A görögországi helyzet jó ideje központi témája a gazdasági rovatoknak. Maga a görög gazdaság, vele együtt a görög államháztartás méreteinél fogva csekély jelentőséggel bír világgazdasági szempontból. Az előállt helyzet dimenzióit az adja, hogy a közös európai valuta is érintett a dologban. Méreteinél fogva azonban még így is inkább elvi és lélektani, mint konkrét pénzügyi hatásai jelentősebbek. Különleges geostratégiai helyzete mellett – és eltekintve attól – Görögország példája okulás lehet az olyan országok számára, melyek ott vannak az Európai Unió kapujában felvételre, tagjelölti státuszra várva. Amilyen Szerbia is. Görögország nem az új tagállamok közül való. Már harminc évvel ezelőtt teljes jogú tagságot szerzett. Rendszerbeli, politikai és pénzügyi fogyatékosságait azonban úgy tűnik sikerült átmenteni a mába. Hiába fogadott el a parlament sok ezer olyan törvényt, és egyéb dokumentumot, melyek összhangban vannak az uniós követelményekkel. Görögország mindezek ellenére megőrizte sajátosságait, ma is jobban hasonlít harminc évvel ezelőtti önmagához, mint az unió központi államaihoz, amilyenek Belgium, Dánia, Hollandia, hogy Németországot, Franciaországot, a legfejlettebbeket ne is említsük. Az európai életszínvonalat, béreket és egyéb jóléti juttatásokat könnyen megszokták, más téren viszont megőrizték saját „folklórjukat”.
A meglévő problémák gyökereit sokan próbálják az ország történelmében felfedezni, megtalálni. A múlt háborúinak, diktatúráinak, polgárháborúnak emléke még ma is ott él az emberek emlékezetében, annak ellenére, hogy a ma élő görögök jó része már ilyen jellegű személyes tapasztalatokkal nem rendelkezik. Történelmi gyökerei vannak a Törökországgal fennálló feszült viszonynak is, melynek keserű illata ma is ott lengedez a görög hétköznapok levegőjében, annak ellenére, hogy mindkét ország NATO-tagállam. Mindez azonban nem lehet mentség, hiszen a jelenben élünk. Nem könnyű történelmi tényekkel magyarázni, miért kirívóan gyenge még mindig az adózási fegyelem, miért virágzik a korrupció, miért nem hatékony, miért túlméretezett az államapparátus. Miért hazafias a görög átlagpolgár, aki a felmérések szerint többnyire vérét, vagy életét adná a hazáért. Adóját azonban nem siet befizetni. Sőt a pénzt, ha teheti, magának tartja meg.
AMEDDIG A TAKARÓ ÉR
Lehet boncolgatni, a közös európai valuta, a könnyen hozzáférhető hitelek, a világgazdasági mozgások, a görögök szorgalma, mentalitása, vagy egyéb tényezők hogyan hatottak a helyzet idáig fajulására. Lényegében azonban nagyon egyszerűen megfogalmazható a probléma lényege. Egyénekre is általános érvényű, hogy aki folyamatosan többet költ, mint amennyit elő tud teremteni, végül csődbe jut. A görögök között, mint minden más népnél, vannak szorgalmasak és lusták, korruptak és becsületesek, csalók és becsületesen adózók. A probléma lényege nyilván csupán annyi, hogy a görögök – az állammal az élen – többet költenek, többet fogyasztanak, mint azt a bevételek lehetővé tennék. A görög miniszterelnök maga is beismerte, a közigazgatás, vele együtt az adóhatóság, túlterhelt és szervezetlen. Kilencszázezer polgárnak van adótartozása, melyet a jelenlegi tempóban és módszerekkel az állami szervek talán 30 év alatt tudnának behajtani. Fontolgatják, az adócsalások felderítésére, valamint a hátralékok behajtására magáncégeket alkalmaznának. Az ötletet a Nemzetközi Valutaalap is támogatja. A jelenlegi görög államadósság a GDP 150 százaléka, és eléri a 350 milliárd eurót. Becslések szerint a mintegy 900 000 vállalkozás és magánszemély 41 milliárd euró adóval és bírsággal tartozik a fizetőképessége határán lavírozó görög államnak. A számok önmagukért beszélnek. Tagadhatatlan azonban, a közös valuta hatással van a folyamatok alakulására. A pénzügyi unión belül kialakult egy gazdaságilag erős centrum. Németország, Franciaország, a Benelux államok, Finnország és Ausztria képezi ezt, a többiek pedig a perifériát alkotják. Ez a jelenség más országok, közösségek esetében is megfigyelhető. A centrum országai magasabb versenyképességgel rendelkeznek, számukra a közös valuta alulértékelt, míg a periféria számára túlértékelt. Amikor az ilyen folyamatok következtében a periféria országai spirálba kerülhetnek, hogy a helyzetet megszigorító intézkedések segítségével is nehéz már kezelni.
HASONSZŐRŰEK
A görög válság fejleményei Szerbia számára nemcsak a földrajzi közelség, nem csupán a szerteágazó és sokrétű gazdasági kapcsolatok miatt fontosak, hanem azért is, mert a két ország között hihetetlenül sok mentalitásbeli, politikai és történelmi párhuzam vonható, sok hasonlóság fedezhető fel. Az egyik alapvető tanulság pedig, hogy a tagjelölt státusszal, de még a teljes jogú tagsággal sem fog Szerbia megváltozni, megújulni, ha önmagában nem teszi azt meg. A közeledési folyamat segítheti, gyorsíthatja a megújulást, a szemléletváltást. Ennek azonban belül kell megtörténnie. Országunkra is jellemző a túlköltekezés. Mondhatni tervezetten, hiszen az idei évi tervezett költségvetési deficit 120 milliárd dinár. Az év első hat hónapjában a deficit már elérte a 72 milliárdot, kérdés tehát, hogy év végéig tartható lesz a tervbe vett keretszint. A szerbiai gazdasági trendek korántsem bírnak olyan hatással a világgazdasági folyamatokra, mint a görög helyzet, már csak azért sem, mert saját fizetőeszközünk van. Az államadósság viszonylagos mértéke is elmarad ma még a görögökénél. A korrupció, adóeltitkolás, és más „dicső versenyszámokban” viszont ott vagyunk mi is, valahol a szintjükön. Azonban nem csak nálunk, Görögországban, vagy Olaszországban, de az Atlanti-óceán másik partján is megoldásokat kell találni az adósságválságok orvoslására. Nyilvánvalóan vannak olyan fájó megszigorítások, melyeket a küszöbön álló összeomlás fenyegető kényszere nélkül nem lehet a közvéleménnyel elfogadtatni. Az olasz parlament a napokban az összeomlás fenyegető rémének árnyékában rekordgyorsasággal fogadta el a megszigorító intézkedéseket. Mint utóbb kiderült, nem a leggazdagabbaktól vesz majd el többet az állam, hanem az átlagemberektől. Nekik kell majd összébb húzni a nadrágszíjat. Világunk mindinkább az eurókrémhez hasonlítható. Egy edényben, egy összefüggő képlékeny massza, melynek egy része mégis fehér, a másik viszont barna. Az íze is különböző.
