2024. december 22., vasárnap

Istállótrágyával szórhatják le az utakat

Hathatósabb minisztériumi támogatást követelnek az állattenyésztők

Három állattenyésztői egyesület képviselői ismertették követeléseiket hétfőn az államelnök és a kormányfő tanácsadóival, és ha az állam 10 napon belül nem tesz eleget elvárásaiknak, megtörténhet, hogy az állattartó gazdák istállótrágyával borítják be az utakat. Erről tájékoztatta a Beta hírügynökséget Milija Palamarević, a közép-szerbiai szarvasmarha-tenyésztők egyesületének elnöke. 

Azt mondta, ha szükség lesz rá, maga fogja felszólítani az állattartókat ilyen nem mindennapi tiltakozási formára. Mint közölte, a kormány székházában megtartott találkozón a koronavírus-fertőzés miatt távol maradó Miloš Vučević kormányfő helyett tanácsadója, Danilo Golubović és Žarko Mićin kabinetfőnök volt jelen, az államfőt Dragan Glamočić tanácsadó képviselte, a mezőgazdasági minisztériumból senki sem jelent meg. A közép-szerbiai tenyésztők egyesületén kívül a Mačvai körzet marhatartóinak, valamint a limousine fajtát tenyésztők egyesületének képviselői mentek el Belgrádba.

„Azzal a benyomással távoztunk, hogy a kormány nem akarja talpra állítani az állattenyésztést, és nem akarja beváltani Aleksandra Vučić államfőnek a támogatásokra vonatkozó ígéretét” – mondta Palamarević. Szerinte a növénytermesztési támogatásokkal a szaktárca tönkreteszi az állattenyésztést. Az agrárminisztériumban kifejezett a szakértelem hiánya, ennek tudható be az is, hogy az idén már 600 millió euró értékű tejet és húst, valamint ezekből készült terméket hoztak be külföldről.

A három egyesület követelései: 40.000-ről 150.000 dinárra növeljék a hazai üszők utáni támogatást, a tenyésztehenek után pedig egyedenként 55.000 dinárt fizessenek, „mint ahogyan az államfő megígérte”; az álattenyésztőknek hektáronként 130 liter gázolaj jövedéki adóját térítsék vissza; a legelők hektárjára vezessenek be 35.000 dináros támogatást; a szakminisztérium anyagilag támogassa a szarvasmarhafarmokba való beruházásokat; töröljék a bejegyzett szarvasmarhák listájáról a nem létező, vagyis fantomállatokat; rendezzék a fejőként dolgozó nők munkaviszonyát.
 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ótos András felvétele