2025. január 6., hétfő

Rekordot döntött a tőkebeáramlás

Egy hónap alatt 28 ország jelezte részvételét az EXPO 2027-en

December 21-ével bezárólag 5,1 milliárd euró értékű közvetlen külföldi befektetést jegyeztek. Szerbiában ennél nagyobb méretű tőkebeáramlás egyetlen korábbi évben sem történt, és ez még nagyobb sikerként könyvelhető el, ha tudjuk, mekkora kihívásokkal szembesült az ország 2024-ben – szögezte le Siniša Mali pénzügyminiszter a Prva tévé hétvégi műsorában, hozzátéve, hogy minden új befektetés újabb gyárat és munkahelyeket, gazdagabb költségvetést, nagyobb béreket jelent.

A külföldi befektetések az EU-ból, Kínából, Japánból, Dél-Koreából érkeznek; a Nyugat-Balkánra áramló tőke több mint 60 százalékát Szerbiában fektetik be. A kedvező befektetési lehetőségek után kutató, külföldi cégek „először is két tényezőre összpontosítanak, az egyik az, hogy a befektetési célpontként kijelölt ország stabil legyen”– emelte ki a a miniszter, aki szerint az sem elhanyagolható tény, hogy a digitális gazdaság (az IKT-szektor és az általa biztosított elektronikus szolgáltatások) tekintetében Szerbia nagyszámú országgal fej fej mellett, sőt egyeseket megelőzve halad. Évértékelésébe Mali azt is belefoglalta, hogy Szerbiát 2024-ben egy tekintélyes nemzetközi hitelminősítő a befektetésre ajánlott kategóriába emelte, amivel hivatalosan is a biztonságos, egészséges pénzügyekkel rendelkező országok társaságába került. Háromnegyed évkor Európa második leggyorsabban növekvő gazdaságaként tartották számon, a munkanélküliségi ráta csak 8,2 százalék, a fiatalok 20 százaléka keres állást.

A pénzügyi tárca vezetője közölte, hogy egyetlen beruházást sem állítottak le, egyéb infrastrukturális létesítmények mellett kilenc új autópálya építése van folyamatban, miközben sikerült megőrizni a makrogazdasági stabilitást: az államadósság a GDP 46,5 százalékán áll. Pillanatnyilag az a cél, hogy 2027-re országszerte befejezzenek 323 projektumot, melyek összértéke 18 milliárd euró körüli. Mali emlékeztetett arra, hogy január 1-jétől a költségvetésből finanszírozott foglalkoztatottak bére 8 százalékkal, külön a tanügyi dolgozóké 11 százalékkal emelkedik, a minimálbér pedig 13,7 százalékkal nagyobb, amivel elérte a 457 eurót. Az átlagbér január 1-jétől magasabb 900 eurónál.

A miniszter arról is szólt, hogy Európa e részének legnagyobb építkezése folyik Szurcsinban.

– Szűk egy hónap alatt, amióta Belgrád átvette az EXPO 2027 zászlaját, 28 ország erősítette meg szóban vagy írásban, hogy részt vesz a Szerbiában rendezendő világkiállításon. Afrikai, ázsiai, európai, amerikai országok jelezték részvételüket. Nem számítottunk arra, hogy ilyen rövid idő alatt ennyien jelentkeznek. 2017-ben Asztanában voltak eddig a legtöbben, 117-en, mi legkevesebb 120-130 ország kiállítóit szeretnénk vendégül látni, és ez egy akkora fejlődési lehetőség, amit nem szabad elszalasztanunk – nyilatkozta Siniša Mali, a kormány első alelnöke, pénzügyminiszter a Tanjugnak adott interjúban. Mint mondta, Európának ebben a részében most Szurcsinban folyik a legnagyobb építkezés, nap mint nap 1500 munkás dolgozik a világkiállítás létesítményein. Az idő sürget, 2026. december 1-jéig át kell adni a csarnokok kulcsait az EXPO résztvevőinek. A nagy eseményre 2027. május 15-e és augusztus 15-e között kerül sor. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Beta