2024. augusztus 2., péntek

Fűthető, hűthető házat!

A jelenlegi lakásárak mellett megéri házat építeni – Érdemes odafigyelni az energiahatékonyságra

Manapság ugyanannyi pénzért vásárolhatunk egy 100 négyzetméteres lakást, mint amennyiből megépíthetünk egy 200 négyzetméteres házat – állítják a szakemberek. A lakások ára ugyanis jelentősen emelkedett az elmúlt években, és sokak számára elérhetetlenné vált, ezért egyre többen vágnak bele a házépítésbe – tudósított az N1 televízió a helyzetről. Az újságírók annak is utánajártak, hogy a hagyományos építkezésbe érdemes inkább belekezdeni, vagy célszerűbb inkább montázsházba fektetni.

Az újvidéki Stevan Rodić építészmérnök megerősítette, hogy a fiatalok jelenleg legkönnyebben úgy biztosíthatják a saját lakhatásukat, ha házat építenek. Bár az építőanyag ára is az egekbe szökött az elmúlt időszakban, mégis feleannyiba kerül házat építeni, mint lakást vásárolni – mondta a szakember. Állítását az aktuális árakkal támasztotta alá: Újvidéken a régi építésű lakások négyzetméteréért is elkérnek 2-2,5 ezer eurót, ezen az áron viszont két négyzetméternyi házterület felépítését is fedezni lehet. Így egy 200 négyzetméteres ház építési költsége megegyezik egy 100 négyzetméteres lakás értékesítési árával – szögezte le az építészmérnök. Hozzátette: a lakásvásárláshoz viszonyítva az építésnek az is előnye, hogy nem kell azonnal rendelkezni a szükséges összeggel. A tulajdonosok ugyanis megtehetik, hogy csak egy részét fejezik be a háznak, beköltöznek, és ezt követően véglegesítik a lakájukat: ez pedig sokkal költséghatékonyabb, mint évtizedekig fizetni a bankok kölcsöneire felszámolt kamatokat – mondta.

Az tehát egyértelmű, hogy a lakások jóval drágábbak a házépítésnél. Választás kérdése azonban, hogy a hagyományos építkezés vagy a montázsházak mellett döntenek a fiatalok. A szakemberek szerint mindkettőnek vannak előnyei. A montázsházak esetében általában azt szokták kiemelni, hogy olcsóbbak és gyorsabban elkészülnek. A Forbes üzleti magazin szerbiai kirendeltségének információja szerint a megvalósítással foglalkozó vállalatok nagy érdeklődésről számolnak be az utóbbi években. Állításuk szerint manapság 6–12 hónappal az építkezés előtt le kell foglalni a kiválasztott montázsházat ahhoz, hogy egy éven belül sorra kerüljön a megrendelő. Így jelenleg egyáltalán nem biztos, hogy gyorsabban felépül egy montázsház, mintha hagyományosan épített – mondta Stevan Rodić. Az újvidéki építészmérnök rámutatott arra is, hogy a montázsházak felszerelése is kerülhet annyiba, mint a ház befejezése. Kiemelte: a legolcsóbb felhúzni a falakat és tető alá helyezni az épületet. A belső munkálatok befejezése azonban jelentősen növelheti a költségeket: a legdrágább a csempézés és a vizesgócok kialakítása, ezeket pedig a montázsházak esetében is a vásárló igényei és megrendelése alapján végzik el, ahogyan a hagyományos építkezésnél is – mutatott rá a szakember. A Forbes Szerbia információi szerint a montázsházak ára négyzetméterenként 500 eurónál kezdődik, felső árhatár viszont nincs. 

A szakemberek az elmúlt években hangsúlyozzák az energiahatékony megoldások jelentőségét is. Az utóbbi évek szélsőséges időjárása miatt ugyanis már nemcsak a fűtésről kell okosan dönteni, hanem a hűtést is célszerű költséghatékonnyá tenni – hívta fel a figyelmet az építészmérnök, aki szerint a montázsházakat szinte lehetetlen megfelelően lehűteni a nyári hónapokban. A legrosszabb választás a konténerház, amelyet sokan víkendházként vásárolnak. Ezekben ugyanis nyáron lehetetlen megmaradni, de télen sem lehet őket befűteni – mondta az újvidéki szakember. Hozzátette: hosszú távon sokkal költséghatékonyabb olyan építőanyagot választani mint a tégla, a kő, a csempe vagy akár a sár. Ezek ugyanis nehezebben melegszenek vagy hűlnek, de jelentősen tovább tartják az elért hőmérsékletet – erősítette meg a hagyományos építőanyagok előnyeit az építészmérnök. Ugyanakkor kiemelte, hogy a környezetbarát fiatalok körében egyre népszerűbbek a veremházak. 
 

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele