Valóságos emberré lett, ennél nagyobb – istenségét így is megőrző – lemondást soha senki nem hajtott végre. Mindvégig emberként működött, az Atya Fiaként. A bűnöket magára véve emberként halt meg, az elképzelhető legnagyobb kínok között, a keresztfa alatt mégis csak azok voltak jelen, akik a legmélyebb szeretettel szerették őt. Életüket féltve – egy kivételével – tanítványai mind szétfutottak.
Haláltusája órájában a hozzá tartozók közül csak egy férfi és három nő állt ott a kereszt alatt: a hetvenkettő és a tizenkettő közül egyedül a szeretett tanítvány – akiben a hagyomány Jánost ismerte föl – és három Mária nevű nő, az anyja, aki megszülte őt, Mária Magdolna, akinek elsőként jelent meg föltámadásakor, és anyjának a nőtestvére, aki Kleofásnak a felesége volt. Ez a Kleofás valószínűleg azonos az emmauszi tanítványok egyikével, akiknek másodszor jelent meg a föltámadott az Emmausz felé vezető úton.
E nevek, mint általában a Bibliában, üzenettel bírnak: a János jelentése az Úr kegyelmes, a Mária név egyik lehetséges megfejtése pedig a szomorúság. A Kleofás név jelentése az atya dicsősége, ami egyértelmű utalás a Fiúra, az Emmausz pedig vízforrásoknak, fürdőknek, szökőkútnak fordítható, így arra az élő vízre utal, amit a Krisztus ad az embereknek (Jn 4,13-14). A János név a megváltás isteni kegyelmére, a három Mária pedig az elvesztés miatti háromszori fájdalomra, szomorúságra utalhat, amelyeknek a pontosabb beazonosítására több értelmezés létezhet.
Csak négyen tartottak ki végig mellette, de nekik is erőt kellett venniük magukon, és el kellett engedniük őt, hogy megszabadulhasson végre a szenvedéstől. János evangéliuma szerint a haldokló Jézus utolsó mondata a kereszten egyetlen, műve beteljesülését nyugtázó szó volt: Elvégeztetett.
