2024. augusztus 21., szerda

Csökken a pénz ára

Jó hírek a hitelfelhasználóknak

A jelek szerint már az idén korlátozhatják a banki termékek, szolgáltatások zömének kamatait, elsősorban a lakáshitelekre és fogyasztói kölcsönökre, valamint a megengedett lakossági folyószámlahitelre, azaz a negatív számlaegyenlegre és a nem engedélyezett mínuszra felszámolt kamatot. Ezt irányozza elő a pénzügyi szolgáltatások felhasználóinak védelméről szóló új törvény tervezete. Pillanatnyilag még nem végleges, hogy pontosan milyen eljárással számítják ki a kamatot, és hol lesz az a felső határ, melyet nem léphetnek majd át a bankok.

A legnagyobb újdonságok egyike, hogy most először vezetnek be korlátozást a hitelek, hitelkártyák, valamint az engedélyezett mínusz kamatára. Korlátozzák tehát a pénz árának alakulását, vagyis a pénz azonnali rendelkezésre állásának a díját. A Szerb Nemzeti Bankban a Tanjugnak ezzel kapcsolatban elmondták, az intézkedés célja egyrészt a túl magas kamat megfizettetésének lehetetlenné tétele, másrészt a kamatlábak hirtelen növekedésének meggátolása. A jegybank megítélése szerint az új törvényi rendelkezés különösen sokat fog jelenteni azoknak, akik lakáskölcsönt használnak, tehát akár évtizedekig törlesztik adósságukat, mert a változó kamatozású hitelekre vonatkozó mostani korlátozás ideiglenes, a törvénybe kerülő korlátozás viszont tartós jellegű lesz.

Nyugodtabbak lehetnek majd azok is, akik készpénzhitelre szorulnak, illetve hitelkártyáról költenek, vagy a megengedett negatív számlaegyenleg lehetőségével élnek, ugyanis az Európai Unió irányelveivel összhangban a törvény akadályt gördít a túl magas kamat megfizettetése elé.

Az új jogszabállyal magasabb szintre emelik, ugyanakkor egyszerűbbé, érthetőbbé teszik a banki ügyfelek tájékoztatását a szerződéskötés előtt arról, hogy valójában mennyibe is kerül számukra és milyen gazdasági következményekkel jár a kölcsönfelvétel. A jegybanki magyarázat szerint a törvény szellemében a klienseket „jóhiszeműleg” tanácsokkal látják majd el, hogy megtalálják a szükségleteiket leginkább kielégítő szolgáltatást. A pénzpiacon most először szabályozzák a bankok által nyújtható tanácsadási szolgáltatásokat is. A digitalizációs folyamat követelményeinek megfelelően azt is előírják, hogy a pénzügyi szolgáltatásokról szóló szerződések írott és elektronikus formában is megköthetők, illtve hogy az ügyfél nemcsak papíron, hanem táblagépen vagy más hasonló, tartós adathordozó eszközön is aláírhatja a dokumentumot. A jogszabály külön fejezetben rendelkezik az ügyfélpanaszok, azaz reklamációk kezelésének eljárásrendjével. A központi bankból kapott információk szerint az utóbbi 12 évben a jegybank nagyszámú ügyfelet kártalanított különféle alapon, és a jó gyakorlat tapasztalatait mind beépíti a törvénybe.

Jorgovanka Tabaković bankkormányzó korábban közölte, a törvénytervezetet már eljuttatták a bankoknak, és várják minden egyes pénzintézet véleményét, hozzászólását. Miután a bankokkal konszenzusra jutnak, közvita következik. A tervek szerint a jogszabály az év végén lép hatályba, amikor lejár a lakáshitelek kamatainak korlátozására vonatkozó, most érvényes rendelet.

Nyitókép: Pixabay