy pl. a német választópolgárok 60 százaléka a felmérések alapján, elutasítja a görögök megsegítését. A periférián tehát fokozódik az ellenállás a takarékossági intézkedésekkel szemben, a centrum pedig feltehetően már csak elvből sem fog sokáig engedni a követeléseknek. Szaporodnak a borúlátó jóslatok az euró jövőjével, és egyáltalán az egész unió jövőjével kapcsolatban, a helyzet azonban még mindig talán kevésbé kilátástalan, mint a dollár esetében. A dolgokat azonban úgy is lehet szemlélni, mint a dollár és az euró párharcát, hiszen lényegében konkurensei is egymásnak. Bonyolult összefüggések, szövevényes kapcsolatok határozzák meg a folyamatok alakulását, de egyik pénz gyengülése vagy bedőlése magával ránthatja a másikat, ugyanakkor egyik bedőlése a másik szerepének felértékelődését is eredményezheti. A pályán ugyanakkor korántsem csak ketten vannak, a pálya szélén, de mára már a közepén is, ott mosolyognak az ázsiai nagyhatalmak, mint a gazdasági összecsapások lehetséges nyertesei.
