2024. december 22., vasárnap

Dolgozni vagy sem?

Emelkedik a német alapjövedelem

Németországban 2024. január 1-jétől 12 százalékkal emelkedik az állampolgári jövedelem, más nevén a Bürgergeld. A német kormány szerint az alapjövedelem nem feltétel nélküli juttatás, hanem a rászorulóknak járó állami segítség. Hosszú távú célja pedig az, hogy a rászorulók tartósan integrálódjanak a munkaerőpiacra, azaz dolgozzanak, és képesek legyenek eltartani önmagukat. Az ellenzék szerint azonban az új juttatás csökkenti a motivációt a munkavállalásra, hiszen így állás nélkül is majdnem annyi pénzhez lehet jutni, mint egy rosszul fizetett munkával. Mivel a szociális juttatások magasak, azoknak a személyeknek, akik minimálbérért vagy alacsony fizetésért dolgoznak, már nem érdemes dolgozniuk – állítják az ellenzéki politikusok. Úgy vélik, hogy az alapjövedelem hátrányosan érinti a keveset kereső, de keményen dolgozó embereket, akik a végén azt látják, hogy segélyben részesülni majdnem annyira jövedelmező, mint dolgozni. 

A Hans Böckler Alapítvány Gazdaság- és Társadalomtudományi Intézete (WSI) ezzel kapcsolatban egy kutatást is végzett, amelyben összehasonlította a minimálbérért dolgozó és az alapjövedelemben részesülő személyek keresetét. A WSI elemzése arra jutott, hogy Németországban mégis megéri dolgozni. Felfedezték ugyanis, hogy azokban a háztartásokban, amelyekben a család egyik tagja dolgozik, mindenképpen magasabb a jövedelem, mint a nem dolgozó, alapjövedelemben részesülő háztartások esetében. A különbség nem elhanyagolható. Az intézet munkatársai tehát nem tartják helyénvalónak, hogy az emberek felhagyjanak a munkával és állami segélyt kapjanak. Az egytagú háztartások alapjövedelme 966 eurót tesz ki, a minimálbér pedig 1498 euró, tehát a különbség 532 euró. Az egyedülálló anyák 14–17 éves gyermekkel 1701 eurós segélyben részesülhetnek, ha azonban minimálbérért dolgoznak, 2465 eurót vihetnek haza. A különbség tehát 764 euró. Egy háromgyermekes család 3514 eurós alapjövedelemben részesülhet, a minimálbér pedig 3960 euró, tehát a különbség 446 euró.

Németországban jelenleg 5,5 millió rászoruló kap állampolgári segélyt, köztük 1,68 millió munkanélküli.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás