A nagyvilág igen komoly energetikai gondokkal küzd. Minden átállás ezzel jár. Egyik napról a másikra kiiktatni a szenet a villanyáram-termelésből nem lehet, de a kőoalajat sem. A gázból, az atomból kapott energia nem pótolhatja a hirtelen termeléskiesések sorozatát, a napból és a szélből viszont még kevés és igen drága energiát tudunk előállítani. Ebben a zűrzavarban az egyszerű halandó embernek csupán egy kérdése van (illetve van több is, de most nem a legrosszabb forgatókönyvvel gondoltam foglalkozni): Mi lesz velünk ha megdrágul az áram, ha megdrágul a gáz, az üzemanyag...?
Akkor minden meg fog drágulni.
És igaza lesz.
Mert valóban minden meg fog drágulni, és nehezebb lesz megélni a különben is alacsony bérekből, mint ma.
Szerbiának van szene, és ha a környezetvédők nem kezdenek el kitermelése ellen ágálni, akkor még lehet belőle energia is. A lítiumból egyelőre még nem, de ez a téma úgy gondolom, hogy a választások után ismét napirendre kerül, mivel nagy üzletről van szó, meg aztán, ha a kőolajtól meg akarunk szabadulni, akkor – legalábbis átmenetileg – szükségünk lesz erre a fémre.
Szerbiának atomerőműve nincs, és belátható időn belül aligha lesz. Energiaforrásként a szél, a nap és a folyó mellett maradt még a földgáz, amiből van ugyan, de kevés. Ám lehetne több is – állítja beszélgetőtársam, dr. Srećko Đukić közgazdász, volt nagykövet és a Szerbiai Európai Mozgalom Nemzetközi Kapcsolatok Fórumának tagja, a globális gáztermelés és gázellátás kérdéseinek szakértője.
– Szerbia jelenleg évente 2,5 milliárd köbméter gázt használ, ennek csupán egyötödét termelik ki a vajdasági gázmezőkön. A gázkitermelés nagyobb is lehetne, de különböző érdekek ezt nem engedik meg. A lényeg az, hogy Szerbiának behozatali gázra van szüksége ahhoz, hogy a lakosság és az ipar igényeit ki tudja elégíteni. Szerencsére nálunk kicsi a gázfogyasztás, jelentősen kevesebb, mint a környező országokban, Magyarországon vagy Romániában, de gázfogyasztásban kullogunk Bulgária és Horvátország mögött is. A hivatalos adatok hiánya miatt csak becsülhető, hogy a gáz milyen arányban vesz részt az ország energiaszükségleteinek fedezésében. Szerintem ez 15 százalék körül alakul, de 20 százaléknál biztosan nem több. Ugyanakkor, ha emelkedik a gáz ára, a fogyasztók bizonyos százaléka lemondja a gáz használatát, és újabb fogyasztók sem lesznek egy ideig. Azoknak tehát, akik a gázzal kereskednek, nagyon vigyázniuk kell arra, hogy mikor és mennyivel emeljék termékük árát. Nekik ugyanis az a céljuk, hogy minél többen vegyék a gázt.
Szerbia az oroszoktól vásárolja a gázt. A két ország tavaly év végén megállapodott abban, hogy egyelőre, pontosabban fél évig, a gáz ára nem változik, annak ellenére, hogy a világpiacon hatalmasat ugrott a tőzsdei ára. Fél évig nyugodtak lehetnek a fogyasztók, de mi lesz utána?
– Az orosz Gasprom állami monopóliumot élvez. Nekünk nincs más választásunk, teljes mértékben rájuk és a Balkáni Áramlatra vagyunk utalva. Mivel a Gasprom és a Srbijagas közötti hosszú távú szerződés tavaly december 31-én lejárt, fel kell újítani. Ez nem történt meg, csupán fél évre meghosszabbították a szerződést, és addig 270 eurót fizet Szerbia ezer köbméter gázért. Ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök politikai gesztusának kell elkönyvelni Szerbia, pontosabban politikai szövetségese, Aleksandar Vučić iránt, jó hátszelet biztosítva neki az áprilisi választásokhoz. Ezt az árat például nem kapta meg a moldovai kormány, amely Európa-párti. Ugyanakkor ültek le ők is a Gasprommal tárgyalni, tőlük 450 dollárt (csaknem 400 eurót) kértek 1000 köbméter gázért. Elmúlik a fél év, és Szerbiának ismét kopogtatni kell majd az oroszoknál és az állami monopóliumot élvező Gaspromnál. Évtizedek múltak el úgy, hogy Szerbia nem volt képes arra, hogy alternativ gázellátást biztosítson más gáztermelőtől, más útvonalon vagy a cseppfolyós gázterminálból. Így most ki van szolgáltatva. Rajtunk kívül Európában még Moldávia, Lettország és Finnország gazdasága függ kimondottan az orosz gáztól. Nincs tudomásom arról, hogy megkezdődtek-e a tárgyalások egy új szerződés megkötéséről. Valószínűnek tartom, hogy a szerződéskötés politikai szinten valósul majd meg, ami azt jelenti, hogy a gáz ára politikai alku tárgya lesz. Az orosz fél – mint korábban is –, ezt így akarja, a szerb fél pedig rendszeresen elfogadja. Azt viszont, hogy mi a politikai alku tárgya, soha nem közlik a nyilvánossággal.
Tehát biztosan lesz új szerződés, és valószínűnek tartom, hogy lesz új ár is. Az oroszok ugyanis semmit sem adnak áron alul. Semmilyen alapja sincs annak, hogy az oroszok a piaci árnál olcsóbb gázt szállítsanak Szerbiának, miután lejár a féléves megállapodás. Szerbia soha sem kapott a piaci árnál alacsonyabb áron gázt, még azokban az években sem, amikor gazdasági zárlat alatt volt. Más lapra tartozik a pancsovai Petrohemijának szükséges gáz, amelynek ára lehet alacsonyabb is a piacinál, de ez az orosz monbopolhelyzetben levő Gazprom döntéseitől, számításaitól függ majd, ugyanis 90 százalékos tulajdonjogot élvez a Petrohemija fölött.
Mit kellene tenni ahhoz, hogy a jelenleginél nagyobb legyen a gázfogyasztás?
– Ez egy összetett kérdés, de a legfontosabb a stabil ár és a stabil ellátás. Ez azért fontos, hogy a polgárok is, a gazdasági tényezők is hosszú távon tervezni tudjanak. A nagyobb gázfogyasztáshoz pedig biztosítani is kell a gázt, egyrészt az udvarnoki gáztároló bővítésével, másrészt pedig a Dimitovgrad–Niš gázvezeték megépítésével, amelyen keresztül Szerbiába több mint kétmilliárd köbméter gáz érkezhet Görögországból. Sajnos mindkét projektumról csak időnként esik szó, akkor is a politikai propaganda szintjén, de olyan hangosan, hogy azt gondoljuk, hogy már másnap szalagavató ünnepség lesz.
Összegezve: a szerbiai gázfogyasztóknak nem kell tartaniuk attól, hogy fél év múlva nem lesz gáz, attól viszont igen, hogy megdrágul. Hogy miért?
Mert gáz van!
Elsősorban nem nálunk.
