2024. október 6., vasárnap

Az idei szárazság csökkentette a szőlőhozamot

Az idei aszály számos szőlészetben okozott jelentős károkat. A becslések szerint egyes régiókban 20-30 százalékkal csökkent a termés, bár a terepről származó adatok azt mutatják, hogy Szerbia egyes részein ez a veszteség eléri az 50 százalékot is – derül ki a Növénytermesztő Egyesület adataiból.

– A terepről származó adatok szerint a termelők elégedettek a szőlő minőségével és a cukortartalommal, amely 23-25 százalék között mozgott, de a mennyiséggel nem. A fentieket figyelembe véve a becslések szerint idén nagy kihívás előtt áll a bortermelés – mondta el az egyesület képviselője az N1-nek.

Míg egyes régiókban a magas hőmérséklet kedvezett az aromák és a minőség koncentrálódásának, addig más helyeken – ahogyan ők is kiemelik – nagy kihívást jelentettek a termelők számára, különösen a szőlőcukor és savak közötti optimális egyensúly megőrzésének tekintetében. A számos szőlőültetvényben keletkezett jelentős károk arra utalnak, hogy a szőlőtermesztésben sok mindent az új éghajlati kihívásokhoz kell igazítani a Növénytermesztő Egyesület szerint.

– Így az elkövetkező időszakban kulcsfontosságú lépéseket kell tenni a magas hőmérsékletnek ellenállóbb fajták kiválasztásában, az öntözésben, az agrotechnikai intézkedések megváltoztatásában, valamint a digitális technológiák és monitoring adatok felhasználásában  és a szükséges lépések megtétele érdekében – közölték az egyesület illetékesei.

Tekintettel arra, hogy a klímaváltozás felgyorsítja a szőlő érését, aminek következtében magasabb alkoholtartalmú borok készülnek, az egyesület szerint a borászok olyan technikák alkalmazására kényszerülnek, amelyek lehetővé teszik a fent említett tényezők egyensúlyozását, például a korábbi szüret és az erjedési folyamatok kiegyensúlyozását.

– Az alkalmazkodáshoz szükséges intézkedések minden bizonnyal segítik ezt a mezőgazdasági ágat a termelés minőségének és mennyiségének megőrzésében az egyre nagyobb kihívást jelentő éghajlati viszonyok ellenére is – magyarázták.

Nyitókép: pixabay.com