2024. december 22., vasárnap

Csak gazdatüntetések ne legyenek

Az agrárminiszter szerint közös érdek a sertésállomány növelése

A mačvai sertéstenyésztők egyesületének képviselőivel tárgyalt kedden Aleksandar Martinović agrárminiszter a felvásárlásról és az ágazat fejlesztésének lehetőségeiről – közölte a tárcavezető kabinetje.

Abban állapodtak meg, hogy a minisztérium találkozót szervez a felvásárlókkal, és a jövőben közvetítőként igyekszik hozzájárulni a két fél sikeres együttműködéséhez. Martinović azt mondta, hogy befektetéseivel a szaktárca és az egész kormány továbbra is serkenti a sertéstenyésztés bővülését, mert „az állattenyésztők és az állam közös érdeke, hogy minél több hazai sertésünk legyen”. A közlemény szerint a keddi megbeszélés résztvevői késznek mutatkoztak arra, hogy a vitás kérdéseket a jövőben is „tárgyalóasztalnál, békés, építő párbeszéddel” tisztázzák. A véleménycserén részt vett Danilo Golubović, a kormányfő tanácsadója, Nenad Katanić mezőgazdasági segédminiszter és Živko Matijević, az Állategészségügyi Igazgatóság vezetője, a sertéstenyésztők egyesületét pedig nyolctagú küldöttség képviselte. 

Májusban, hivatalba lépésekor Martinović miniszter talán nem gondolta, hogy hamarosan ekkora és ennyi oldalról érkező nyomásnak lesz kitéve: Tavasszal először a málnatermesztők léptek fel, majd jöttek a vajdasági és az ország többi részében gazdálkodó földművesek, a múlt pénteken is folytatódtak a tárgyalások az állam és az agrárszervezetek között, hétfőn a szarvasmarha-tenyésztők álltak elő követeléseikkel. Ultimátumok és ígéretek sokasága jellemezte az elmúlt heteket, s úgy tűnik, az agrárminiszter mindent elkövetne, de legalább megígérne, csak az utcára ne vonuljanak a gazdák. Szereti bebiztosítani magát: a keddi minisztérumi közleményből sem maradt ki a „békés párbeszéd” megfogalmazás, de ennél is érdekesebb, hogy amikor július 22-én több gazdaszervezet együttműködési megállapodást írt alá a minisztériummal, azt is aláíratták velük, hogy a minisztériummal való kommunikációt a jövőben „békés úton, utcai felvonulás és zárlatok nélkül folytatják”, valamint hogy, „ha a szaktárca tiszteletben tartja a megállapodásban foglaltakat, a gazdák nem állnak elő újabb követelésekkel”. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Pexels.com