2024. december 22., vasárnap

Siker és társadalmi felelősségvállalás

Átadták a Miša Anastasijević-díjakat

Újvidéken tegnap a Matica srpska Képtárának dísztermében A csúcsteljesítményhez vezető út című projektum keretében átadták a Miša Anastasijević-díjakat. Az elismerésben a legsikeresebb egyének, vállalkozók és intézmények részesülnek a gazdasági és társadalmi életben kifejtett kimagasló tevékenységükért. A díjátadást a Media Invent gazdasági ügynökség szervezi, a Vajdasági Gazdasági Kamara, az Újvidéki Egyetem és a Vajdasági Rádió és Televízió támogatásával.
Radovan Pejanović, a szakmai zsűri elnöke elmondta, hogy a Miša Anastasijević-díjat 2000 óta ítélik oda azzal a céllal, hogy elismerje mindazok tevékenységét, akik hozzájárulnak a gazdaság és a művészet fejlődéséhez. 

– Fontos, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk azokra a személyekre, akik munkájukkal jobbá teszik a társadalmunkat. Ez a díj remélem arra ösztönzi őket, hogy még jobb eredményeket érjenek el. Lényeges, hogy stabil társadalomban, közösségben éljünk. Az idén sem volt könnyű dönteni a rangos elismerés odaítélésekor. Szabványos kritériumok alapján választottuk őket ki, ezek a siker, a társadalmi felelősségvállalás, a kreativitás és a kiváló eredmények, amelyeket felmutattak. A díjazottak mindenképpen sikeresebb országgá teszik Szerbiát, ezért tartjuk fontosnak, hogy elismerjük a munkásságukat –  fogalmazott beszédében Radovan Pejanović.

Az idei díjazottak között van Smiljka Jovanović tartományi pénzügyi titkár is, aki megköszönte a zsűri tagjainak, amiért elismerték munkásságát.
– Mindenképpen nagy megtiszteltetés, hogy gondoltak rám. A díj a pénzügyi titkárság eddigi munkájának és eredményeinek megerősítését jelenti, ezenkívül arra ösztönzi a tartományi titkárságot, hogy a jövőben is keményen dolgozzon, ha sikeres akar lenni. A tartományi pénzügyi titkárság folyamatosan azon munkálkodik, hogy Vajdaságban fejlődjön a gazdaság, és a polgároknak jobb életkörülményeket szavatoljon. Szerbia jelenleg a gazdasági növekedés útján halad. Remélem, hogy a jövőben is kiváló eredményekről számolhatunk be. A Miša Anastasijević-díj erre ösztönöz bennünket. Ezt pedig csak közösen érhetjük el – fejtette ki Smiljka Jovanović.

A díjazottak között szerepel többek között Simo Salapura, Nagybecskerek polgármestere, dr. Siniša Mirković fogorvos, Dragana Latković, az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának tanára és számos vállalkozó, egyetemi tanár, közéleti személy.
 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Smiljka Jovanović pénzügyi titkár átveszi a díjat (A tartományi kormány felvétele)