2024. augusztus 20., kedd

Harmadával magasabb az áramfogyasztás

Az áramelosztó rendszer bírja az iramot, habár a fogyasztás mintegy 30 százalékkal megnőtt a múlt év azonos időszakához képest – jelentette ki Biljana Komnenić, a Szerbiai Áramelosztó megbízott igazgatója. Hozzátette, az eddigi augusztusi adatok szerint kisebb a fogyasztás, mint júliusban.

A villamosenergia-ellátásra szolgáló létesítmények jól működnek így is, hogy az átlaghőmérséklet 15 fokkal magasabb, mint tavaly ilyenkor – mondta az igazgató Kraljevón, ahol megtekintette a Kraljevo 2 trafóállomás ellenőrzésén folyó munkálatokat. „A nagy melegben az autóban felmondta a szolgálatot a navigációs készülékünk, így még inkább örültem annak, hogy trafóállomásaink, melyekben érzékeny felszerelések is vannak, a trópusi forróság ellenére is megbízhatóak. Persze, ha szükség lenne a beavatkozásra, csapataink mindig készen állnak, 24 órás ügyeletben vannak. A hőségben is ragaszkodunk ahhoz, hogy biztonságuk érdekében viseljék a teljes védőfelszerelést” – mondta Komnenić.

A Kraljevo 2 trafóállomást, melynek biztonsági átvizsgálása folyamatban van,  még 1979-ben építették, az egyik legfontosabb ilyen létesítmény a városban, mivel innen látják el árammal az ipari övezetet, a közkórházat és a város központját.