2025. január 6., hétfő

Megérkezett a nagyobb nyugdíj

Pénteken, január 3-án megkezdték a decemberi, 10,9 százalékkal megemelt nyugdíjak kifizetését, és Siniša Mali pénzügyminiszter Instagram-bejegyzésében ismételten közölte, hogy január 6-ával bezárólag minden nyugdíjas megkapja havi ellátmányát.

Az állami nyugdíjbiztosító kifizetési terve szerint pénteken a postások házhoz vitték a nyugdíjat, illetve a postahivatalokban is felvehető volt a pénz, szombaton pedig a folyószámlákra utalják a járandóságot. Amint azonban az lenni szokott, ha szombatra esik a folyószámlás kifizetés, vagy erre a napra ígérik az átutalást, akkor a bankokban már pénteken délután felvehető a nyugdíj. A legtöbb bankban tegnap is így volt. A Tanjug híre szerint az átlagnyugdíj most körülbelül 50.700 dinár.

„Büszkék vagyunk arra, hogy a nyugdíjat egy hónappal korábban meg tudtuk növelni, így január helyett már a tavaly decemberi illetmény is magasabb. Ez egyrészt annak jele, hogy törődünk az idősekkel, másrészt a közpénzügyeink stabilitását bizonyítja” – írta a pénzügyi tárca vezetője, hozzátéve, hogy a decemberi nyugdíjemeléssel a 2024. évi átlagnyugdíj 394 euró körüli, 2025-ben pedig 436 euró lesz, több mint duplája a 2012-ben kifizetettnek. A minisztérium adatai szerint a világválság 2020-as kezdete óta máig a nyugdíjak reálértéke 34,9 százalékkal növekedett. 

„A globális kihívások, instabilitás, gazdasági világválság ellenére sikerült megőrizni és emelni a legidősebbek életszínvonalát” – állítja Mali. Emlékeztetett, célul tűzték ki, hogy 2027 végére az átlagnyugdíj és a minimálbér elérje a 650, az átlagbér pedig az 1400 eurót. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Dávid Csilla illusztrációja