2024. szeptember 14., szombat

Kiterjesztik a Déryné Programot a határon túlra

Kárpát-medencei dimenzióban is elérhető lesz 2025 januárjától a Déryné Program, amelyet a helyi színházak bekapcsolásával valósít meg majd a kormányzat – jelentette be Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter pénteken Budapesten, a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón.

„Szeretett és identitásőrző magyar kultúránk nem állhat meg a határoknál, (...) Kárpát-medencei dimenziót, sőt mi több, azon túlmutató dimenziót kell, hogy betöltsön” – hangsúlyozta a kultuszminiszter.

Kiemelte, a magyar kormány az elmúlt időszakban is elkötelezett volt abban, hogy a magyar kulturális programokat és eseményeket a Kárpát-medencében elérhetővé tegye. „Tettük ezt úgy, hogy erősítse identitásunkat, erősítse az abnormálissá váló világunkban a normalitást, a nemzeti identitást és a keresztény hitet. Erről szól minden olyan program, amelyet most elérhetővé teszünk mind Vidnyánszky Attila, mind Szarka Tamás segítségével a Kárpát-medencében” – emelte ki.

A miniszter a program sikerének nevezte, hogy egyre több gyerek számára érhető el óvodás kortól egyetemista korig a kiváló magyar kultúra. Ezért is fontos, hogy ezt a jó gyakorlatot tovább vigyék – tette hozzá.

Hankó Balázs a határon túli akciók közt felidézte a néptáncot és a népzenét is támogató Csoóri Sándor-program sikereit. Példaként említette, hogy az elmúlt években több ezer külhoni szervezet kapott támogatást a magyar kultúrát erősítő előadások létrehozására. Említette továbbá, hogy támogatták még a vallásos, könnyűzenei programok létrejöttét is, a Nemzeti Művelődési Intézet tudásmegosztó online felülete, a Szakkör segítségével pedig a magyar kulturális értékeken alapuló közösségteremtést segítették elő.

A miniszter bejelentette, hogy az idén ősszel a Nemzeti Színház az Egri csillagok, a Csíksomlyói passió, a Körhinta és a Bánk bán című előadásai Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Brassón és Csíkszeredán lesznek láthatók, míg Szarka Tamás Missa Misso című művét templomi misékhez kapcsolódva hallhatja majd a közönség a Kolozs, Szatmár, Fehér és Maros megyei templomokban.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója elmondta, hogy a Déryné Program létrehozóinak évtizedes álma valósul meg azzal, hogy átlépi az ország határait a kezdeményezés, ami eddig nem sikerült. „Az az igazi, ha a helyi erőket bekapcsoljuk” – emelte ki az igazgató. „Messze túlmutat ez szimpla kulturális eseményen, arról szól, hogy nincsenek határok, hogy összetartozunk, egy kulturális vérkeringés szerves részei vagyunk mindnyájan” – hangsúlyozta.

A Déryné Program pénteki közleménye szerint négy bemutatóval és mintegy 4000 előadással készülnek a 2024/25-ös évadra. Az első premier ősbemutatója szeptember 27-én lesz Sopronban. Az Álmaimban Déryné című művet Lukácsy György jegyzi, a színjátékot a Déryné Program igazgatója, Kis Domonkos Márk állítja színpadra.

November 30-án újabb ősbemutatónak ad otthont a Déryné Központ Kis Domonkos Márk rendezésében. A Szilágyi Áron által jegyzett Bajnokok bajnoka – Papp László című színdarab a legendás sportoló eltiltásának történetét dolgozza fel. Az új évben a közönség Tamási Áron Csalóka szivárvány című művét Keresztes Attila rendezésében láthatja február 14-én, majd májusban Jókai Mór A bolondok grófja című klasszikusa kerül színpadra Fejes Szabolcs rendezésében.

A sátoraljaújhelyi Déryné Fesztivál 2025. július 16. és 20. között otthont ad majd a KultCampnek is, amely a Rákóczi Táborban valósul meg. Az ingyenes táborban, amelynek célja az előadó-művészeti tehetségek felkutatása és támogatása, több mint 450 középiskolás diák vehet részt.

 

Nyitókép: Hankó Balázs (Facebook/Hankó Balázs oldala)