A múlt heti hűvösebb időjárást ismét nyárias meleg váltotta fel, ám jól tudjuk, hogy aztán néhány héten belül úgyis annyira lehűl a levegő, hogy fűteni kényszerülünk, vagyis végső ideje megvenni a tűzrevalót. A zentai kínálatot feltérképezve elmondhatjuk, hogy bő a választék, de a kereskedők szerint még nincs igazi vásárlási láz.
A Larix fatelepen a pellet tonnája 29 900 dinárba kerül, az 1,7 köbméteres hálós fát 17 500 dinárért árulják. A Vaske fatelepen a vágott bükkfa ára 10 000 dinár, az 1,9 köbméteres hulladékfa pedig 13 000 dinárba kerül. Kínálnak még 1,8 köbméteres kiszerelésben bükkfát is 18 000 dinárért, valamint barnaszenet is 20 000 dináros tonnánkénti áron. Stajić Vasilije, a fatelep tulajdonosa lapunknak elmondta, hogy az emberek egyelőre még nem nagyon kezdtek bele a tüzelő felvásárlásába, úgymond csak vásárolgatnak.
– Ennek több oka is lehet, az egyik, hogy kevés a pénz, a másik pedig, hogy szokatlanul meleg a szeptember. A legnagyobb igény újfent a tűzifára van, és a bükköt keresik a leginkább. Szenet is vásárolnak azért, de kevesebbet. Nagyjából minden évben hasonlóan alakul a kereslet a tüzelőanyagok iránt, van, amire nagyobb az igény, és van, amire kisebb. A szokásokhoz híven Zentára és Felsőhegyre is kiszállítjuk a tűzrevalót, és az alapár tartalmazza a kiszállítási díjat – mondta a fatelep tulajdonosa.
A Senta-Promet fatelepen a lignit tonnája 16 000 dinárba kerül, a barnaszén és a félkőszén tonnája pedig 20 000 dinár. A bükkfa 1,5 köbméteres kiszerelésben 14 000 dinár, az 1,9 köbméterért pedig 18 000 dinárt kérnek. A kétköbös szelezés, vagyis a hulladék bükkfa 12 000 dinárba kerül. A Dimić fatelep csakis bükkfát árul, köbméterenként 10 000 dináros áron, és Zentán belül ingyen viszik házhoz. Összehasonlításképpen tavaly szeptemberben a vajdasági fatelepeken az akácot átlagosan 8500, míg a bükkfát 9000 dinárért árulták, ez azt jelenti, hogy valamennyivel ismét emelkedett a tüzelő ára. A keményfa pellet tonnája 2021-ben 33 000 dinár volt, ami 2022-re felkúszott egészen 53 000 dinárig. Tavaly szeptemberben 35 000 dinárt kellett fizetni érte, most pedig 30 000 dinár alá csökkent a tonnánkénti ára. A szén ára tavaly 18 000 és 23 000 dinár között mozgott tonnánként.
Nyitókép: A keményfát keresik legtöbben/Fotó: Gergely Árpád