2024. szeptember 15., vasárnap

Folytatják a sztrájkot a Fiat Plastic dolgozói

Miután a munkások visszatértek a háromhetes fizetett szabadságról, tegnap folytatódott a sztrájk a kragujevaci Fiat Chrysler Automobiles (FCA) csoporthoz tartozó Fiat Plasticban, amely lökhárítókat gyárt az 500L típusú gépkocsikhoz. A bércsökkentés és a törvénytelenség miatt tiltakoznak a foglalkoztatottak.

Bojan Božović, a sztrájkbizottság elnökhelyettese a Beta hírügynökségnek elmondta, hogy a munkaadó továbbra is megszegi a törvényeket, és nem a munkaügyi felügyelőség meghagyásai alapján jár el. Tizenhárom sztrájkoló – köztük a sztrájkbizottság tagjai – még mindig kényszerszabadságon van, melyre a munkáltató végzés nélkül küldte el őket, miután „mesterségesen munkaerőtöbbletet teremtett úgy, hogy az FCA-ba helyezte át az ütközők szerelését”. Božović szerint ezeket az embereket a kényszerszadsággal és a minimálbért alig meghaladó fizetéssel bünteti a vállalat vezetősége, amely azzal is törvényt szeg, hogy a nagy hőségben nem teremtett megfelelő munkafeltételeket a gyárcsarnokban. „A hőmérséklet bent 36 fok, holott nem lenne szabad 28 fokon felül lennie. A léghűtők be vannak kapcsolva, de elutasították a szakszervezetnek azt a kérését, hogy helyezzék üzembe a légágyúkat is, mint a korábban hasonló esetekben.”

 A sztrájkbizottság helyettes vezetője tegnap beszámolt arról is, hogy a fizetett szabadságon levő sztrájkbizottsági tagoknak a munkabeszüntetés idején nem engedélyezik a gyárba való belépést, tehát figyelmen kívül hagyták a munkaügyi felügyelőség ezzel kapcsolatos meghagyását. A sztrájkolók azt remélik, hogy a munkáltató végre leül velük tárgyalni. Követelik, hogy a nyaralási pótlékot állítsák vissza a 2021 előtti szintre, hogy térjenek vissza a kényszerszabadságon levők, és hogy a kihelyezett gépeket hozzák vissza a Fiat Plasticba.

Darija Kisić Tepavčević munkaügyi miniszter, aki nagyjából egy hónappal ezelőtt kapcsolódott be az üzemi válságrendezésbe, hétfőn azt mondta, hogy a szaktárca igyekszik a lehető legjobb módon megoldani a problémákat, elsősorban pedig megvédeni a munkások jogait. Tájékoztatása szerint a cég képviselői már felvették a kapcsolatot a munkaügyi perek békés rendezésével foglalkozó ügynökséggel.