Júniusban 25 milliárd dináros, vagyis majdnem 200 millió eurós bevételi többletet jegyzett az ország, számításaink szerint pedig júliussal bezárólag körülbelül 35 milliárd dinár, azaz 300 millió euró lehet a költségvetési szufficit. Közben az államadósságot abszolút ellenőrzés alatt tartjuk, pillanatnyilag a bruttó hazai termék (GDP) 56,2 százalékán áll – közölte a TV Prva péntek reggeli műsorában Siniša Mali pénzügyminiszter. Azt firtatta a műsorvezető, miből futja majd a sok ígéret valóra váltására, honnan lesz pénz a minimálbér növelésére, a nagykorúak újabb közvetlen anyagi támogatására, a minden újszülött utáni 5000 euróra stb.
– Folyamatban van a koronavírus-járvány következményeinek enyhítését szolgáló harmadik, majdnem kétmilliárd eurós kormánycsomag végrehajtása. Közben megállapítottuk, hogy pénzügyi eredményeink jobbak a tervezetteknél, és az is valószínű, hogy a gazdasági növekedés az év végére 6 százalék felett lesz, így pótlólagos támogatást is tudunk biztosítani a lakosságnak. Fontos, hogy növekedjen a fogyasztás, hogy az emberek költsenek, egyes országok gazdaságai számára éppen a fogyasztás hiánya okozott problémát. Nálunk, bár hihetetlennek tűnik, a helyes állami intézkedéseknek köszönhetően tavaly, a járvány legnehezebb időszakában nagyobb volt az áfabevétel, mint egy évvel korábban, mert az emberek többet költöttek – mondta a miniszter, majd a támogatások kifizetésének további tervét illetően közölte, hogy a jövő héten a kulturális életben önállóan tevékenykedő 777 személynek utalják át a segélyt, és augusztusban egy minimálbérnek megfelelő összeget kapnak a vendéglátósok és az idegenforgalmi foglalkoztatottak. Szeptemberben érkezik az 50 euró a nyugdíjasoknak, novemberben a 30 euró minden nagykorú polgárnak, decemberben pedig a legújabban bejelentett 20 euró, amire november derekától lehet majd jelentkezni.
Várható, hogy hamarosan kezdődnek a háromoldalú egyeztetések a minimálbér jövő évi összegéről, erre vonatkozóan Mali azt mondta, arra fognak törekedni, hogy 2022-ben a legalacsonyabb bér 35 000 dináron felül legyen. A tárcavezető közlése szerint azoknak az érmet szerzett sportolóknak, akik eddig visszatértek Tokióból, már pénteken átutalták az állam ajándékát. ,,Régebben a csekély jutalompénz kifizetésével egy-két évet is vártak, ma a tervek szerint, és gyorsan történnek az átutalások.” A miniszter arról is beszélt, hogy nem tartja irreálisnak a minden baba érkezésére beígért 5000 eurós állami támogatást, annak kapcsán pedig, hogy az olasz Geox bezárja vranjei ruhagyárát, kijelentette: nyilvánvaló, hogy szélhámosokról van szó, de az állam segít a munkásoknak, egyébként pedig országszerte több száz külföldi tulajdonú gyár folytatja zavartalanul a termelést.