Többször is mélyen a zsebébe kellett nyúlnia az olasz kormánynak az előző évtizedben, hogy kisegítse vagy megmentse a csődtől az ország, egyszersmind a világ legrégebben működő bankját. Megérte, mert a művelet sikerült, s az 1472-ben alapított, toszkánai székhelyű Banca Monte dei Paschi di Siena (BMPS) megmenekült.
Tekintélyes részére, csaknem 64 százalékára azonban az állam tette rá a kezét, már a múlt évtizedben. Azóta sokat változott a világ, és több kormány is váltotta már egymást Olaszországban. A Giorgia Meloni miniszterelnök vezette jelenlegi kabinet úgy döntött, kivonul az BMPS-ből, s eladja a benne levő részesedését. A döntéssel összhangban már tavaly megszabadultak a saját részvénycsomag 25 százalékától, amelyért 920 millió eurót kaptak.
Az előző kormány 2021-ben már megkísérelte eladni a BMPS-t az ország egyik legnagyobb bankjának, az UniCreditnek, ám az üzlet akkor meghiúsult. A részvénycsomag kisebb hányadának sikeres tavalyi értékesítése után a pénzügyminisztérium gyorsított eljárás keretében ezúttal is magánbefektetőknek adná el a bankban még meglévő (39 százalékos) tulajdonának további 12,5 százalékát. Az ügylettől legalább 650 millió euró bevételt remél.
Hogy a maradék 26,5 százalék mikor kerül sorra, még nem tudni, de az már jól látszik, hogy a pénz, amelyet bankmentésre fordított az állam, teljes egészében biztosan nem térül meg. Az utóbbi tíz évben csak a BMPS-re több mint hétmilliárd eurót költöttek a kormányok, s ennek köszönhetően szerezték meg a többségi tulajdonát. Igaz, a mentés kezdetén az éppen hivatalban levő kormány azt ígérte az EU-nak, hogy idővel privatizálják a bankot.
A BMPS részben a rossz (vissza nem fizetett) hitelei, részben elhibázott befektetései miatt került kilátástalan helyzetbe. Olyannyira, hogy 2016-ban gyorsan be is zárhatott volna, ha nem kap sürgős külső segítséget. A pénzpiacról nem tudta összegyűjteni a csőd elkerüléséhez szükséges 5,4 milliárd eurót. Ezért az olasz kormánynak kellett mentőövet dobnia neki, ami 2017-ben meg is történt. Ámde ez nem bizonyult elégségesnek, s ezért 2022 őszén további 1,6 milliárd euró értékű pénzinjekciót kellett beadni neki.
Néhány másik bankot is ki kellett segíteni. Hét évvel ezelőtt példátlanul magas összegeket biztosítottak Olaszországban a megmentésükre.
Ám a műveletsor megkezdéséhez az EU beleegyezésére volt szükség. Brüsszel és az uniós jegybank (ECB) – a korábbi elutasító álláspontját feladva – beleegyeztek abba, hogy az olasz pénzintézetek, már 2016-ban, kormánygaranciával (újabb) hiteleket vegyenek fel a működésükhöz nélkülözhetetlen likviditás biztosítására.
Az Unió ezzel eltekintett attól a saját szabálytól, amely jelentősen korlátozza a kormányzati beavatkozást, segítségnyújtást ilyen esetekben. Az előírások szerint ugyanis a bajba került bankok megmentésére, túlélésére szánt összegnek csak egy részét adhatja az állam (adófizetői pénzből), a többit magántőkéből kell biztosítani.
A megengedettnél nagyobb arányú kormányzati segítséget az EU kénytelen-kelletlen tudomásul vette. Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos akkor azzal indokolta a döntést, hogy csak így lehetett megakadályozni a bankpánik kialakulását Olaszországban, illetve annak esetleges átterjedését az EU-tagok pénzintézeteire.
Az olasz bankrendszer abban az időben siralmas állapotba került. Sokan attól tartottak, hogy időzített bombaként felrobbanhat. Rómának ezért lépnie kellett, hogy megakadályozza a katasztrofális következményekkel fenyegető állapotok kialakulását. A parlament beleegyezésével a kormány húszmilliárd eurós bankmentő alapot hozott létre, amelynek segítségével lóhalálában mentette a rászoruló pénzintézeteket. Az BMPS mellett több másik, bajba jutott kisebb bankot is.
Az igyekezet az esetek többségében nem volt hiábavaló, ráadásul sikerült jelentős mértékben lefaragni a pénzintézetek adósságállományát, amely jelenleg már „csak” 110 milliárd euró. A gálánsan közreműködő állam azonban saját maga gondjait növelte meg a különleges kiadásokkal. Pontosabban, az egyébként is hatalmas államadósságot.
A bankmentéshez szánt pénzt ugyanis hitelekből tudta előteremteni. Részben emiatt 2022-ben már a bruttó hazai össztermék (GDP) 141,7 százalékára emelkedett az államadósság, amely még tavaly is hajszállal 140 százalék fölött állt, s 2900 milliárd eurót tett ki, ami Görögország (165,5 százalék) után a második legmagasabb volt az EU-ban. Igaz, az olaszországi helyzet jelentősen eltér a görögökétől, mivel az adósság (államkötvények) zömét a lakosság birtokolja, vagyis az államot a polgárok finanszírozzák.
Ennek ellenére az olasz államadósságot minden szakértő nagyon magasnak tartja. Némelyek arra is felhívták már a figyelmet, hogy a jelenlegi érték 5-6 százalékkal szárnyalja túl a koronavírus-járvány előtti szintet. A Moody’s hitelminősítő azzal számol, hogy az olasz államadósság az évtized végéig nem sokat változik.
A hitelminősítő azonban úgy ítéli meg, hogy az olasz bankrendszer javult az utóbbi években, és már nem olyan kockázatos, mint a 2010-es évek második felében volt. A kedvező változás elsősorban annak köszönhető, hogy sikerült behajtani a – korábban nem fizető – hitelek egy részét és javítani a bankok tőketartalékát. A rendszerszintű nem teljesítő követelések (problémás hitelek) így már jórészt összhangban vannak a többi európai országok bankrendszerében tapasztaltakkal. Ez azt jelenti, hogy az EU egyik legfontosabb gazdaságának számító Olaszországban esetleg bekövetkező bankcsőd, bedőlés nem okozna súlyos megrázkódtatást a hazai pénzügyi rendszerben. És az uniós, elsősorban pedig az euróövezeti bankrendszerben sem.
Róma és az ECB egyelőre megnyugodhat. Hogy meddig, azt sosem tudni, de minden arra utal, hogy sikerült megakadályozniuk a legrosszabbat, vagyis az olasz bankok iránti bizalom megingását és a katasztrofális következményekkel fenyegető pánik kialakulását az országban és az EU-ban.
