2024. szeptember 14., szombat

Mai sztárok bizonyítják, hogy az Illés örök

Rosta Mária producer ötletét valósítják meg 2025. január 11-én a Papp László Sportarénában, amikor az Illés 60 – Tisztelgés koncerten a jelenkor legmenőbb zenekarai (Aurevoir., Blahalouisiana, Carson Coma, Esti Kornél, Honeybeast, Irie Maffia, Leander Kills, Margaret Island, Street Sixteen) adják elő az örök érvényű Illés-slágereket.
Novák Péter, a produkció rendezője az esemény sajtótájékoztatóján emlékeztetett: volt már hasonló, amikor az Illés ötvenedik születésnapját köszöntötték. 
– Lesz is még ilyen, mert az Illés-dalok, túlmutatva szerzőjükön, önálló életre keltek – fogalmazott Novák Péter, megjegyezve: meghatározták a korszakot, amelyben születtek, s azóta több generáció életét is.
– Egy identitás nélküli korban elsőként énekeltek magyarul, elsőként használtak a beat-, rock-, popzenében népzenei motívumokat – fejtette ki a zenész-rendező, hangsúlyozva, ezek a dalok beemelték a könnyűzenét a kortárs művészetek közé.
– 1965 őszén az Egyetemi Színpadról jöttem, egy Mensáros László-előadásról. A kapuban összefutottam Laux Józsival. Képzeld el, nyáron Tinivel megírtuk az első magyar nyelvű számokat. Mire Laux közölte, őrültség, meg fogtok bukni – elevenítette fel Szörényi Levente a kezdeteket Novák Péter kérdésére, hogyan kezdődött Verőcemaroson, majd a rendező Bródy Jánostól érdeklődött, értette-e a közönség a szöveget.
– A Bosch klubban ’65 őszén eljátszottuk az Oh, mondd! című számot az angolszász, toplistás dalok között – emlékeztetett Bródy, hozzáfűzve, a szünetben kérdezték, hogy tetszett, mire a közönség nagy szemeket meresztett, mert nem hallották a szöveget.
– Hozzá kell tennem, akkoriban egyetlen erősítőből szólt Levente éneke és gitárja – folytatta a szövegíró, Szörényi Levente pedig azonnal bemutatta, mit hallott a korabeli közönség.
Novák Péter a jelenlévő együttesek tagjait, akik januárban színpadra lépnek a legendás dalokkal, faggatta, hogyan találkoztak az Illés zenekarral.
– Alapvető élményem, hogy az Illés zenekar mindig van, édesapám kedvence, nélkülük nincs ez a műfaj – így Buda Áron az Esti Kornélból.
– Anyukám bakelitjei közül kitúrtam az Illés szekerén című lemezt, amely azonnal megfogott – mondta Füstös Bálint, a Margaret Island gitárosa.

– Ősélményem egy Dani nevű Illés-rajongó fiú, aki koncertfelvételeket mutatott. Azonnal beszívott ez a világ – vallotta be Tarján Zsófia, a Honeybeast frontembere.
– Ha anyukámmal autózom, semmi zene nem szól, apukámnál a Rock Rádió, itt hallottam először a Ne gondoldot – osztotta meg a jelenlévőkkel Tóth Mátyás, a Street Sixteen dobosa. 

Nyitókép: Fotó:Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu